Tabáni háztömb az Apród és Döbrentei utca sarkán

Ha azt mondjuk: Tabán, legalább kétféle kép ugrik be az embernek: a mai, mindössze negyvennyolc ház a csupasz hegyoldallal, avagy a vidék ma is élő festőjének, Zórád Ernőnek a hangulatos, élettel teli képeiről és híres íróink, költőink soraiból megismert városrész. Mindkettő a Tabán, az egyik a múlt, a másik a jelen. A múlt tanúja pedig mindössze az a néhány épület, amely valahogy átvészelte a nagy ívű fejlesztési tervek, majd a háborúk nyomán történt pusztításokat.

A Gellért-hegy, a Nap-hegy és a Várhegy közti részen fekvő Tabán hajdan jóval nagyobb kiterjedésű volt. Északról a Víziváros és a Várhegy, nyugatról a Krisztinaváros, dél felől a mai Budaörsi út és a Duna határolta. Egykori területén ma az I. és a XI. kerület osztozik.
A múlt század eleji pusztuló városrész hangulatát talán Krúdy írta meg legjobban, aki gyakori látogató volt errefelé is, és mindössze egyetlen, ám zseniálisan hömpölygő mondatba sűrítette össze tapasztalatait. „Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek a helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk, nagymamák és még régebbi emberek idejében új szobabútorok, fájdalmasan soványodott kanapék, köszvényes székek, régi arcokat mutogató, hímporukat vesztett tükrök, kutyafarokhoz hasonló csőrű teásibrikek, orvosságtól megsárgult poharak, megöregedett, gyermekeket ábrázoló szentképek, vénasszonyok guggolásában ugrándozástól elszokott bolhák, elkeseredett, sánta, agg kakasok, éjjelente bizonyára a síri enyészet módjára porló udvarok, halálosan fáradt kőolajlámpák, nevezetességüket, szépségüket, bókra érdemességüket rég elvesztett női kontyok, közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek, felvágott nyelvüknek többé semmi hasznát nem vevő mátyásmadarak, a szerelmi éj varázsának ismerete nélkül imakönyvbetűvé törpült asszonyok, már gyermekkorukban megbabonázott és hóbortosságukban megvénült férfiak, a tavaszon sem énekelgető aranyos töklinckék és kékbegyű zenérek, a harisnyakötőjükre már zárdanövendék korukban sem ügyelő szüzek, folyóvízzel hasztalan álmodó kisbaba nélkül maradt menyecskék és kék hivatalos kabátjukra kísértet-lepedőt teregető altisztek hazája, Tabán!”
A Tabán a korabeli dokumentumok szerint csak a késő középkorban, a török idők alatt települt be, a mintegy száz tímárműhelyről Tímártelep, majd az ostrom utáni újjáépítésekkel beköltöző szerbekről Rácváros néven ismerték. Az első utcák a XVII. században alakultak ki, később a legnagyobb, a budai körút (az Országút) a mai Döbrentei utca helyén haladt. A többségében szegényes kis földbe vájt kunyhókból álló település házainak jó része a budai tűzvészben pusztult el, helyükre szélesebb utcák és egyre több késő barokk, klasszicista polgári ház épült. 1878-ban megindult a Gellért-hegy düledező viskóinak a bontása, majd többször napirendre került egy új, egészséges városrész kialakítása, amit először az első világháború, majd a régi lakók kiköltöztetése hátráltatott. Sok házat lebontottak, de a második világháború alatt jó néhány, a bontást túlélő ház is elpusztult. A háború után viszont a megmaradt műemlék épületeket és fürdőket eredeti állapotuknak megfelelően felújították, s ez mentette meg őket a végső pusztulástól.
Az Apród és a Döbrentei utca sarkán álló műemlék épületegyüttes tömbje a szerencsések közé tartozik. Túlélte a történelem viharait, és a tabáni házak közül másodikként a közelmúltban újították fel. A tömb Apród utcai része régebbi keletű, északi fele 1750 körül, déli szárnya pedig az 1700-as évek végén épült. Valamikor vendégfogadó, majd kelmefestő műhely, később az Arany Szarvas Sütőház működött itt. A Döbrentei utcai rész szintén 1750 körül keletkezett, utcára néző fele pedig az 1800-as évek elején, amelynek tervezője, Eckermann József, aki a Batthyány téri „Casanova-házat” is megálmodta. Itt, a hetes szám alatt 1804-től a budai Hét Választófejedelem fogadó működött, amelyben Berzsenyi és Szemere Pál, sőt a legenda szerint maga Beethoven is megszállt. A két épületet később összevonva lakóházként, majd ismét fogadóként használták Háromcsőrű Kacsa néven. A tömb harmadik, a második világháborúban elpusztult részén élt 1830-as haláláig a magyar ódaköltészet híres alakja, Virág Benedek is, s háza helyén ma szobor áll. Gyakori vendégei között megfordult a házban Kölcsey, Vörösmarty, Bajza József és Kisfaludy Pál is. A háztömb legutóbbi felújítása 2000-ben fejeződött be, az eredeti nyílászárókat és a XIX. század elejéről származó freskókat egykori állapotukban sikerült felújítani. Az épülettömböt azóta egy magáncég vette bérbe, amely olasz éttermet üzemeltet. Márciustól a Döbrentei utcai házrész alsó szintjén végre helyet kap a Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény is.