
Kinyílt az olló, Hársfalvi villogott, kiütés lett a vége
Noha a második félidő első gólját Emma Jacques dobta – így egyenlő volt az állás –, ezután Jensen nagy mosollyal nézte, ahogy játékosai zsinórban hat gólt dobtak. Elek a kiütést próbálta megállítani egy időkéréssel. Az olló viszont kinyílt, a Fradi átrohant az ellenfelén. A bal szélre az első félidőben szinte a labdával sem találkozó Márton Gréta helyett Hársfalvi Júlia érkezett, pimasz góljaiért pedig vastapsot kapott a hazai közönségtől. Az első félidőben szintén kicsit eltűnt Klujber Katrin is gólokkal tért vissza a pályára, hetesből és lerohanásból is betalált.
A 45. percben aztán jöhetett a rászámolás, az FTC kevesebb mint negyedóra alatt tíz gólt vert az Esztergomra. Mindeközben a hangosbemondó többször is megkérte a szurkolókat, hogy ne használjanak sípot. Hiába a nem túl sportszerű eszköz, sokat ez sem ért a Fradi ellen.
A hazaiaknak a második félidőben minden összejött, az Esztergomnak pedig semmi. A Fradi sorra dobta a könnyű gólokat lerohanásból, és közben a védekezés is összeállt, a játékrész első felében csak öt gólt kaptak – eközben dobtak 13-at. Az utolsó tíz percben már a Fradi is visszább vett, de a tízgólos különbséget megtartotta, 36-26-ra nyert.
A Fradi a jövő szombati, BL-rajt előtt (az előző döntős Odense utazik Érdre) még a Mosonmagyaróvárt fogadja az NB I-ben szeptember 3-án, szerdán 18.15-kor.
| KÉZILABDA, NŐI NB I FTC-Rail Cargo Hungaria–Mol Esztergom 36-26 (15-14) Ld.: Malestein (6), Kanor (5), illetve Emma Jacques és Ballai (5) |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!