Biatlonból sílövészet

Salánki Miklós
2002. 02. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olimpia izgalmas, látványos sílövőversenyei is bizonyítják, hogy ez a fiatal téli sportág, amely csak 1960-tól szerepel a téli játékok műsorán, milyen sokat változott az elmúlt évtizedben – előnyére. Pedig a „gyerekévei” nem ezt jósolták, mert kimondottan katonai sportágként indult, a felkészülés és a versenyzés egyetlen célja a kiképzés volt: téli körülmények között, sílécen futva a katona pontosan célozzon, hogy le tudja lőni az ellenséget. Nos, ebből a militarista sportágból egy népszerű civil vetélkedés lett. Ebben rengeteget segített a technika, pontosabban az, hogy a nézők számára láthatóvá tették a lövészetet, így ez az összetett sportág közkedvelt televíziós téli show lett.
A hőskorról, a múltról egy felejthetetlen ulánbátori verseny jutott az eszembe. Nem dicsekvésből írom, de egyedüli vagyok a magyar újságírók közül, aki sílövőversenyről tudósíthatott Mongóliából. A hetvenes években, mint a a Népsport fiatal síszakírója, az a megtiszteltetés ért, hogy a magyar csapat vezetőjeként vehettem részt a sílövő Ifjúsági Barátság Versenyen Ulánbátorban. Az első felzúdulást a viadalon az okozta, hogy a szervezők elfelejtették a mongol indulót figyelmeztetni: a felső korhatár 18 év. A szocialista tábor összetartozását jelezte, hogy a túlkoros versenyző falécét látva indulása ellen senki sem tiltakozott. Hangosan kiabáltak viszont az edzők, sőt a precíz NDK-beli szakemberek bojkottal fenyegetőztek, amikor a versenyen az első futó a lőtérre ért, és egyetlen lövésére mind az öt korong leesett a tábláról. Az történt ugyanis, hogy a márciusi mínusz húszfokos éjszaka után a napsütés miatt délre megenyhült az idő, és a rosszul felragasztott korongok egyetlen becsapódástól lezuhantak. A botrány a levegőben lógott, amikor a szovjet szakemberek kitalálták, hogy szegezzék körbe a korongokat. Ezután folytatódott a viadal, viszont sokszor az eltalált korong sem esett le.
Ma már mosolygunk mindezen, és a pontos, gyors tájékoztatást látva az is hihetetlennek tűnik, hogy néhány évtizeddel ezelőtt hazánkban még úgy rendeztek országos bajnokságot, hogy a verseny végén a szervezők levonultak Mátraházára, ahol megebédeltek, majd a versenybírók nekiláttak kiszámítani a végeredményt. Ha nem volt sok induló, a délelőtti bajnokság eredményét délután már leadhattam a sportújságnak.
Az ilyen tudósítás adta az ötletet, hogy magyarosítsuk meg a sportág nevét. A tudósításkor ugyanis a gépíró hölgy megkérdezte, hogy milyen sportágnevet írjon fel? „Biatlont”– kiabáltam többször a recsegő telefonba. „Az mi?” – kérdezett vissza. „Sífutás és lövészet” – magyaráztam. „Akkor miért nem így hívják?” Nos, ebből a jó tanácsból született az ötlet, és magyarosítottuk a biatlont sílövészetre.
A „keresztelő” sem segített a magyar sílövők eredményességén. A hetvenes években Zakopanéban történt egy szpartakiádon, ahol a váltóverseny célja a stadionban volt. A staféták sorra célba értek, a rendezők pedig úgy gondolták, vége a versenynek, és elmentek becsukni a kaput. A magyar edző ekkor rohant intézkedni: ne zárjanak, mert a magyar váltó utolsó embere még nem érkezett be a stadionba.
Salt Lake Cityben ilyen szégyentől nem kell tartanunk, mert versenyzőink váltóban nem indulhattak. Talán az amerikaiak is hallottak a zakopanei esetről?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.