Dinasztia

Életkoruk előrehaladtával az utódlás kérdése egyre inkább foglalkoztatja a volt szovjet közép-ázsiai köztársaságok „örökös elnökeit”. Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán vezetői egyes jelek szerint a régi receptet választják, és hatalmukat fiaik, lányaik öröklik majd.

Az egyre élesedő hatalmi harc jeleként menesztette a minap kormányfőjét a kazah államfő. Miközben Nurszultan Nazarbajev az árnyékában felnőtt, mind ambiciózusabb politikusnemzedék semlegesítésén fáradozik, a térség másik hegemóniára törő országában, Üzbegisztánban a már tizenhárom éve országló Iszlam Karimov államfő az elnöki mandátum hét évre történt meghosszabítása után akár újabb évtizedig megőrizheti hatalmát. Az utódlás kérdése azonban az államfők életkorának előrehaladtával mindinkább előtérbe kerül ezekben az államokban.

Közép-Ázsia és Azerbajdzsán ősi keleti és szovjet hagyományokon nyugvó tekintélyelvű rendszereinek gyengéje, hogy a posztszovjet vezetőknek az emberi élet véges volta miatt egyszer elkerülhetetlen távozása hirtelen nagy űrt hagy maga után, s ezzel minden bizonnyal átmeneti válságot gerjeszt. Így aztán tíz évvel a függetlenség kivívása után mind gyakrabban emlegetik errefelé az utódlás lehetőségei között a dinasztikus átmenetet, amely sokak szerint az egyedüli lehetőség arra, hogy a váltás kataklizmáját enyhítsék. Kik lehetnek azonban az első számú vezetők családjában szóba jöhető utódjelöltek? Számbavételük a térség lehetséges jövőjét kutatva elkerülhetetlen.
Pontosan meghatározható a dátum – 1999 ősze –, amikor a köztársaság egykori kommunista első titkára, ma Azerbajdzsán elnöke, Gejdar Alijev komolyan elkezdett gondolkodni utódjáról. Ekkor ugyanis, mindenki számára váratlanul, elkezdett beszélni a fiatalok társadalmi jelentőségéről, majd hét évvel az alapítás után váratlanul összehívta az uralkodó párt második kongresszusát. A tanácskozás igazi szenzációjaként a párt öt alelnökének egyikéül megválasztották Alijev ez idáig apja árnyékában meghúzódó egyetlen fiát, Ilhamot. Az állami olajvállalat helyettes elnöki tisztét betöltő, valamint emellett a nemzeti olimpiai bizottságot vezető negyvenéves ifjabb Alijev lett aztán a kormányzó párt listájának első embere is, ezért aztán újabb meglepetésként hatott, hogy a választások után nem ő lett a parlament elnöke. A térséget árgus szemekkel figyelő orosz szakértők szerint azonban ez semmit sem jelent, hiszen a hetvenhárom éves Murtuz Aleszkerov adott esetben visszavonul, a képviselők pedig nagy többséggel megválaszthatják Ilhamot elnöknek, ami az állami protokoll második helyét jelenti. A helyi lapok szerint azonban a moszkvai diplomataképzőn, az MGIMO-n végzett ifjabb Alijev nem nagyon törekszik a hatalomba. Nem így az ugrásra kész ellenzék, amelynek sorait apja szisztematikus tisztogatásokkal igyekszik gyengíteni, így készítve elő fia számára a terepet.

A kazah Nurszultan Nazarbajev utódjaként a legutóbbi időkig az elnök legidősebb lányát, Darigát emlegették a helyi lapok. Ennek alátámasztására utaltak az államfő azon feltűnést keltő kijelentésére, amelyben nem zárta ki, hogy Kazahsztánnak női elnöke legyen. A moszkvai MGU történelem szakán végzett, majd politológiából doktorált és több könyvet írt Dariga egyébként sokak szerint alkalmas lenne az utódlásra, igazolta ezt a legutóbbi elnökválasztás előkészítése során is. A három lánytestvér közül egyedül ő tud hatni apjára, akinek egyik legfontosabb tanácsadójaként tartják számon. Az utódlásra történő felkészülés jeleként értékelték azt is, hogy Dariga tavaly lemondott a nemzeti rádió és televízió vezetéséről, és az igazgatótanács kevesebb elfoglaltsággal járó elnöke lett.
A Tokajev miniszterelnök közelmúltbeli lemondásával felszínre került belső klánharcokat elemző megfigyelők azonban megkérdőjelezik a fenti forgatókönyvet. A kormányfőváltás előjátékaként ugyanis Nazarbajev leváltotta előbb a nemzetbiztonsági tanács, majd az elnöki biztonsági szolgálat elnökhelyettesi székéből vejét, Dariga férjét. Az igen befolyásos Rahat Alijev háttérbe szorításával párhuzamosan emelkedett fel az elnök politikájával nyíltan szembehelyezkedő Kazahsztán Demokratikus Választása nevű ellenzéki mozgalom, amely a hírek szerint szoros kapcsolatot ápol Nazarbajev másik vejével, az olajlobbit vezető Timur Kulibajevvel. A Moszkovszkije Novosztyi elemzője szerint e mozgalom mögött azok a befolyásos üzletemberek állnak, akik elégedetlenek a javak eddigi elosztásával. Az eddig monolitikusnak látszó eliten belüli törésvonalak megjelenése mások szerint azt is jelzi, hogy a tizenhárom éve uralkodó Nazarbajev árnyékában felemelkedett egy olyan politikusnemzedék, amelynek ambícióit nem elégíti ki az 1999-ben újabb hét évre újraválasztott elnök visszavonulásának nem túl közeli perspektívája. E tények lépéskényszerbe hozták Nazarbajevet, aki a száműzött egykori kormányfő, Akezsan Kazsegeldin helyettesének, egyébként hű emberének, Imangali Taszmagambetovnak a kinevezésével nyitott a „fiatal reformerek” felé. Az új miniszterelnök ideális kompromisszumnak tűnik, aki az elnök környezetében és a feltörekvők között is befolyással bír, és egyesek szerint akár „trónörökösként” is szóba jöhet.

Kirgizisztánban még négy év van a következő elnökválasztásokig, ám már felröppent a hír, hogy Aszkar Akajev is ötről hét évre emelné a mandátum időtartamát. Az államfő azonban ezt visszautasítva egyenesen arról beszélt, hogy nem kívánja újrajelöltetni magát, amivel azonnal elindította az utódlással kapcsolatos találgatásokat. A legtöbben úgy vélik, hogy a következő elnök Akajev huszonhat éves fia, Aidar lehet. A Leningrádban, majd Marylandban tanult, és közgazdászként végzett, jelenleg a biskeki pénzügyminisztériumban dolgozó utódjelölt egyébként nem is olyan régen hatalmas világszenzációként a kazah Nazarbajev kisebbik lányát, Aliét vette feleségül. Képzettsége és a helyi tradíciók alapján Aidar nyugodtan követhetné apját az elnöki székben, az őt közelebbről ismerők szerint azonban nem nagyon vonzódik a hatalomhoz, így egyelőre az öröklés kérdése is nyitott.

Akárcsak Üzbegisztánban, ahol nem úgy tűnik, hogy Iszlam Karimov távozni készülne a hatalomból. Itt éppen február elején döntött népszavazáson a lakosság az elnöki mandátum hét évre történő meghosszabbításáról. A húsz esztendeig az üzbég tervhivatalban dolgozó, majd 1989-ben a köztársasági kommunista párt első titkárává kinevezett, 1991 óta az elnöki tisztet betöltő Karimovot legutóbb két éve választották újra, de megfigyelők szerint az alkotmánymódosítás után akár újabb két ciklusra is számító hatvannégy éves elnökkel még egy ideig számolni kell. Ennek ellenére szűk körben állítólag már megnevezte utódjaként idősebb lányát, Gulnarát. Róla azt tartják említésre méltónak, hogy tíz éve a szokásokat némiképp felrúgva hozzáment egy üzbég származású amerikai vállalkozóhoz, aki egy Coca-Colát palackozó vegyesvállalatot alapított Taskentben, a cég azonban a házaspár válása után most válságban van.
Milyen eséllyel válnak valósággá a fent vázolt forgatókönyvek? Azerbajdzsánban reálisnak tűnik Alijev elképzelése, ám Ilham aligha tudja majd olyan kemény kézzel vezetni az országot, mint apja. Kazahsztánban az orosz utat valószínűsítik a megfigyelők, miszerint demokratikus választásokon erősítik meg az utódot. Nazarbajevnek azonban számolni kell politikai ellenlábasával, a távollétében tízévi börtönre ítélt, közben az utóbbi időben informálisan megkeresett Kazsegeldinnel. Nem szabad leírni a most ejtett Rahat Alijevet, így Darigát sem, aki már találkozott is az exkormányfővel. Kirgizisztánnak is megvan a maga bebörtönzött ellenzéki vezetője, aki beleszólhat az utódlási harcba. Üzbegisztánban szilárdan a keleti tradíciókon alapul a hatalomgyakorlás, így hasonlóképpen képzelhető el annak majdani átadása is. Még erősebbek a szovjet rendszerrel beoltott ázsiai hagyományok Türkmenisztánban, ahol az egykori köztársasági pártfőtitkárt, Szaparmurad Nijazovot élete végéig elnökké választotta „hálás népe”, így a „Türkmenbasi” utódlása érthetően a legkevésbé sem aktuális kérdés.