Zazie a Klauzál téren

Párizs sohasem volt híres tisztaságáról. A város vezetése azonban a kilencvenes évek elején – Chirac főpolgármestersége alatt – megsokallta az oda látogatók kritikáját a koszos metróról, a szemetes utcákról. Látványos köztisztasági programba fogtak. Azóta locsolóautók vonulnak végig az utcákon, naponta lemosnak minden mocskot, a takarítógépeket kísérő levélzöld ruhás munkások faltól falig összesöprik a hulladékot. Meg is látszik az eredménye, amint a magyar fővároson is meglátszik ennek az ellenkezője. Itt már a járdákat sem söprik, Budapestet ellepte a szenny. Csoda, hogy a tisztiorvos nem záratja be.
A Klauzál tér a város egyik legtisztátalanabb helye, étterembe igyekezvén inkább nem részletezzük, mi mindent látni ott. De a térről belépve a Zazie nevű restaurantba, egy egészen más világba érkezünk. A berendezés, a színek, a falon függő akvarellek inkább Dél-Franciaország derűs levegőjét idézik, a választékosan fogalmazó étlap (és pincér) jó kis ebédet ígér. Az óévbúcsúztató mulatságra készülődnek, a hangulat máris ünnepi, a szakácsé is az. A tojásos, erdei gombás és az aveyroni módra készült roquefortos-karottás zöld saláták nyomában olyan hibátlanul elkészített bélszín érkezik francia camembert-es rakott burgonya és zöldborsmártás kíséretében, amilyen a nagy könyvben meg van írva. Nemkülönben élvezetes a hely libamáj-specialitásaként ajánlott fogás: a szárnyas legbecsesebb részét fahéjas sült almába töltötte, és azzal együtt sütötte át – a steakhez hasonlóan akkurátusan – a konyha mestere. Az üde salátákhoz a legfinomabb minőségű, színes borsos, fűszeres mediterrán olajat és balzsamecetet kínálja a derék felszolgáló, aki szinte minden falathoz „kellemes jó étvágyat” kíván. A desszert méltó fináléja az ebédnek – és az óesztendőnek: mákos, fehér csokoládés és csokoládés szederöntetes parfé.
Külön említésre méltó a Zazie italválasztéka. A friss, csapolt belga Leffe sör passzol a könnyű ebédhez, ám aki komolyabb borral akarja megöntözni a vacsoráját, annak sincs oka aggodalomra. A hazai mezőnyben ott van az összes eddigi „év borásza”, s ha valaki eredeti francia termékre vágyik, az sem gond. A piacgazdálkodás tizenkettedik évében járunk. Kapható 1996-os évjáratú bordói klasszis a Chateau Mouton-Rotschild pincészetből 99 ezerért, de aki ismeri a dörgést, az biztosan a villányi Bock József ’97-es Royal Cuvée-jét választja. Tizenhárom palackkal megihat ugyanennyiért, és lehetne laza fogadásokat kötni egy vaktesztre. (Hogy a ’98-as évjáratú villányiakról ne is beszéljünk.)
De hogy a minden téren remekül szerepelt francia étteremben se legyen minden tökéletes, hisz’ Pesten vagyunk, olyan gyöngécske presszókávét kapunk, kis zaccal a csésze alján, mint a régi szép időkben. Pedig mi nem is kértünk olyasmit, mint ama híres kis metrós Zazie, a bájos párizsi regény címszereplője, aki így felelt a Fülesbagoly felszolgálójának érdeklődésére: – Kisasszony, hogyan parancsolja a kávét? – Héjastól…
Vajon mit lépne erre a mindenkor készséges és feltűnően választékos pincér a Klauzál téri Zazie-ban?
Privát úr