Van remény?

Ma látnak neki a bobosok, ha hinni lehet a híreknek, nem a legjobb hangulatban. A felháborodás rendkívül nagy, köszönhetően annak, hogy a nemzetközi szövetség végül is engedélyezte a doppingoláson ért lett Sandis Prusis olimpiai indulását.
Az indulataiknak van alapja, hiszen egyrészt a szabályok egyértelműek – két év eltiltás a tiltott szerekkel élés ára –, másrészt pedig Prusis a lehető legkézenfekvőbb, minden találékonyságot nélkülöző érvet vetette fel mentségként. Azt állítja: nem tudja, mit vett be.
A bobosok alapállása újszerű a doppingolás történetében. Eddig ugyanis a tiltott szerek használata amolyan bocsánatos bűnnek, úri vircsaftnak számított a sportéletben. Aki élt velük, magabiztosan hitt abban, hogy ő nem lehet olyan ügyetlen, hogy lebukjon, a vétkest pedig kifejezetten áldozatként kezelték társai, egymás között úgy emlegették, mint akinek egyszerűen nem volt szerencséje.
Kiközösítésről szó sem esett ilyenkor.
Most viszont mintha komolyabbra fordultak volna a dolgok. A naganói olimpián bob kettesben bajnok kanadai Pierre Lauders egészen odáig elmegy, hogy – nyilatkozata szerint – nem köszön majd Prusisnak, ha éppen szembe jön vele. Találkozni pedig csak véletlenül találkozhatnak, mert – azt is mondta – igyekszik elkerülni a másik társaságát.
A dopping és a vele járó morális felháborodás egyértelműen része napjaink sportéletének, olyannyira, hogy a meglehetősen cinikus alapállás szerint kétféle versenyző létezik: akit már tetten értek, és akit még nem. Olyan, aki nem segíti a teljesítményét különféle készítményekkel, egyszerűen nem létezik.
Ha a bobosok komolyan gondolják, új fejezet kezdődhet a dopping történetében.
Visszaadva a reményt arra, hogy a siker tisztán értékes igazán, s nem gyógyszerekkel hígítva.