A város íze

Szögezzük le mindjárt az elején: angol kocsma nincs Budapesten. Amint Magyaroszágon másutt sincs. Működik ugyan John Bull név alatt egy franchise (ejtsd: frencsájz) sörözőlánc Budakeszitől Pécsig, Egertől Sopronig több tucat objektummal, és a fővárosban is akad jó néhány belőlük, ám ezeknek szinte semmi köze ahhoz a nyilvános ivó- és evőhelyhez, amelyet angol nyelvterületen ősidők óta pubnak neveznek. Az más tészta.
A Maros utcai John Bull angol karakterét is a bejárat előtt álló közismert piros londoni telefonfülke, majd bentebb a ruhatár előtt várakozó antik BSA motorkerékpár igyekszik megadni, ám az elegáns, tágas étterembe lépve a táblára krétával felírt napi menüsorban a libatepertőtől a libanoni báránysültig mindenféle étel van, csak brit nincs. Még az itallal is hasonlóképpen állunk: ír whiskyvel kezdjük, és csak az angol söröket firtató kérdésünk után rendelünk Wells-féle Bombardiert, illetve John Bull bippert, a szintén ír Guinness helyett (mindkét sör príma).
Oxfordban tanult barátommal hosszasan studírozzuk az étlapot, hogyan kerülhetnék közelebb az angol konyhához, legalább kritikusként. Az erőleves szárnyashúsgombóccal és a zellerkrémleves füstöltmarhanyelvcsíkokkal bárhol készülhetne az öreg kontinens „nyugatabbik” felén, jobban is, de sokkal rosszabbul is. A magyarországi körülményekhez képest jónak mondható, korrekt adag a sült bárányborda a ráolvasztott sajjttal és grillezett-párolt zöldségkörettel. Még ízletesebb a sörös-fűszeres szószban elkészített bélszín házi jellegű burgonyakrokettel, talán ennek az íze állhat a legközelebb egy jó londoni étterem stílusához. De nem egy pubéhoz, ahol legfeljebb szendviccsel szolgálhatja ki magát – a vendég.
Na persze a John Bull nem kocsma. Inkább egy jól berendezett és ügyesen menedzselt kávéház hangulatát kínálja, ahol hétfő este, amikor a budapesti éttermek legtöbbje reménytelenül kong az ürességtől, majdnem telt ház van. A publikum láthatóan jól mulat, csinos nők esznek-isznak, finom cigarettát szívnak, s bodor szivarfüst terjeng a levegőben. A bárpult fölötti villanyújságon nonstop futnak a vezető hazai részvényárfolyamok és a BUX-index. A vacsorát egy egészen kiváló, vaníliaöntetes máktortával – ez az est egyetlen gasztronómiai élménye – és egy igen- csak hamiskás puding-fagylalt egyveleggel rekesztjük be. Ez utóbbi igazából franciás mousse, az angol puding megint csak más tészta. A pincér bizalmas említést tesz császármorzsáról is, ami bécsi nyelven Kaiserschmorrn, és ismét csak nem tipikus tésztaféle Britanniában.
Mindezek után elégetetten hallgatom barátom angliai kocsmaélményeit. Az udvarias kiszolgálás élményét a számla olvasása sem rontja el. Sőt, majd elfelejtem, az árban benne foglaltatik egy zongorista és egy bőgős. A két muzsikus végig remek, elegáns kávéházi jazz-zenével emelte az est hangulatát.