A Kerepesi országúttól a Hatvani kapuig

Egy alkalommal, amikor Kazinczy Ferenc Gödöllő felől fogaton közelíti meg Pest-Budát, elragadtatva ír a Kerepesi országúton elébe táruló panorámáról. Látja a budai hegyek koszorúzta Várat, a Duna-parti épületek sorát meg a Margitszigetet, és lelkendezve festi „hazám anyavárosának” szépségét és rohamos fejlődését.
Amikor sorait papírra vetette, az említett Kerepesi országút egészen a mai „belső belvárosig” tartott. A későbbi épülettömbök ekkor még nem zárták le a város felé közeledő előtt az impozáns látképet. A keskeny, földes-saras országút a később felépített Keleti pályaudvarnál zavartalanul folytatódott egészen a Hatvani kapuig. Ez utóbbi – a Váci meg a Kecskeméti kapuval egyetemben – mind a városból szertefutó utak irányát jelzi – a mai Astoria szállónál állt, a régi városfal egyik „bevezető nyílása” volt, és a környékét ellepő lacikonyhákról volt többek között nevezetes, ahol egy-két krajcárért lehetett étkezni. A zsidó tulajdonú lacikonyhák sült halat és süteményt is árultak. A korabeli krónika szerint ezen alkalmi bódék nagyjából fele-fele arányban voltak keresztény, illetve zsidó tulajdonban. Amiben viszont megegyeztek: egyformán olcsók voltak és – finoman szólva – egyformán fittyet hánytak a szó mai értelmében vett higiéniára. (A nevezetes és hangulatos Hatvani kaput 1808-ban bontották le, a Váci kaput korábban, 1789-ben.)
Maga a „belső Kerepesi országút”, a későbbi Rákóczi út egy apró hídon vezetett át, mely híd a mai körút helyén csordogáló kanálison ívelt keresztül. Az országút egészen a csatorna 1873-as szabályozásáig, amikor az említett híd is eltűnt – többé nem volt rá szükség – megtartotta romantikus, külvárosias hangulatát. A Hatvani kapu és a fahíd között csárdák és állandó kirakodóvásárok várták a Pestre érkezőket, akik csak a Kerepesi országútnak ezen a – ma igencsak belvárosi hangulatú – szakaszán érezhették először, hogy a gyarapodó világvárost elérték.
A Keleti pályaudvart a Baross tér oldalában 1882-ben építették fel. Mivel a környék mocsaras talajú volt – kevesen tudják –, az épületet hatalmas libanoni cédruscölöpökkel erősítették meg alulról. Hogy ez volt-e az oka, nem tudható, de a „cédrusos képek” később híressé vált festője, a felvidéki Kisszebenben születt Csontváry Kosztka Tivadar – aki, ezt is kevesen tudják, ugyanazon Kosztka családból származott, mint a lengyelek Nagy Szent Kosztka Szaniszlója! – emlékezetes képet festett az éjszakai Keleti pályaudvarról.
Az út oldalában álló, 1711-ben elkészült barokk stílusú Rókus-kápolna sokáig egymagában árválkodott a belső Kerepesi országúton. A mellette álló Rókus-kórházat csaknem egy évszázaddal utóbb, 1796–98-ban építették fel, később, 1839–41 között kibővítették. A Múzeum körúti saroktelken, ahol ma egy modern áruház terpeszkedik, 1913-ig a Nemzeti Színház épülete állt. Az intézmény később a Rákóczi út és a körút sarkán élló térre, a korábbi Népszínházba költözött, amelyet 1965-ben szintén lebontottak.
A Rákóczi úton amúgy sok nevezetes épület állt, illetve – átalakítva, felújítva – némelyik áll ma is: a mór stílusú Uránia Filmszínház, a takarékpénztár épülete, a hajdani Griff szálló helyére épített romantikus stílusú Pannónia. Az utat, amelyen még a XX. század ötvenes-hatvanas éveiben is villamosok közlekedtek, az akkor romos Erzsébet híd meg a Baross tér, illetve Zugló között, 1958–62-ben kiszélesítettek és több szakaszán árkádokkal láttak el. A két nevezetes aluljáró közül a kiskörúti 1964-ben, a nagykörúti pedig 1967-ben épült.