1956

Sztálin 1953. március 5-én halt meg. A Kremlben hatalmi harc kezdődött. Június 17-én tömegfelkelés tört ki Berlinben a kommunista rendszer és a szovjet megszállás ellen. A szovjet csapatok és az NDK belügyi alakulatai két nap alatt vérbe fojtották a tüntetéseket. 1955 tavaszán a második világháború győztes hatalmai ünnepélyesen aláírták az osztrák államszerződést. Ausztria független, semleges országgá vált, kivonták területéről a megszálló csapatokat. Az addig Ausztriában állomásozó szovjet különleges hadtestet Magyarországra vonták vissza. Az osztrák államszerződés aláírása előtt egy nappal Hegedűs András miniszterelnök vezetésével Magyarország csatlakozott a Varsói Szerződéshez, és ezzel új jogi alapot teremtett a Vörös Hadsereg magyarországi állomásozásához.
1956 februárjában a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán Hruscsov, a szovjet párt új első titkára titkos beszédében leleplezte a kommunista rendszer bűnöző természetét, ezzel a kommunista rendszer erkölcsileg ellehetetlenült.
1956. október 23-án Budapesten és több vidéki nagyvárosban tüntetések voltak. A követeléseket a diákság fogalmazta meg, és a fiatalok szervezték a felvonulásokat is. Azonnal nagy tömegek csatlakoztak hozzájuk, hiszen a lakosság szinte minden rétegét súlyosan megnyomorította a társadalmi és gazdasági élet egészét érintő válság.
A fegyvertelen tüntetőkre először Debrecenben, majd Budapesten a rádió épületénél leadott gyilkos sortüzek hatására a magyar nép felkelt a szovjet érdekeket feltétel nélkül kiszolgáló, a változtatások elől mereven elzárkózó kommunista elit hatalma ellen. Célul tűzték ki a társadalom gyökeres átalakítását, a független, szabad és demokratikus Magyarország megteremtését.
A fegyveres harc a rádió épülete előtt kezdődött, innen terjedt tovább, majd a szovjet csapatok beavatkozása után szabadságharccá vált.
Budapesten a spontán alakult felkelő-szabadságharcos csoportok egyre szervezettebb – és főleg: egyre eredményesebb – harcot folytattak a szovjet és magyar csapatok ellen. A polgári lakosság szinte mindenhol szembefordult a kommunista diktatúrával, és működésképtelenné tette vagy felszámolta országos és helyi intézményeit. Október 28-án a szovjet és magyar politikai és katonai vezetés meghátrálásra kényszerült, Nagy Imre miniszterelnök általános, azonnali tűzszünetet rendelt el, egy nappal később pedig a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást Budapestről. Tárgyalások kezdődtek az országból való távozásukról is. A kormány feloszlatta a gyűlölt és rettegett Államvédelmi Hatóságot, és bevonta a kormányzati munkába az 1945 utáni időszak koalíciós pártjainak képviselőit is, valamint kilátásba helyezte a szabad választások megtartását.
A forradalom alatt létrejött demokratikus intézmények – nemzeti bizottságok, munkástanácsok, forradalmi katonai tanácsok, a Nemzetőrség alakulatai, illetve az újjáalakult demokratikus politikai pártok – jelentős ideológiai nézetkülönbségeik ellenére közös célként tűzték ki a demokratikus és független Magyarország megteremtését.
1956. október 30-án a szovjet kormány nyilatkozatban elemezte, hogyan kívánja módosítani a „testvéri szocialista országokhoz” fűződő viszonyát, majd 24 órával később parancsot adott a magyar szabadságharc leverésére. Újabb szovjet hadosztályok lépték át a magyar határt.
Válaszul a magyar kormány felmondta a Varsói Szerződést, bejelentette Magyarország semlegességét, és segítséget kért az ENSZ-től. A szovjet agresszió megállítására azonban nem volt képes.
November 4-én megindult a mindent elsöprő szovjet katonai támadás, amely november közepére megtörte a forradalom vívmányait védelmező fegyveresek többé-kevésbé szervezett ellenállását.
A szovjet katonai megszállás ellen tiltakozó tömegekkel szemben a Moszkva által kijelölt, Kádár János vezette bábkormány, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a diktatúra és a terror minden eszközét bevetette.
A harcok következtében Budapest tizenegy évvel a háború után ismét romokban hevert. Közel húszezer fő megsebesült, több mint két és fél ezer ember – közülük kétezren Budapesten – meghalt. Hozzávetőlegesen kétszázezer ember kényszerült elhagyni a hazáját. A szovjet hatóságok november első napjaiban közel ötezer főt elfogtak, akik közül a KGB 860 embert – köztük kiskorú fiukat és lányokat is – hadifogolyként szovjet területre hurcolt. A gyilkos sortüzeknek 300–450 fő esett áldozatul. Magyarországon a szovjet tanácsadók utasításai alapján és segítségével 15 ezer embert elítéltek, 229 főn pedig végrehajtották a halálos ítéletet.
1958-ban zárt tárgyaláson, koncepciós perben halálra ítélték, és ki is végezték Nagy Imre miniszterelnököt.
1956 októberében Magyarország népe bebizonyította magának és a világnak, hogy nincsenek kis népek, csak tehetetlenek. Nincsenek végleg elnyomottak, és még a legerősebbnek hitt hatalommal szemben is fel lehet és fel is kell venni a harcot, ha az elnyomás és a terror már olyan tűrhetetlen, hogy az a nemzet létét veszélyezteti. A magyar szabadságharcosok önfeláldozó bátorságukkal halálos sebet ejtettek a hatalmas szovjet birodalmon.