Közönségtalálkozó, avagy ki felel a büdös csirkéért?

Az MSZP ferencvárosi párthelyiségében körülbelül negyvenfős telt ház fogadta csütörtökön Kökény Mihály volt egészségügyi minisztert, és Lendvai Ildikót, a szocialisták alelnökét. A két politikust a Bánó András-féle Egyenleg egyik műsorvezetője, Hardy Mihály független médiaszemélyiség mutatta be a javarészt nyugdíjaskorúakból, valamint néhány ifjabb szimpatizánsból álló publikumnak.

Hardy Mihály a fellépők bemutatásakor akképpen méltatta Lendvai Ildikót, hogy őt még a jelenlegi kormány is nagyon szereti, hiszen a róla elnevezett utcában van a Fidesz-székház. Az alelnök aszszony erre elmesélte, hogy egy alkalommal levelet kapott egy Szabolcs megyei idős aszszonytól, aki valamilyen ingatlanproblémában szerette volna a segítségét kérni. Mint Lendvai Ildikótól megtudhattuk: eleinte nem is sejdítette, hogy célt tévesztett a küldemény, hiszen a levélíró jó asszonynak, majd tisztes családanyának szólította őt, és neki tényleg vannak gyermekei. Csak akkor jött rá, hogy nem neki, hanem Lévai Anikónak szánta az öreg hölgy a küldeményt, amikor a levélíró az ország érdekében kívánt hosszú életet a férjének. Az alelnök asszony hozzátette: az idős szabolcsi asszony azt írta: sokat imádkozik párjának egészségéért. E bejelentés hallatán az addig csak halkan kacarászó közönség már végképp nem tudta féken tartani jókedvét: az ima szó elhangzásakor vidám hahotázásra fakadtak az egybegyűltek. Ám Lendvai Ildikó menten komolyra fordította a szót, és kijelentette: Lévai Anikó neve helyett majdnem főméltóságos asszonyt mondott. „Horthy Miklós feleségét szólították így” – tette hozzá a történelemben kevésbé jártasak kedvéért.
Ezt követően Hardy Mihály műsorvezető kérdésére az alelnök asszony a kampány eldurvulásával kapcsolatos hatpárti egyeztetés tanulságait kezdte firtatni. Mint megtudtuk, a Fidesz és a MIÉP arra az amerikai akcióhősre emlékezteti, aki egy filmben azt mondta: „Nem szeretem az erőszakot, de nagyon jól csinálom.” Lendvai Ildikó kifejtette: szerinte „humoros, ironikus, fensőbbséges” stílussal kellene válaszolni a kormányoldal rágalomhadjáratára, ám ezzel sokan nem értettek egyet: a közönség egyik tagja például kijelentette, hogy az ellenzéknek „jól vissza kellene ütnie”. De mielőtt még a „munkásököl-vasököl” szocialista körökben nagy hagyománnyal bíró toposza mentén folyt volna tovább a beszélgetés, újabb érdeklődő emelkedett szólásra. „Ki felel a büdös csirkéért?” – szegezte a kérdést a két politikusnak, ám választ nem tőlük, hanem a publikum egyik tagjától kapott, aki azt felelte: majd biztosan elhíreszteli a kormány, hogy az MSZP titkos szerződést kötött a kínaiakkal baromfira.
Ezután az egyik kérdező a tandíj eltörlését és a diákhitel „sikerként történő beállítását” véleményezte, mire Hardy Mihály azt tudakolta Lendvai Ildikótól, hogy mi a különbség a tandíj és a diákhitel között? Láthatóan az alelnök asszony előtt sem volt világos a médiaszemélyiség kérdésének célja, mert annyit felelt, hogy a magánegyetemek hallgatói nyolcvan-százezer forintos tandíjat fizetnek, ami több, mint a havi kétezer, és drágák a tankönyvek.
Az időközben meglehetősen aktivizálódott közönségből ekkor egy élemedett korú férfiú emelkedett szólásra. A Terror Háza múzeummal kapcsolatban elmondta: ő is „pufajkás volt, mint Horn Gyula”, de nem lőtt, hiszen senki sem lőtt, mindössze arról van szó, hogy pufajka volt akkoriban az uniformis, ráadásul ő ’56 végén az osztrák határnál szolgált, és ott sem lőttek. Lendvai Ildikó erre azzal reagált, hogy a Terror Házára szükség van, csak az a baj, hogy politikai és kampánycélokra használják fel, lévén, hogy Orbán Viktor fogja megnyitni, aki nem is kért építési engedélyt az épület átalakítására, mert úgy érzi: neki ezt is szabad. Ráadásul a MIÉP tüntetést tervez a Köztársaság térre, ám Lendvai Ildikó biztosította az egybegyűlteket, hogy az MSZP nem ül fel a provokációnak: elképzelhető, hogy óriási tükröket fognak kiaggatni székházuk falaira, „hogy lássák magukat a demonstrálók, amikor nagyon kiabálnak”.
Ezt követően egy idős hölgy kért szót, aki elmondta: 1952-től a hatvanas évek elejéig külföldön élt, így „az ötvenhatos események” idején nem volt itthon, de a Fehér Könyvben látta a kiskatonák vörös csillagokkal teletűzdelt holttesteit, és megkérdezte: vajon ezek a képek is szerepelnek-e majd a Terror Házának kiállításán? Erre Kökény Mihály reagált, mondván: ő 1956-ban még kisgyermek volt, és csak arra emlékszik, hogy nem kellett iskolába menni, viszont a Fehér Könyv eléggé egyoldalúan tájékoztatott a történtekről. Majd a közvélemény-kutató intézetek felméréseire terelődött a szó, mire megtudtuk: az MSZP nyolcszázalékos előnnyel bír, és hogy Kökény Mihály szerint a kormányon eluralkodott az orvosi tanulmányaiból jól ismert pánikbetegség, persze a mérkőzés még nincsen megnyerve.
Kifejtette az egyik hozzászóló: a kormány támogatottsága vidéken a legnagyobb, és megkérdezte: mit szeretnének tenni a szocialisták, hogy a Fideszhez hasonlóan ők is képesek legyenek megszólítani ezeket a „tudatlan, nyolc osztállyal sem rendelkező embereket”. Válaszul Kökény kijelentette: hatalmas példányszámban osztották szét Tények és hazugságok című kampányanyagukat szerte az országban, így a Ferencvárosban is. Erre zavar támadt a közönség soraiban – kiderült: a résztvevők egyike sem kapott a kiadványból. A székház egyik aktivistája ennek hallatán rögvest elsietett, hogy rövidesen a brosúra többtucatnyi példányával térjen vissza.
Szétosztotta a kiadványt a publikum tagjai között, mire mindenki megnyugodott – a megjelentek a közönségtalálkozó végeztével sem maradnak híján „tényeknek” és hazugságoknak, hogy Kökény és Lendvai másnap már újabb helyszínen folytathassa tovább „humoros, ironikus és fensőbbséges” kampányát. És meglehet: a közönségtalálkozó tanulságainak kiértékelése után a Magyar Szocialista Párttól hamarosan arra a kérdésre is választ kapunk, hogy ki a felelős a büdös csirkéért.