Támadás a keresztény egyházak ellen

Az 1949-es népszámlálás adatai szerint Magyarország lakosságának 70 százaléka – hat és fél millió fő – katolikus vallású volt. Ennek megfelelően a katolikus egyház rendelkezett a legnagyobb társadalmi, közéleti és politikai befolyással és a legjelentősebb anyagi erővel is. Oktatási, szociális, kulturális és hitbuzgalmi intézményei és egyesületei behálózták az egész országot. A katolikus egyház fontos szerepet játszott a nemzeti kultúra és hagyományok ápolásában és megtartásában is.

Olyan karizmatikus főpapot állított a Szentszék a magyar katolikus egyház élére 1945. október 7-én, aki nemet mondott mindkét terrorista diktatúrának. Veszprémi püspökként megjárta a nyilasok börtöneit, 1949-től pedig a kommunistákét. Mindszenty hercegprímás vezetésével a katolikus egyház hívők százezreit mozgósította intézményei védelmében. Mindenekelőtt iskoláit féltette, és a kötelező vallásoktatás megszüntetését sérelmezte. A kommunista hangadók izzásig szították a gyűlöletet Mindszenty bíboros és az egész katolikus egyház ellen.
Egymást követték az egyházi intézmények, iskolák elleni rendőri akciók, zaklatások. Harminc középiskolás diákot hurcoltak el Gyöngyösről, ferences tanárukkal, Páter Kis Szalézzal együtt. A vád: fegyverrejtegetés, országos felkelés szervezése. A pátert, a tizenhét éves Kizmán Ottót és Bodnár Lászlót, valamint a tizenhat éves Kiss Sándort 1946 szeptember elején kivégezték. Társaikra súlyos börtönbüntetést, kényszermunkát szabtak.
1948 januárjában Rákosi kiadta a jelszót: „Az év végéig végezni kell az egyházi reakcióval.” A kommunisták országos kampányt indítottak az egyházi iskolák államosítása érdekében. Egy Pócspetriben tragédiát okozó, véletlenül elsült puska (1948. június 3.) ürügyén hadjáratot indítottak a katolikus papság, a hívő magyar parasztság és az egész falu ellen. Kádár János, Péter Gábor és a párt lapjától, a Szabad Néptől Vásárhelyi Miklós is lementek a helyszínre. A falut teljesen megszállta az ÁVO. Szinte minden lakost bántalmaztak. Az egész ország attól harsogott, hogy a „klerikális reakció rendőrt gyilkolt”.
1948. június 20-án államosították az egyházi iskolákat. (6505 iskolát – ebből több mint 5000 elemi és népiskolát.) Nem sokkal később az egészségügy és a szociális gondozás területéről is kiszorították az egyházakat. Az így „feleslegessé” vált szerzetesrendek működési engedélyének megvonásával és a szerzetesekkel és apácákkal szembeni brutális bánásmóddal a katolikus egyház még szabadlábon lévő vezetőire gyakoroltak nyomást.
Addigra ugyanis – 1948. december 26-án – letartóztatták, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték Mindszenty József esztergomi érseket, a magyar katolikus egyház fejét, akit 1948. december 26-án tartóztattak le. Pere 1949. február 3–8-ig tartott a Budapesti Népbíróságon, Olti Vilmos tanácsa előtt. Az ügyész Alapy Gyula volt. A tárgyalás egész ideje alatt folyt a közvélemény megdolgozása. Példátlan sajtóhadjáratban, tüntetések és egyéb demonstrációk százaival próbálták meggyőzni a megfélemlített országot Mindszenty „bűneiről”, vagy az ő nyelvükön: a „fekete reakció” kártékony, népellenes tombolásáról.
A hercegprímás elítélése – s ezt a kommunisták is nagyon jól tudták – még korántsem volt elégséges ahhoz, hogy a római katolikus egyházat rávegyék a teljes behódolásra. Bevezették a „klerikális reakció” fogalmát is. A pápától kezdve a legkisebb falu plébánosáig mindenki „reakcióssá” vált. A börtönök megteltek a katolikus egyház papjaival, mindennapossá vált a katolikusok zaklatása. Az egyház, amíg tudott, ellenállt. 1950 nyarán három egymás utáni eseményt követően végül is meghátrált. A püspöki kar újra szembesült azzal, hogy a kommunisták kegyetlensége és brutalitása nem ismer határt. Megrendítette őket a szerzetesrendek felszámolása, a földönfutóvá tett és üldözött apácák és szerzetesek, mintegy tízezer testvérük sorsa, átérezték tehetetlenségüket és kiszolgáltatottságukat. Attól is tartaniuk kellett, hogy a kommunista párt által az egyházra kényszerített békepapi mozgalom esetleg egyházszakadáshoz vezethet. És reményvesztetté váltak, mert az erős és tekintélyes lengyel püspöki kar is megegyezésre kényszerült a szocialista lengyel állammal. Az „egyezségben” a katolikus püspöki kar kötelezte magát a Magyar Népköztársaság államrendjének és kormányának támogatására, a kormány pedig a vallásszabadság és az egyházi működési szabadságának biztosítására tett ígéretet. Nyolc egyházi iskolát visszakapott a katolikus egyház, ahol katolikus tanítórendre bízhatta az oktatást.
Egy év sem telt el és Grősz József, az egyezményt aláíró kalocsai érsek került a célkeresztbe. Révai József, a kommunista párt legfelsőbb vezető testületének tagja dolgozta ki a készülő koncepciós-kirakatper koncepcióját. A pert 1951 nyarán rendezték meg, Grősz érsek 15 év fegyházbüntetést kapott, Vezér Ferenc pálosrendi szerzetest halálra ítélték, Endrédy Vendel zirci apátot 14 évre ítélték, társaik is súlyos börtönbüntetést kaptak. Az ÁVH arra kényszerítette a váci, székesfehérvári és a szeged–csanádi püspököket, hogy békepapokat nevezzenek ki fontos egyházi tisztségekre. 1951 júliusában Czapik Gyula egri érsek vezetésével a püspöki kar szabadlábon lévő tagjai felesküdtek a Magyar Népköztársaság alkotmányára.
A kommunisták elérték céljukat. Az ÁVH-terror megtörte a főpapok ellenállását, és kiterjesztette a pártállam hatókörét az egyházra is.
Az 1956-ban kiszabadított Mindszenty hercegprímás újra egyháza élére állt. A szovjet támadás napján azonban az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségén kért és kapott menedéket. Tizenöt évet töltött el rabként a Szabadság téri épületben. 1971-ben a Szentszék és a magyar kormány nyomására emigrált. Még négy évet élt. Hamvait 1991-ben szállították haza, és helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilikában. A Szentszéken folyamatban van boldoggá avatása.