Megkésett mondat

Kikelt emberi mivoltából Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő arra a hírre, hogy a Mol Rt. kizárólagos tárgyalásokat folytat a gázüzletág többségi részesedésének eladásáról a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-vel. „Példátlan nagyságrendű lenyúlásnak” mondta a tervezett ügyletet (amelynek végére egyébként nem hogy pont nem került, de még csak el sem kezdődött), s a demagóg szólam után szemérmesen hallgatott arról, hogy az MSZP koalíciós partnereként az SZDSZ szó nélkül statisztált ahhoz, hogy a Horn-kabinet saját pártkomisszárjai kezére játssza az ország legnagyobb vállalatát.
Magyar Bálint nyilván elfelejtette, hogy röpke nyolc évvel ezelőtt, tehát a szabad demokrata segédlettel végrehajtott politikai restauráció évében Pál László szocialista ipari miniszter közbenjárásával október elsején megalakult a Panrusgáz Rt. Az az orosz–magyar részvénytársaság, amely a földgázeladó Gazprom és a -vevő Mol Rt. közé ékelve, busás profittal „bonyolítja” a mai napig is a Mol számára veszteséges gázkereskedelmet. Idehaza többen figyelmeztették Pál Lászlót, hibát követ el, ha enged Moszkva óhajának, ezzel együtt megalakult a Panrusgáz Rt., felerészben orosz, felerészben pedig magyar tulajdonnal. A kormány viszont tudta (ideértve a szabad demokrata tagjait is), hogy amit Pál László „csinál”, az nem hiba, hanem óriási üzlet. Mondhatnók példátlan nagyságrendű lenyúlásnak is, amelynek a tetthelye az akkori Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium volt, az a hely, ahol valamilyen oknál fogva nem jelent meg Magyar Bálint farkast kiáltva. Nyilván abban az illúzióban ringatta magát, hogy a közvetlenül kormányirányítás alatt működő, molos pártkatonák és moszkvai kebelbarátaik voltaképpen rózsás arcú puttók, a becsület jelképei a gáz-cserekereskedelemben.
A magyar földgázban mindig is több volt a politika, mint a metán. A teljes hazai energiaszektort (egyébként a világszerte példátlan módon) privatizáló Horn-kabinet szemlátomást nem tudott mit kezdeni az energiaárakkal. Ha már piacosította a Mol Rt.-t, azaz eladta az olajvállalatot, a földgázárakat is a piaci viszonyokhoz kellett volna idomítania, amit nyilvánvalóan nem mert megtenni a szocialista– szabad demokrata színezetű kormány, hiszen akkoriban már javában dúlt a Bokros-éra, a lakossági megvonások özönével. Ugyanakkor nem állt fenn annak a veszélye, hogy a Mol bepereli a kormányt, ott már ugyanis az a Pál László regnált elnökként, aki korábban maga is tagja volt a Horn-kormánynak. Úgy volt jó a gázár, ahogy volt.
Az Orbán-kabinet azzal söpörte ki a Molból a szocialisták volt ipari miniszterét 1998-ban, hogy menedzsereket, nem pedig pártkatonákat szeretne látni a legnagyobb magyar társaság élén. A gázárakat az új kormány sem szabadította ki a hatósági szabályozás bűvköréből, arra hivatkozva, hogy a lakosság nem tudná elviselni, ha egy csapásra negyven-ötven százalékkal megdrágulna a földgáz, valamint arra, hogy az infláció magasabb rendű cél, mint maga a földgáz ára. S amikor 2000-ben is csak az inflációs szinttel volt hajlandó emelni az energiahordozó árát a szakminiszter, a Mol beperelte a kormányt, s kártérítésként azt az összeget követelte, ami a beszerzési és az eladási árak közötti különbségként, mint veszteség jelentkezett főkönyvében. Ekkor mondta az ellenzék azt, hogy a kormány tönkreteszi a Molt, s a kormány pedig azt, hogyha döntése veszteségbe veri az olajtársaságot, úgy megvásárolja a cégtől a gázüzletágat.
Magyar Bálint ezt az ajánlatot nevezte lenyúlásnak. Lehet, hogy azt a szót bökte ki, amit valójában nyolc évvel ezelőtt akart mondani, csak nem merte megtenni. Mert ott ült Pál Lászlóval szemben (mellett) minden kormányülésen. Együtt hozták meg döntéseiket.