A pesti Városháza

A mai belvárosi Városháza szűk utcácskájából igencsak komoly nyaktekerészeti mozdulatokat kell tennünk, hogy az önkormányzatnak otthont adó hatalmas barokk épület homlokzatát műértő gonddal méregethessük. A hatalmas épülettömb megálmodói, a József nádor vezette szépítő bizottság tagjai sem így képzelték munkájuk eredményét. A homlokzat elé ugyanis nagyszabású parkot terveztek, ez azonban az akkori telekspekulációk miatt nem valósult meg. Így aztán a pestiek közt az a mondás járja, hogy a középen magasodó tornyocskát csak akkor láthatja turista, ha az illető történetesen madár, vagy kéményseprő.
A pesti városi magisztrátus elöljáróinak rémálmaiban sem fordulhatott meg fejükben, hogy a rokkant katonáknak épített kaszárnya egykor éppen a városvezetés otthona lesz. Persze a „rokkantak háza” durva hangzása már önmagában zavarta volna a XVIII. század franciás eleganciájában tetszelgő nemes férfiakat. Így kapta aztán az előkelő hangzású Invalidus ház nevet. Az építkezés húsz évig tartott. Közben az irgalmas ügy egy-egy pártfogója elhunyt ugyan, de 1738-ban végre beköltözhetett az első lakó. Hamarosan kétezren követték, ami a családtagokat is beleszámolva azt jelentette, hogy a bentlakók száma olykor elérte a tizenötezret is. Pékség, kantin, mészárszék, a legkülönfélébb vegyesboltok kínálták portékájukat itt, hogy a háborúk során megnyomorodott marconáknak ne kelljen a város „távoli” kereskedőihez vándorolni. Volt aztán a palotában bolondokháza is. A katonák bizony nagy idegi terhelésnek lehettek kitéve, de a szobák mai használóinak sem lehet nyugodtabb a munkája.

Hiába, Budapest ideges város. Így volt ez 1848 tavaszán is, mikor az itt állomásozó Ceccopieri gyalogezred „idegességében” tüzet nyitott a frissen besorozott és a kaszárnyába vezényelt fegyvertelen honvédekre. Időközben ugyanis Bécs jobbnak látta, ha rokkantak helyett igazi katonák lakják Pest belvárosát. Átnevezték Károly kaszárnyának és Habsburg-szokás szerint a birodalom másik végéből vezényeltek ide egységeket. A feldühödött nemzetőrség végül ágyúkkal vonult fel az olaszok ellen. A vérontást Széchenyi István helyettes miniszterelnök akadályozta meg. Személyes fellépésének köszönhetően a lefegyverzett gyalogezred sértetlenül hagyhatta el a kaszárnyát és hajón távoztak a forradalmi Pestről. A palotából végleg csak a század végén távozott a hadsereg. Ekkor ugyanis a régi városháza már szűknek bizonyult a növekvő főváros duzzadó irathalmazai és számban gyarapodó bürokratái számára. A régi tornyos városházára, az előtte kitárulkozó hatalmas térre már itt, illetve az időközben felépüt Újvárosházán mondták ki a „halálos ítéletet”. Lebontották a török kor óta hűségesen szolgáló kecses tornyocskát is, ahonnan kezdetben – talán a török megszállás reflexeként – negyedóránként hangzott el a toronyőr hangos „dicsértessék” köszöntése. Mikor már mindenki megszokta, hogy Pest megint keresztény város, toronyzenével kedveskedtek a téren összegyűlt tömegnek. Legvégül pedig a tűzoltók másztak föl nap nap után a magas toronyba, hogy azonnal észrevehessék, ha veszélybe kerülnek az értékes pesti házak.
Az Erzsébet híd építésekor az addig kedvesen kisvárosias Pest eltűnt. Az Invalidusok hatalmas kaszárnyája beleolvad a századfordulós Budapest hasonló nagyságú bérpalotáinak és közhivatalainak kőrengetegébe.