Beszólás balról

Röpke tizenkét év szállt el az első szabad képviselő-választás óta, de ma már alig van, aki pontosan emlékeznék az első szabad képviselő-választás számszerű eredményeire. A hivatalos jegyzőkönyvekből bogarászható ki, hogy az 1990. március 25-i első fordulóban az MSZP területi listáira leadott 535 ezer szavazat mellett a Magyar Szocialista Munkáspárt 181 ezer voksot gyűjtött be, eredményüket felkerekítve 11, illetve 4 százalékot mondhatva magukénak az országos megmérettetés egészéből. A kettejükre leadott voksok száma így sem érte el az előző évben még regnáló MSZMP utolsó hivatalos, 725 ezres taglétszámát, viszont az 1989. október 7-én megszűnt állampárt utódképződményei közt akkor még nem volt olyan hatalmas képviseleti különbség, mint a négy évvel későbbi választáson, és azóta is.
A válás után még egy ideig keresetlen szavakkal folyt köztük a negyvenévi harács fölötti civakodás, az MSZP-től balabbra álló Munkáspárt úgy foglalta össze a vagyonmegosztás lényegét, hogy Horn Gyuláék elloptak minden pénzt, nekik meg ott hagyták a szégyent.
Ebben alighanem igazuk volt (és van) Thürmeréknek. Az egykori „népi” káderekből, moszkvai időre járó agyú KGST-beszállítókból és KISZ-vezetőkből egykettőre olyan finom bankárok, gyárosok, médiatulajdonosok és politikusok váltak, hogy a társaságukban ki sem szabadott mondani azokat a közönséges szavakat, amelyekkel 1989-ig ébredtek és nyugodni tértek. És bár az MSZP mai vezetői gyakorlatilag kivétel nélkül Kádár János különböző reszortú udvaroncai voltak, Kovács Lászlótól Lendvai Ildikóig, amint a most szocialista színekben induló Csehák Judit és Medgyessy Péter is „az öreg” bizalmi beosztottjából lett kapitalista menedzser, illetve bankár, de Kádár születésnapján és halála évfordulóján legfeljebb a tévében nézik meg, hányan voltak a munkáspártiak a Kerepesi úti temetőben.
Kellemetlen dolog lehet így élni és politizálni. Thürmer Gyula egykor együtt dolgozott Hornnal és Kováccsal a külügyi apparátusban, a Munkáspárt elnöke nyilván jól emlékszik azokra az intimitásokra is, amelyek a legbelső pártberkekben történtek. Olyasmi lehet ez, mint amikor egy bizonyos üzleti körből előkelő dáma rangjára emelkedett egykori „vállalkozót” a volt kolléganőinek kell figyelmeztetnie, hogy ne legyen már annyira szeplőtelen.
Thürmer az elmúlt hét végén meg is elégelte a szocialisták álszent viselkedését, és – pestiesen szólva – beszólt Kovácséknak. Nyilatkozata szerint az utóbbi időben egyre nagyobb számban hagyják el a tagok, szimpatizánsok és a szavazóik a szocialistákat, és fordulnak az ő pártja felé. Ő ugyan megérti a csalódottságukat, s békeidőben nem is bánná ezt az átáramlást, csupán azt aggasztja, hogy kevéssel a választások előtt történik mindez, gyengítve a kormány leváltásának esélyét.
A munkáspárti vezető – majd csak április 7-e után ellenőrizhető – állításában foglalt baloldali kritika abból a szempontból mindenképpen helytálló, hogy a civilben dúsgazdag bankár Medgyessy Péter, aki egy külföldi választási vállalkozó által mozgatott médiafiguraként, benzinkutas reklámkonvojra emlékeztető kampánybulival igyekszik eladatni magát szociálisan érzékeny miniszterelnök-jelöltként, nem valami jól sikerült választás volt a szavakban a kisemberek, a nehezen élők, a gyámolításra szorulók oldalán álló MSZP részéről. Csak hát Thürmer azt is bizonyára tudja – velünk együtt –, hogy ezen nincs mit csodálkozni.