Amerikai álom

Igényt tart a mostani játékok is a „minden idők legnagyszerűbb olimpiája” kitételre, aki csak szót kap, felső fokon beszél a rendezésről, a hangulatról. A helybeliek egyszerűen rajonganak a versenyekért, a sportolók pedig roppant hálásak azért, hogy minden lépésüket rajongás kíséri. A gyorskorcsolyázásban aranyérmes Derek Parra és a női bob ketteseknél bajnok Vonetta Flowers igazán stílszerűen hálálta meg a kiemelt törődést, győzelmük az arrafelé oly közkedvelt sikertörténetek közé tartozik.
Parra meséje úgy kezdődik, hogy egy gyorsétteremben dolgozva ellopott egy zsemlét. Kirúgták. Bánatában görkorcsolyázónak állt, többszörös világbajnokként az vitte a jégre, hogy olimpián kívánt indulni. A sors megadta rá a lehetőséget, ő pedig most világrekorddal lett első 1500 méteren. A diadal árnyékában is tudja, mit kívánnak meg tőle nemzete hagyományai, nem győzi szajkózni, hogy mindent a nézőknek köszönhet, idézem: „Erőt, lendületet adtak, ez repített el az aranyéremig…”
Vonetta Flowers története is álomszerű. A világ első színes bőrű téli olimpiai bajnoka egy újsághirdetésre jelentkezve lett atlétából bobos, s meg sem állt a Salk Lake City-i elsőségig. Határtalan boldogsága sem feledteti el vele, hogy életveszélyes sportot űz, úgy véli, a félelme sohasem múlik el, visszatérően imádkozik azért, hogy párjával egészségesen érjenek be a célba.
Parra tehát alulról küzdötte föl magát a csúcsig, Flowers pedig a rettegését legyőzve bizonyította be, hogy érdemes volt belevágnia élete nagy kalandjába.
Szappanoperába, gigantikus családi filmbe illő, meseszerű történet mindkettőjüké, méltó arra, hogy félálomban elköltött juharszirupos reggelik közben az amerikai családfő fölidézze őket gyerekeinek, mondván: „Na látjátok! Minden rajtatok múlik!”
A zsemlelopásig sokan el is jutnak.