Nyolc európai társadalomtudományi intézmény – köztük a Collegium Budapest – fogott össze, hogy létrehozza a Társadalomtudományi Hálózatot (Social Science Net). Párizs és Bukarest után most Budapest fogadta tudósait – fiatal kutatókkal együtt. A Collegium Budapest ötödik „téli iskolájaként” (Winter School) is szolgált ez a háromnapos tanácskozás. Programját Édouard Conte, a párizsi Collège de France antropológusprofesszora dolgozta ki. Az Európai Unió tervezett bővítése időszerűvé tette a témaválasztást: lesz-e európai polgári tudat? Ehhez persze előbb azt kellett megvizsgálni, milyen összefüggés van kultúra, identitás, nemzet, állam, nemzetállam, állampolgárság, polgári tudat között, mit jelent a nemzetiség, a kisebbség fogalma.
A francia forradalom idejéből származó, az egyenlőségre építő citoyen (polgár) szóból képzett citoyenneté (polgári tudat) azt jelenti, hogy a citoyen, a polgár (nem a bourgeois) bizonyos jogokat gyakorol. Aktívan részt vesz a közösség életében, nem elszenvedi a körülötte zajló eseményeket. Kulturált, a szó legszélesebb értelmében. Választ és választható, munkát vállal, felelősséget érez, és felelősséggel tartozik a választásaiért, a cselekedeteiért. Minderre állampolgárként van lehetősége valamely állam keretén belül, az adott ország szabályainak megfelelően. Ebben az értelemben a polgári tudat alapvető filozófiai, jogi „konkrét absztrakció”, amely a mindennapi társadalmi gyakorlatban ölt testet – állapította meg bevezető előadásában Christian Giordano, a fribourg-i egyetem professzora.
Az Európai Unió bővítésére várva különösen időszerű a téma, mert a társadalomtudósok szerint a rendszerváltozás után Kelet-Közép-Európában váratlanul feltámadt a már eltemetettnek hitt, kulturális és/vagy etnikai egységen alapuló nemzetállam. Európa újra szembekerült azzal a kérdéssel: hogyan tudja kezelni sokféleségét, az egyes országok között és az országokon belül is megmutatkozó nyelvi, kulturális, etnikai, mentalitásbeli különbségeket. És szembekerült azzal a kérdéssel is: hogyan tudja kezelni a tömeges ki- és bevándorlásból következő problémákat.
Christian Giordano Lettország és Malajzia példáján mutatott be két eltérő utat – óva intve a fekete-fehér, ördög-angyal szembeállítástól. Lettország, ahova a szovjet rendszerben tömegével érkeztek „szlávok”: oroszok, fehéroroszok és ukránok, a rendszerváltozás után a XIX. századi nemzetállam gyakorlatához tért vissza. Lakóinak 50 százaléka ugyan második, harmadik generációs „szláv” emigráns, de aki nem tartozik a nyelvi alapon újraszerveződött „nemzetállamhoz”, az nem kaphat sem politikai jogokat, sem fontos állást. A népesség egyharmada lett így hontalan a nem állampolgároknak adott külön „útlevéllel”, de „állandó lakosként” bejegyezve. A brit uralomtól 1957-ben megszabadult Malajzia viszont a területén élő összes etnikai csoportnak (maláj, kínai, indiai) egyenlő jogokat adott.
Az állampolgárságot szabályozó törvények különbségei az államról alkotott felfogás eltérésében keresendők – állapította meg Dieter Gosewinkel jogász-történész, a berlini Freie Universität tanára, aki a német és a francia helyzetet elemezte mint két európai alapmodellt. Németország a vér szerinti, etnokulturális (ius sanguini), Franciaország a köztársaság politikai felfogásából következő, nyitott, területi, politikai modellt képviseli (ius soli). Németország német állampolgárnak fogadott el mindenkit, aki igazolni tudta, hogy német szülőktől származik. Azokat is, akik régen, a hajdani széttagolt német birodalomban vagy később Kelet-Közép-Európában (Auslandsdeutsche/Volksdeutsche) éltek. Franciaországban sokáig mindenki automatikusan francia állampolgárságot kapott, aki ott született. A két ország törvénykezése a hatvanas évektől a Nyugat-Európába tömegesen érkező muzulmán bevándorlók hatására több ponton közeledett egymáshoz. Lényeges különbség maradt, hogy Franciaország elfogadta a kettős állampolgárságot, Németország nem. (A tanácskozás egyik német résztvevője például német állampolgár, de húsz éve Franciaországban él francia köztisztviselőként. Európai intézményekben Franciaországot képviseli. Francia felesége és két gyermeke automatikusan megkapta a német állampolgárságot. Ha viszont ő kérne francia állampolgárságot, le kellene mondania a németről. Következésképpen született német létére ő lenne az egyetlen nem német a négytagú családban – magyarázza mosolyogva.)
Az 1949-es (nyugat)német alkotmány értelmében nemcsak a náci birodalom és a két világháború közötti Németország volt polgárait fogadták be „a hazatérés” jogát szem előtt tartva (Izraelben hasonló célt szolgált a „viszszatérés törvénye”), hanem azt a sok millió, idegenben élő németet is, akik, miután lakóhelyükről kitelepítették őket, Németországban találtak menedékre. (Nyugat-)Németországba 1950 óta 4,2 millió „népi német”, illetve emigráns tért vissza. Lengyelországból 1,44 millió, a Szovjetunióból kétmillió, Romániából 430 ezer – hallhattuk Rainer Ohligertől, a berlini Humboldt Egyetem történészétől. Ezzel párhuzamosan tömegesen érkeztek török és kurd bevándorlók is. A Német Szövetségi Köztársaságban ma több mint 2,1 millió török és 500 ezer kurd él, de csak nagyon kis százalékuk kéri a német állampolgárságot, noha a követelményeknek megfelelne, és Törökország megengedi a kettős állampolgárság felvételét, ha Németország nem is.
Az összes török emigráns mindössze 1,85 százaléka folyamodott német állampolgárságért – tudtuk meg Ayse Caglar antropológustól, a firenzei European University Institute tanárától. A török bevándorlók a kettős állampolgárságért harcolnak. A 2000 januárjában életbe lépett új német törvény ma már megengedi a kettős állampolgárság felvételét a török emigránsok Németországban született gyermekeinek 23 éves korukig. De hatálybalépése óta mégsem nőtt, hanem inkább csökkent a második állampolgárságot kérők száma. A török állam ezért arra ösztönzi kivándorolt polgárait, hogy kérjenek német állampolgárságot, és mondjanak le a törökről. „Kárpótlásul” bizonyos kulturális és szociális (nem politikai!) jogokat biztosít számukra és gyerekeik számára a magyar kedvezménytörvényhez némileg hasonlító „rózsaszín kártyával” (pembe kart). Ennek birtokában örökölhetnek, munkát vállalhatnak, szabadon mozoghatnak stb. (Hasonló megoldással próbálkoztak Mexikóban és Indiában is, hogy megkönnyítsék az onnan kivándorlók beilleszkedését a befogadó országokba.) Ám a „rózsaszín kártya” bevezetése sem növelte a német állampolgárságot kérők számát, nem igazolta a hozzá fűzött reményeket. Ez azt bizonyítja, hogy az állampolgárságban van valami többlet, ami jogi formulákba nem önthető, s ez alighanem a bizalom – mondta Ayse Caglar.
Édouard Conte az állampolgárság kulturális meghatározottságát, az európai (francia és német), illetve közép-keleti megoldások közötti eltéréseket elemezte bizonyos házassági szokások bemutatásával. Egy délfrancia városban, Toulonban végzett felmérése azt mutatja, hogy a fiatal arab férfiak fele, a fiatal nők egynegyede házasodik francia partnerrel, ami jelentős változást hoz a nők státusában. Németországban viszont még mindig nagyon ritka, hogy török bevándorló német párt válasszon, a szülők nem engedik.
A közel-keleti bonyolult viszonyok közül csak néhány példa: Egyiptomban kizárólag az apa adhatja át az egyiptomi állampolgárságot. Ebből következően több százezer gyermek kap csak rövid lejáratú tartózkodási engedélyt azért, mert az apja más – főként arab – ország állampolgára. A palesztinoknál a különböző kultúrák közötti kapcsolatokban, nagyrészt száműzetésben, a cionizmussal és részben Izraellel szemben alakult ki az identitás fogalma. Izraelben a népesség 19 százaléka palesztin, de állampolgárságuk érvényességét sokszor megkérdőjelezik, noha elvben joguk van hozzá – fejtette ki Bernard Botiveau jogász-politológus.
Izraelben, a zsidók hitbéli közösségén alapuló államban a zsidók egyenlőségre épülő „etnikai” kapcsolataiban, valamint a zsidók és nem zsidók „többségként” és „kisebbségként” felfogott, hierarchikus, egyenlőtlenségre épülő viszonya alapján alakult ki az egyéni identitás és a polgári tudat – állapította meg Don Handelman antropológus, a jeruzsálemi Hebrew University professzora. A „visszatérés törvénye” (Chok HaShvut) a világon bárhol élő zsidónak állampolgárságot biztosít, ha Izraelbe költözik. De válaszra vár a kérdés, ki tekinthető zsidónak.
A nemrég elfogadott magyar kedvezménytörvényt (státustörvényt) ketten is bemutatták. Kürti László, a Miskolci Egyetem antropológus-tanára, valamint a kettős állampolgárság problémájával összefüggésben Constantin Iordachi történész, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) fiatal tanára. Iordachi abból indult ki, hogy a kettős állampolgárságot sok ország sokáig jogi anomáliának tekintette, amolyan „poligámiának”. Ma viszont egyre több helyen ismerik el. Megadását Iordachi szerint Nyugat-Európában és Észak-Amerikában az az igény motiválja, hogy integrálni akarják a tartósan ott lakókat. A kelet-közép-európai országokban a rendszerváltozás után a nemzetiségek hatékonyabb védelme érdekében tartják fontosnak. Románia 1991 óta fogadja el a kettős állampolgárságot. Az új törvény elsődleges haszonélvezői a Moldova Köztársaság és a ma Ukrajnához tartozó Észak-Bukovina lakói. Ezek a területek 1918 és 1940 között Romániához tartoztak. A törvény tehát lehetőséget ad lakóinak, akiket „illegálisan fosztottak meg előző román állampolgári jogaiktól”, hogy visszakapják román állampolgárságukat – állapítja meg Iordachi, és hozzáteszi: mindez befolyásolta a Románia és szomszédai közötti kapcsolatokat. A Moldova Köztársaság csak akkor ismeri el a kettős állampolgárságot, ha erről nemzetközi egyezmények határoznak. Mivel ebben az esetben erről nem volt szó, a moldovai vezetők azzal vádolták Romániát, hogy szándékosan megsérti szuverenitásukat, és kérték a belügyminisztert, akadályozza meg a kettős állampolgárságot igazoló okmányok kiadását. Románia válaszul további könnyítéseket vezetett be. A választások előtt a moldovai elnök 2001-es kampányának az lett az eredménye, hogy a parlament nagy vita után megszigorította a moldovai állampolgárság kiadásának feltételeit, és elrendelte, hogy a kettős állampolgároktól vonják vissza a moldovait.
A kedvezménytörvény előzményeit, történetét ismertetve Iordachi kifejti, hogy a törvény meghozatala „a nemzetfogalom eltérő értelmezéséből adódó ideológiai viták” folytatását jelenti Románia és Magyarország között (területi, politikai egység kontra etnikai egység). Végső formájában inkább „szimbolikus kettős állampolgárságnak” tekinti, de megállapítja, hogy a „második útlevél” (magyarigazolvány) utazási kedvezményekkel jár, és anyagi forrásokhoz segít hozzá (munkavállalás, oktatás, korlátozott társadalombiztosítás), de teljes körű politikai jogokat nem biztosít. De azt is megállapítja, hogy a román döntéshozók következetlenek voltak, mert hallani sem akartak a magyar kisebbség kettős állampolgárságáról, amikor ez korábban ott felmerült, holott a moldovaiakat minden eszközzel segítették.
A kelet-európai polgári tudat újrafogalmazásának kérdését az Európai Unió bővítésével, a kulturális sokféleséggel összefüggésben vizsgálta François Ruegg, a fribourg-i egyetem antropológusprofesszora. Úgy ítélte meg, hogy az unió és a hajdani Osztrák–Magyar Monarchia bővítése között bizonyos hasonlóság figyelhető meg: mindkettőt egyszerre jellemzi az asszimiláció és a vele szembeni érthető ellenállás. Szerinte a kommunista rendszerek összeomlása utáni átmenet még nem ért véget Kelet-Közép-Európában. A lakosságnak csak egy része, a szűk „elit” képes átvenni a polgári tudat nyugati értelmezését, és viszonylag rövid időn belül anyagi jólétre is szert tenni. A lakosság többi részének tartózkodását természetes reakciónak fogja fel. Idézi az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet közgyűlésének elnökét, Adrian Severint, aki „pozitív nyugati imperializmusnak” nevezte az EU bővítését, mivel az unió az európai integrációt csak a saját modelljének átadásával, az acquis communautaire elfogadtatásával képzeli el. Hogy ehhez mit ad hozzá Európa keleti része? „Kiterjeszti a keleti rendetlenséget” – hangzott a válasz. Majd Severin „javított”: a rugalmasságát. Ruegg értelmezésében az európai integrációs folyamat kultúra és hatalom kérdése.
A citoyenneté fogalma időben, térben változik. Az egyes államok döntik el, hogy milyen befogadó és kirekesztő kritériumok alapján határozzák meg ezt a fogalmat és a vele összefüggő állampolgárságot. Ez a kategorizálás mesterséges, de elkerülhetetlen. Azt kell megvizsgálni összehasonlító módszerrel, hogy ki hogyan és miért kategorizál – mondja Giordano. Az európai polgári tudat lényege az, hogy képes-e kezelni Európa különbségeit oly módon, hogy segítse a kultúrák közti kapcsolódásokat. Kialakulását a nemzetállam gátolja, de a nemzetinél kisebb, helyi identitások és az eurorégiók megteremtése segítheti. Az alapkérdés Hinnerk Bruhns szerint az, képes-e Európa arra, hogy racionálisan kezelje a polgári jogokat, és úgy szabaduljon meg a nemzeti mítoszoktól, hogy ne valamiféle se hús, se hal, nemzetek fölötti citoyenneté legyen az eredmény. Az Európai Bizottságon belül létrejött munkacsoport azonban, amely az európai tudat problémakörével foglalkozik, a hírek szerint egyelőre még mindig XIX. századi fogalmakkal dolgozik.
Dieter Gosewinkel szerint nem valószínű, hogy belátható időn belül lesz európai polgári tudat. Európa ugyanis még mindig megosztott. Nyugat-Európában az egyenlőség egyetemes érvényű elvét hangsúlyozzák, Kelet-Európában a nemzeti, etnikai, családi stb. különbségeket. Itt még mindig az állandó konfliktusok jellemzők. Ha viszont arra gondol – mondja –, hogy Németország és Franciaország mennyi ideig állt szemben egymással ádáz ellenségként, most pedig szövetségesként küzd ugyanazokért a célokért – ha nem is viták nélkül –, optimista.
A Társadalomtudományi Hálózat
Maison des Science de l’Homme (Párizs)
Maison des Science de l’Homme (Nantes)
Wissenschaftszentrum (Berlin)
Instytut Filozofii i Socjologii (Varsó)
Netherland’s Institute for Advanced Study (Wassenaar)
New Europe College (Bukarest)
Collegium Budapest (Budapest)
Sweedish College for Advanced Studies in the Social Sciences (Uppsala)
Európai Szuperkupa
Feltámadt a BL-győztes, óriási meccsen lett Európa új királya
