Tisztelt Szerkesztőség!

A népdal nemzeti érték, mentsük meg
A Magyar Nemzet érdekes olvasói levelet közölt január 11-én Valóban ez volt a hegedűgála? címmel. Igaza van a levél írójának. Én, mint kutató – népdal, cigányzene – szeretném gondolataimat elmondani. Mottóm: Keresem a magyar lelket. Ugró Gyula, Újpest egykori polgármesterének a dala. A magyarság a honfoglalás idején már múltjának két nagy korszakára tekintett vissza: e két őstörténeti korszakból a magyar népzene két ősi stílusa, a regös énekek és gyermekjátékdalok származnak. Ugorjunk az 1700-as évekre, mely az éneklő diákság százada. A török uralom alatt szinte eltűntek az alföldi népdalaink, és az ifjúság úgy gondolta, hogy ez nem veszhet el. 1800-as évek elején jön a verbunkoskorszak, melyet Bihari János (1764–1827) nevével jellemezhetjük. Még Beethoven egyik nyitányában „István király” felhasználta a melódia elemeit. 1849-ben Haynau betiltja a hallgatónóták szerzését, játszását 1863-ig. Ez volt a csárdáskorszak.
Eljön 1945. Lecsukják Sándor Jenőt, aki országos rendőrfőkapitány, majd belügyminisztériumi jogtanácsos lett. Hét évet ült, a rabtartást a fiával fizettetik ki. 1949-ben Rákosi Mátyás nyilvános rádióadásban „nacionalista giccsnek” titulálja a magyar nótát. Beszüntet minden társaságot: 1949-től 1955-ig tilos magyar nótát játszani a rádióban! 1959-ben Benke Valéria a művelődésügyi miniszter. Cselényi József halálának tizedik évfordulóján nem rehabilitálják, hanem azt a választ küldi a családjának röviden: az a régi fajta magyarnóta-éneklés, melynek ő is képviselője volt, a mai daléneklés stílusától (szocialisták) és tartalmától (emberi, erkölcsi) is elütő, feleleveníteni nem kívánjuk. (A rendelet 48096/959-es szám alatt megtalálható.)
Jönnek az 1960-as évek, a beatkorszak. Erre aztán lehet szocializálódni. 1989-en megszüntetik a Magyar Rádióban a mikrofonpróbát (beénekelhetőségi lehetőséget). Hát igen, 1970-től folyamatosan tolul a diszkó. 1989-ben megszüntetik az Országos Szórakoztatózenei Központban a népdal- és magyarnóta-oktatást. 1996-ban Magyar Bálint (SZDSZ) akkori művelődésügyi miniszter aláírja az OSZK-val a musical- és más zenei képzést, kifelejtve a népdal-, a népzene- és a magyardal-oktatást. Kosztolányi még ezt írja: egységet teremtenek közöttünk dalaink, nótáink.
Ez az egység volt útjában a szocialista rendszernek. A Száztagú Cigányzenekar ugyanazt muzsikálja 30 éve, holott a magyar kultúra olyan tág, hogy egy élet kevés arra, hogy tisztességesen megtanuljuk. Sajnos az ifjúság befolyásolható (tisztelet a kevés kivételnek). De ha nem hall mást, csak amit mindennap kap: lárma, zsinat, őrület, a sajátját elfelejti. Pedig dalaink, nótáink a magyar nemzet legtisztább szellemi kincsei, melyet tartalmassá tesz a hagyomány kegyelete is. Egy kis számvetés sem árt: 1997-ig 632,66 millió forintot költöttek csak előadói jogdíjakra a külföld felé. Ebben még nincs benne a mechanikai jogdíj (kazetták, felvételek). Ahová a pénz folyt: USA, Anglia, Németország…
Arany János versének egyik sora így hangzik: „Az én fiatal koromban, vonj le negyven évet / Magyar volt a honfi lelke / csak a lába német.” Ha levonok negyven évet, akkor „szovjet”, ma pedig kapitalista a bankárkaszt. Ma is lényegtelennek tartják a nyelvi egységet, hiszen sohasem egész mondatokat használnak, csak idézeteket. Példa erre Bajza József verse, melyet 1825-ben írt: „Üssük össze kelyheinket / Bennök égi tűz ragyog / És vígadjunk – A Magyarnak vígadalmi nem nagyok / Míg Mohácsnál nem csatázott / a félholdú büszke tar / Víg volt eddig, haj azóta / sírva vígad a magyar…” Ugye, ismerős az utolsó verssor? A múlt rendszerben népszerű zenészeket, énekeseket tiltottak le. Mellesleg azokat kellene beszámoltatni, akik piaci alapokra helyezték a magyar kultúrát, csak piacot nem biztosítottak annak. Ha valakiknek fontos a dumdum zene, nekünk is fontos a saját zenénk. Még azt is kijelentem, hogy ennyi hányattatás után még mindig a magyar nóta a legnépszerűbb műfaj a mai napig. Romlik a nyelv, mondják, hát a „nóta is vers, és a költők is daloltak”. Az értéket meg kell menteni!
Ha a XX. század elfelejtette, a XXI. adjon szót azoknak, akik még tudják. Nincs egy fórum, se rádió, tévé, ahol ezeket a dolgokat kifejthetnénk. Sok cigányzenésszel beszéltem, örülnek, hogy van a Száztagú, de jobban örülnének száz munkahelynek. A külföldiek is a zenés helyeket keresik. A Száztagú Cigányzenekar figyelmébe ajánlom a következő összeállítást: Swastits János: Honfi álmai (Emlékhangok); Szentirmay Elemér: Ne bántsd a magyart! (Czenki-emlék); Napkelet-csárdás; Mátray Gábor: Árpád ébredése; Nagypál Béla: Hungária-nyitány; Hubay Jenő csárdásait, jeleneteit. Ugye, van nekünk saját ritmusunk is?
Borsodi Oláh Gyula énekes-kutató, Budapest

Horn Gyula öngólja egyházügyben
Suszter maradjon a kaptafánál! – figyelmeztet a bölcs mondás. Vagyis ne üsse bele az ember az orrát abba, amihez nem ért. Feltételezem, hogy a rosztovi akadémián nem oktatták az egyházjogot vagy a liturgia tudományát. Nem is kérné számon senki az egykori növendéktől az egyházi életben való járatlanságát, ha ostoba kijelentéseivel nem hívná fel magára a figyelmet. Elsődlegesen tehát az említett közmondást szeretném Horn Gyula figyelmébe ajánlani, mivel azonban a jó pap holtig tanul, megismertetném őt az egyházi törvénykönyv néhány megfontolandó cikkelyével:
840. kán. – Az Újszövetség szentségei, melyeket az Úr Krisztus alapított és bízott az egyházra, mint Krisztus és az egyház cselekményei, jelek és eszközök, melyek kifejezik és erősítik a hitet, Istennek megadják a tiszteletet, és megszentelik az embert, s így a legnagyobb mértékben hozzájárulnak az egyházi közösség kialakításához, erősítéséhez és kifejezéséhez; ezért végzésük során mind a szent szolgálatot teljesítőknek, mind a többi Krisztus-hívőnek a legnagyobb tisztelettel és kellő gonddal kell eljárniuk.
959. kán. – A bűnbánat szentségében azok a hívők, akik bűneiket a törvényes gyóntatónak megvallják, megbánják, és meg akarnak változni, a gyóntató által adott feloldozás révén elnyerik Istentől a keresztség után elkövetett bűneik bocsánatát, és egyszersmind kiengesztelődnek az egyházzal, amelyet bűneikkel megsebeztek.
978. kán. – 1. §. A pap legyen tudatában annak, hogy amikor gyóntat, a bíró és egyszersmind az orvos feladatát látja el, és Isten azért állította az isteni igazságosság és egyúttal az isteni irgalom szolgálatába, hogy dicsőségéről és a lelkek üdvösségéről gondoskodjék. 2. §. A gyóntató mint az egyház szolgálattevője, a szentség kiszolgáltatása során hűségesen ragaszkodjék a tanítóhivatal tanításához és az illetékes hatóság által kiadott szabályokhoz. Belefér-e ebbe, kedves Horn Gyula, a kisstílű politikai uszítás?
A dologban az a „legsátánibb”, hogy a megvádolt fél képtelen védekezni. Általánosságban megfogalmazott vádakra ugyanis lehetetlen konkrét cáfolattal szolgálni. Ha pedig netán előrángatnának valami kocsmatölteléket hamis tanúnak, arra viszont a szentségi pecsét (megszokott magyar nevén a gyónási titok) miatt lenne lehetetlen reagálni.
983. kán. – 1. §. A gyónási titok sérthetetlen; ezért tilos a gyóntatónak a gyónót szóval vagy bármilyen más módon, bármi okból, akár csak részben is elárulnia.
984. kán. – 1. §. A gyóntatónak tilos a gyónásból szerzett ismereteit a gyónóra nézve károsan felhasználnia még akkor is, ha a leleplezés minden veszélye ki van zárva.
Lehet, hogy Horn Gyula nem is olyan buta? Vagy inkább nevezzük az okosságát a kígyó „ördögi” okosságának?
Regyep János római katolikus hittanár, Vác

Galló vekkere
Január 21-i számuk közli Galló Béla levelét („politológus” – teszi ki a levélíró az aláírás után, hogy tudjuk, kivel van dolgunk), melyben „elvárja a helyreigazítást”: ő nem keresett munkát a Miniszterelnöki Hivatalnál, mint ezt Bayer Zsolt állította róla néhány nappal azelőtt. A szélsőliberális Magyar Hírlap publicistája az újságírás elemi etikai szabályaira hivatkozik. A levél mellett Bayer Zsolt válasza, melyből kiderül, hogy a „politológus” nem a maga, hanem egy rokona érdekében kilincselt munkáért a MeH-ben.
Nos, ez már az olvasót valóban nem túlságosan érdekli. Legfeljebb megállapítja, ő vagy a rokona: egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz. Annál inkább érdekli viszont, hogy Galló Béla közvetve, ám annál egyértelműbben megerősíti véleményét, miszerint ő, az olvasó náci lapot olvas, amikor a Magyar Nemzetet olvassa. Kijavítja a náci újság mintájára kreált, a Magyar Nemzetre ragasztott becsületsértő címben elkövetett nyelvi hibát (a nyomda ördöge volt vagy a sajátja, az is mindegy), becsületsértő állítását azonban ily módon fenntartja. Legalább nem mondhatja már semmilyen körülmények között, hogy félreértettük, félrehallottuk.
A lenácizó eljárás logikai oldalához egy apró adalék: neve is van a szakirodalomban. A hamis identitás szillogizmusa. Alain de Be-noist Kommunizmus és nácizmus című könyve, amely magyar nyelven való megjelenése (2000) óta az olvasóközönség egyre szélesebb rétegeihez jut el, hivatkozik egy lábjegyzetben Joseph Gabel már 1974-ben napvilágot látott Ideologies című munkájára, melyben Joseph Gabel a fenti pszeudologikai módszerre a következő szemléletes példát hozza a baloldali (vagy magát annak tartó) propagandairodalomból: „De Gaulle kommunistaellenes, Hitler is az volt, tehát De Gaulle = Hitler.” Mutatis mutandis: A Magyar Nemzet kommunistaellenes, a szóban forgó náci lap is az volt, tehát a Magyar Nemzet náci lap. (Lehetséges, hogy a politológus elvtárs úr pontosít: posztnáci.)
Orbán Viktor idézte egyszer az egyik okvetetlenkedő ellenzéki politikusnak a dakota indiánok ma is időszerű mondását: ha észreveszed, hogy fordítva ülsz a lovon, legjobb, ha leszállsz róla. Persze van, aki észreveszi, de még akkor is bízik benne, hogy senki más nem veszi észre. Azt hiszem, mi is elmondhatjuk a mi politológusunknak: ha valaki észreveszi, hogy az általa képviselt eszmét, az ennek érdekében alkalmazott primitív eljárást, „ideológiát”, tisztességtelen gondolkodást már csaknem három évtizede tetten érték, leleplezték, pontosan leírták, körvonalazták, akkor a legjobb, amit tehet, ha abbahagyja és bocsánatot kér. És szép csendesen tükörbe néz. Meg egy kicsit bele a politológiai irodalomba: valóban nem találtak még ki újabbat a (poszt)kommunisták ennél a hatlövetű ideológiai csodafegyvernél? Amellyel itt, ezen a tájon csak azért tudták ezelőtt évtizedekig minden ellenfelüket nemcsak fizikailag, hanem ideológiailag is megsemmisíteni, mert mindig kéznél voltak a „testvéri tankok”! Azért reménykedjünk, a washingtoni szerződés mégsem egészen azonos a varsóival, és hogy mégiscsak túl nagyot botlott a parlamentben a posztkommunista Kovács László pártelnök nyelve…
Galló elvtárs/úr, rosszul állította be a vekkert! Ha egyáltalán beállította…
Kiss István Budapest

DOMBI LAJOS (Balatonfüred): Nagyon nehéz helyzetbe, előbb-utóbb tudathasadásos állapotba kerülhet bárki, aki napjainkban az ország helyzetéről a médiákból kíván tájékozódni. A felelős kormányhivatalok rendre folyamatosan gazdasági sikerekről, ezeket alátámasztó adatokról szólnak. Ezzel szemben ugyancsak rendre olvashatók, hallhatók, láthatók a magukat független gazdaságkutatóknak feltüntető hivatásos váteszek károgásai, amint igyekeznek bármily módon magyarázni az éppen soros tévedéseiket. Ezek a totálisan egyoldalúan politikailag elkötelezett hölgyek és urak ugyanis lassan négy éve folyamatosan azt szajkózzák, hogy nyakunkon a katasztrófa, a gazdaság szinte romokban hever. Az élet viszont hónapról hónapra megcáfolja ezeket a csapnivaló előrejelzéseket. Felmerül a kérdés; ezek a gyászkeretes jövendölések kiknek a megrendelésére készülnek? Egyáltalán: ki tartja el az ilyen intézményeket és miért? Ez a merev, görcsös igyekezet a félrevezetésre, úgy tűnik, most már a zavarkeltők ellen fordul. A történelem számtalan esetben bebizonyította, hogy tömegeket hazugságokkal, dezinformációkkal az orruknál fogva vezetni büntetlenül nem lehet.
*
BARANYAI JÓZSEF (Nagykovácsi): Az az utas, aki a villamoson vagy a metrón meggondolatlanul a reklámablakos kapaszkodó fogantyújába kapaszkodik, kiteszi magát annak, hogy a jármű gyors fékezésekor a szánkóként előrecsúszó kapaszkodóval előrelendülve kisebb-nagyobb sérüléseket okoz magának vagy utastársainak. Ez az utóbbi időben elterjedt reklámablakos fogantyú talán reklámhordozóként megfelel, de a hosszanti tartócsőre szerelve alapfunkcióját nem képes ellátni, kifejezetten balesetveszélyes. Elgondolkodhat ezek után az ember, hogy vajon ki az erkölcstelenebb: az a bliccelő, aki megtakarít magának pár forintot, ha nem kapja el az ellenőr, vagy a BKV és a közlekedési felügyelet olyan vezetői, akik tudatosan kiteszik az utasokat balesetveszélynek?
*
LŐRINCZ-VÉGER GÁBOR (Sopron): Érdeklődéssel olvastam Temesi Ferenc január 19-i írását a III/III. ügyosztály általi megfigyeléséről. Hasonló ügyben én is érintett vagyok, mivel rólam évtizedekig gyűjtötte az információkat az ominózus hivatal. Ezt bizonyítja az a 19 oldal is, amit múlt évben a Történeti Hivatal megküldött számomra. Az anyag zöme az 1983-ban bekövetkezett, izgatás miatti letartóztatásom előzményeit taglalja, de nagy meglepetést okozott az is, hogy még 1988-ban is figyeltek az elvtársak, mint az MDF helyi csoportjának szervezőjét. Ugyanakkor azt is közölte velem a Történeti Hivatal, hogy van még hat olyan iratoldal rólam, melynek „szigorúan titkos” minősítését az „illetékes szerv” (vajon ez mit takar?) fenntartotta. Ezt megfellebbeztem, mire a hivatal sajnálattal közölte velem, hogy ezen anyagot csak 2013. december 31-ét követően nyílik módom megismerni. Törvénytisztelő állampolgár vagyok, de felmerül bennem a kérdés:y helyénvaló-e, ha 12 évvel a rendszerváltozás után a polgár még mindig nem ismerheti meg saját múltját, ha a törvény még mindig az elnyomókat védi az (annak idején) elnyomottak ellenében? Mi ez az illetékes szerv, kik dolgoznak ott, kik döntik el, hogy mi adható ki és mi nem? Megtörtént ott is a rendszerváltozás, vagy még mindig a régi, kipróbált káderek a hangadók, akik ilyen és ehhez hasonló határozataikkal napjainkban is megalázhatják a polgárt? Bízom benne, hogy a polgári kormánynak a tavaszi választási győzelmét követően lesz ereje ezen is változtatni.
*
BALÁS PIRI LÁSZLÓ (Budapest): A budapesti gettó felszabadulásának 57. évfordulója alkalmából a Kossuth téren ünnepélyes megemlékezést tartottak. Ezen a kormány nevében felszólaló Martonyi Jánost a tömeg egy része kifütyülte. Ezúton szeretném a közélet minden szereplőjét – politikusokat, újságírókat és hivatásos szórakoztatókat – me