Bőzsöny Ferenc szeretett belvárosa

„Csak a derű óráit számolom.” Az ókori Rómában, a Fórumon lévő napóra felirata volt ez az idézet. Az orgonaként zengő, gyönyörű hanggal megáldott Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondója, a fenti, az emberi életre alkalmazva meglehetősen furcsa időszámítás ellenére csaknem egyidősnek tartja magát – saját magával. Megszámlálhatatlan kitüntetés birtokosa, mindig vidám, szellemes, isteni humorral megáldva, aki gondosan ügyel arra, hogy ahol ő van, ne legyen unalom.

A millennium tiszteletére, a rádióban déli harangszóként megkonduló harangok köszöntésére mondott szavai miatt barátai Harangozó Feriként tisztelik, és egy ország érzi magáénak, holott „csupán” Zebegény és Budapest V. kerületének díszpolgára.
– Melyik épület áll szívéhez a legközelebb? – kérdeztem Bőzsöny Ferencet.
– A Szent István-bazilika, amely nemcsak az ország kiemelt műemléke, de ennél jóval több, szimbólum. A Szent Koronán kívül a legbecsesebb ereklye a Szent Jobb, amit itt őriznek. Itt bérmált engem Mindszenty 1947 júniusában.
– Ezek után feleslegesnek tűnik az a kérdésem, hogy melyik belvárosi templomba jár.
– Egyáltalán nem az. A Váci utcába, a hozzám legközelebb lévő Szent Mihály-templomba megyek a leggyakrabban. Az ugyancsak barokk stílusban épült Belvárosi templomban szintén sűrűn láthatnak. Ez a pesti oldal első temploma. Az 1038-ban mártírhalált szenvedett Szent Gellért nyolc évig feküdt kriptájában. Innen került Csanádra, majd Muranóba vitték. Egy részét az ereklyének most kapta vissza a templom.
– A Parlamenthez milyen emlékek fűzik?
– Az első élményem 1946. február 1-jére esik, amikor kikiáltották a köztársaságot. Tildy Zoltán beszélt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy tíz év múltán ebben a csodás, szintén jelképnek számító épületben találkozom vele. A megszólalás lehetőségét ’46-ban természetesen Rákosi is kihasználta, ekképpen szónokolt (mint említettem, február elsején): Ezen a verőfényes tavaszi napon… Viszszatérve 1956-hoz – a közbeeső időket jobb lenne, ugyanakkor mégsem szabad elfelejteni –, a szabad Kossuth rádió a Parlamentből sugározta adását. Kezdő bemondóként életem meghatározó élményei voltak azok a napok, amelyeket ott töltöttem. Egy alkalommal lassú léptekkel jött velem szembe Tildy, megszólított: édes fiam, engedje meg, hogy magába karoljak. Hová kísérjem, kérdeztem. Sehova – válaszolta –, föl s alá sétálva szeretnék pihenni, levegőzni. Az elmúlt nyolc napban nem aludtam szinte semmit. Keveset beszéltünk, nem akartam terhelni. Még kétszer találkoztunk, az emlékezetesebb az volt, amikor Mindszenty hercegprímást kísérte a stúdióba november 3-i beszédének elmondására. A beszéd után – amelyet én konferáltam be – odament hozzá és ezt mondta: Eminenciás uram, ennek a tizenhat napnak ez volt a legnagyobb órája. Nem tudom, miért tizenhatot mondott, de ezt mondta. Másnap reggel, amikor megindult az orosz támadás, majdnem ő maradt a legtovább az épületben.
– A belvárosi terek közül melyik az ön számára a legkedvesebb?
– Az Erzsébet tér. Ez a belváros kevés zöldterületének talán legnagyobb parkja. A korábban a Kálvin téren állt gyönyörű Danubius kutat itt helyezték el. Kilencszáz mázsás az egy kőből kialakított medencéje. Süttői márványból készült, a Margit hídon keresztül hozták, külön szekeret konstruáltak a szállításhoz, amelyet nem tudom, hány ló húzott. Azon is töprengtek, nem terheli-e meg túlságosan a hidat. Na, és persze e helyütt található a polgármesteri hivatal, az önkormányzat székháza, amely testületnek nyolc évig voltam a képviselője. Itt nem szentté avattak, hanem díszpolgárrá – mondja komolyan – Tolnay Klári és Schubert Éva után, Szabó Géza kanonokkal, a Szent Jobb őrével együtt. Még egy teret említenék, a Szabadság teret, és nem a számomra kedves tévés munkák miatt. Ideiglenesen most elviszik onnan a szovjet emlékművet, és azt remélem, nem kerül vissza. Minden tiszteletem a hazájukért elesett katonáké, ám az emlékmű nem való oda, az ereklyés országzászlónak lenne ott a helye.
– Hol szeret sétálgatni?
– Igazán a Váci utcában, ahol egy Hermész szobor vár engem. Az ő történetéhez nekem is van némi közöm. Eredetileg az Erzsébet híd közelében lebontott létesítményen, a valamikori Hermész bankház épületén, egy fülkében állt. Amikor az épületet bontották, kifogástalan ajtókat, ablakokat dobáltak le több emelet magasságból. Szét kell bontani, ez az utasítás, válaszolták kérdésemre. És ezzel a szoborral mi lesz, érdeklődtem. Ha odaérünk, azt is ledobjuk, volt a válasz. Uraim, ez nagy kár lenne, és elkértem Hermészt, „aki” tizenhat évig a rádió udvarán állt, amikor azt beépítették, elvittem Zebegénybe, a víkendházam udvarára. Onnan került a Váci utcába. Természetesen sok helyen sétálok szívesen, így a Belgrád rakparton is, ahol immár harminchét éve élek. Az egész Duna-sor védett, a ház, ahol lakom, külön is. De szívesen mesélnék még például a Károlyi-palotáról, itt fogták el Batthyány Lajost, és itt lakott a kevésbé szent emlékű bresciai hiéna, Haynau is. Most többek között az Anyanyelvápolók Szövetségének – amely testületben elnökségi tag vagyok – székhelye található a szép, klasszicista homlokzatú épületben. S ki ne felejtsem a felsorolásból az Egyetemi templomot és a központi szemináriumot, ahol tanítok, és szeretném a kispapokat rászoktatni a szép magyar beszédre.