Stoiber kihívása

Befejeződött a Német Kereszténydemokraták idegörlő vívódása: a pártelnök, Angela Merkel lemondott kancellárjelölti ambícióiról, és átengedte a teret Edmund Stoibernek. Az unió történetében második alkalommal fordul elő, hogy a bajor CSU soraiból kerül ki a választási küzdelem vezéralakja. Több mint húsz éve, 1980-ban Franz-Josef Strauss tett kísérletet a kormányfői tisztség megszerzésére – sikertelenül. Most olyan politikus lesz a szociáldemokrata Gerhard Schröder kihívója, akiről közvetlen környezete azt állítja, a legzsúfoltabb és legelegánsabb vendéglőben is helyet biztosítanak neki előzetes asztalfoglalás nélkül.
A hatvanesztendős, háromgyermekes családapa a tartományi politika színpadán készült fel eddigi pályafutásának legizgalmasabb feladatára. 1978-ban a CSU főtitkára, majd Strauss miniszterelnöki hivatalának vezetője, 1983-ban bajor belügyminiszter. Temperamentuma imponáló fegyelmezettséggel párosul. A maga mellett további főszereplőket nem tűrő domináns Franz-Josef Strauss benne látta utódját. A CSU – a váratlanul elhunyt Strausst követően – előbb Max Streiblt nevezte ki tartományi miniszterelnöknek, de 1993-ban már Stoiber irányította a bajor kabinetet, és vezette pártját két alkalommal is (1994, 1998) abszolút többséghez. A kereszténydemokrata kancellár, Helmut Kohl bukása után neve azonnal felmerült a jelöltek között, mint Wolfgang Schäuble esetleges ellenlábasa. Amikor azonban kipattant a CDU pártadomány-botránya, Stoiber azonnal felismerte az abban rejtőző buktatókat, visszahúzódott, és ismételten bejelentette: „Bajorországban maradok, nem pályázok más hivatalra!”
Ekként a Kereszténydemokrata Párt krízismenedzserének bizonyuló elnök asszony, Angela Merkel került előtérbe. Ettől kezdve Edmund Stoiber türelmesen kivárta a fejleményeket, amelyek akkor vettek döntő fordulatot, amikor az ország gazdasági fejlődése kritikus formát öltött, a munkanélküliek száma ismét rohamosan emelkedni kezdett. A szövetségi szintű recesszióval szemben pedig ott áll a gazdaságilag továbbra is egészséges Bajorország. Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy ez év szeptemberében mindenekelőtt gazdasági témák befolyásolják majd a német választópolgárokat, az e téren kompetensnek számító Stoiber ismét kiléphetett maga választotta elefántcsonttornyából. A CDU vezetőinek soraiból is egyre többen benne látják azt az ellenzéki személyiséget, aki képes lesz a hosszú időn keresztül megdönthetetlennek tűnő Schröder leváltására.
Stoiber csak december végén szánta el magát arra, hogy közölje: „Amennyiben mindkét párt ezt kívánja, akkor hajlandó vagyok a közös ügy szolgálatába állni.” Bejelentése mélyreható vitákat váltott ki a CDU-n belül, és majdnem szakítópróbához vezetett. Merkel csupán azt követően volt hajlandó átengedni a teret riválisának, amikor félreérthetetlenül kitűnt: csak ő veszíthet, ha a CDU–CSU parlamenti frakciója előtt szavazásra viszi a kérdést. A kormánypártok reakciója sem váratott sokáig magára. Az SPD/Zöldek-koalíció máris azt hangoztatja, hogy Stoiber – amennyiben megnyeri a választást – visszaforgatja az idő kerekét, hatályon kívül helyezi az eddigi reformokat, és polarizálja a társadalmat. A kancellárjelölt erre így reagált: „Ha polarizáció alatt azt értjük, hogy másfajta munka-, piaci, adó- és egészségügyi politikát folytatunk, hogy ismét lendületet adjunk Németországnak, akkor elismerem ennek a véleménynek a jogosságát.”