Bertók Bertalan csudás holdbéli utazása

E leink szinte egyetlen olvasmánya a Biblia mellett a kalendárium volt. Évszázadokon át versengtek egymással ezek kiadói, és a különféle nevezetes vásárokon a „ponyváról” tíz-, sőt olykor a kapósabbakból százezer példány is elfogyott.
A kalendáriumok az esztendő napjainak, jeles ünnepeinek felsorolása mellett jó tanácsokat, jóslatokat, sőt az idő előrehaladtával szépirodalmat is közöltek. Fogalommá vált az először 1626-ban napvilágot látott Lőcsei kalendárium, de méltán vált híressé a XVIII–XIX. századi Győri kalendárium is. Utóbbiban a vándoranekdoták, regék és novellák mellett egy-egy szépirodalmi becsű írásmű is előfordult. Például az 1831 és 1837 között közreadott Nevezetes utazás, alcíme szerint: Bertók Bertalan, magyarországi születésű hajógubernátor csudálatos holdbéli utazása. A szórakoztató „gulliveriáda” – mai fogalmainkkal tán kisregénynek nevezhetnénk – szerzője sajnos ismeretlen.
Bertók, a mű hőse hajón kel útra és ismeretlen tájakra veti a vihar. Borfolyók és asszonyokat termő fák szigeteire látogat társaival, míg végül egy őrült orkán levegőbe emeli a hajót. Nyolcadik napon aztán „egy föld forma golyóbis” kerül elébük. Megérkeztek a Holdra, amelynek királya egy „boszorkányszél” idesodorta magyar férfiú volt, aki hadat visel a Nap királya ellen. A csatában bolhákon ülő íjászok, salátatollú madarakat nyergelő daliák, továbbá köleskásagombóc- és vöröshagyma-parittyások, hangyalovasok és káposztagomba-vitézek zúdulnak egymásra. A csata végeztével a hajósok elköszönnek vendéglátójuktól, és elindulnának hazafelé, ám útjuk ezúttal a csillagok közé veti őket. Szerencsére megtudják: csak a Mérleg csillagképen érdemes kikötni, mert a Baknál rossz a bor, a Bikánál (Vörös Ökörnél) meglopják az utazót, a Vízöntőn minden csupa posvány, a Halak csillagain pedig be nem áll a kofák szája.
Itt is, mármint a Mérleg csillagképben, mint mindenütt, ahová balsorsuk elveti őket, találkoznak magyar kalandorokkal. Az utazókat a korabeli hazai viszonyok torzképe fogadja. Korrupt vámhivatalnokok, lusta iparosok, kihízott hatalmasságok, műveletlen hivatalnokok. Amúgy az egész jó hangulatú kisregény hangjában szerencsésen elegyül a bolondozó kedv meg a szatirikus látásmód. Az is nyilvánvaló, hogy a szerző művelt férfiú volt, hiszen sok világirodalmi motívumot adaptált. Ismernie kellett Swift és Defoe remekműveit, de a középkori „földrajz” csudabogarait, továbbá Homérosz Küklopsz-barlang históriáját meg a bibliai Jónás és a cethal legendáját is. Ezeket a történeteket – némiképp persze a maga kedvére formálva – felhasználja.
Nehezen és csak furfangosan sikerül végül megszabadulniuk az óriáscet gyomrából, ahol különféle népek, rákorrúak, vízi emberek, négylábú kutyafejűek és óriások élnek. Felgyújtják a hegyeket elborító hatalmas erdőket – mert a cet gyomrában hegyek és erdők is vannak –, továbbá a hajóágyúkkal addig ostromolják belülről a nagyra nőtt tengeri emlőst, amíg az kimúlik. Innen megszabadulva még bebolyongják sajtországot, a perlekedők és a zsiványok birodalmát, de az óriásludak szigetét is. Közben találkoznak Cicero barátjával és Diocletianus császár kertészével – a levegőégben más időszámítás évényes, mint idelent –, míg végül ezernyi ezer tragikomikus kaland után, amelyekből csak néhányat említettem, hazaérkeznek a földre.
Hangulatos olvasmány a „hajógubernátor” fantasztikus utazásának története. Hol bolondos, hol vitriolos. Egyszerre mulattató és elgondolkoztató. Több mint a korabeli kalendáriumok szokványos történetei és anekdotái. Írói műnek sem utolsó.