Elkezdődött a hazai vásárszezon

A vásárszezon általában márciusban kezdődik és júniusig tart, majd két hónapos nyári szünet után szeptembertől november közepéig folytatódik. Lapunknak Nagy Károly, a Magyar Kiállítás- és Vásárszervezők Szövetségének (MKVSZ) főtitkára számolt be a mára kialakult kétfajta vásár- és kiállítástípussal kapcsolatos szakmai tapasztalatairól.

A különböző kiállítások és vásárok egy részét elsősorban a fogyasztóknak rendezik, de nagyon fontosak azok a szakosított események is, amelyek az üzleti élet részét jelentik – mondja Nagy Károly. A szakemberek ez utóbbiakat a „business to business” kifejezéssel jellemzik; ez az üzleti vásárlóknak rendezett szakkiállításokat jelenti. Ilyen például az Utazás kiállítás, amely Kelet-Közép-Európában a legnagyobb és legnépszerűbb turisztikai vásár, amelynek az első napjára csak a szakemberek kapnak meghívót. A kiállítás további részében a nagyközönség válogathat az utazási ajánlatokból. Mint minden versenyben, az árak e területen is nagyon jelentős tényezők, azonban úgy véli, hogy az utazási szektorban emellett a megbízhatóságnak is választási szemponttá kell válnia.
Az elmúlt néhány év néhány ezzel kapcsolatos botrányát idézve megjegyzi: jó néhány, az utazási kiállításon hatalmas csinnadrattával megjelenő, külföldi kirándulásokat szervező hazai iroda fél év múlva tönkrement. Közülük több „külföldön felejtette” az utasait, azaz cserbenhagyta őket. Ezekben az esetekben az utasok megnyerésében az olcsó árajánlat fontos tényező volt, de az üzletre rányomta bélyegét a megbízhatatlanság. Ez a jelenség ma már nem annyira jellemző, mégis érdemes egyszerre figyelembe venni, hogy a kínálatból mit és mennyiért kap meg az ember.
Az MKDSZ főtitkára elmondja: az idén a budapesti és szombathelyi agrárkiállításokkal kezdődött a szezon. Ebben az évben összesen mintegy 8-10 jelentősebb börze lesz. Ma sok olyan rendezvény van, amely mint expó és vásár hirdeti magát, de ezek nagy része nem azt a kategóriát jelenti, amelyre az üzletemberek feltétlenül el kívánnak menni. Nagy Károly úgy látja, hogy az országban elterjedt általános hiedelem szerint minden esetben nyereségesnek képzelik a kiállítások és vásárok szervezését. Ezért sok alkalmi vállalkozó, sőt még egyes önkormányzatok is úgy vélik, hogy érdemes hirtelen belevágni egy expó szervezésébe, mert az segít majd a pénzügyi gondjaikon. Elfeledkeznek azonban arról, hogy a várható látogatók érdeklődésének és pénztárcájának kell meghatároznia, hogy hol és milyen vásár lehet sikeres. Emellett az ilyen rendezvények üzleti közvetítő szerepet töltenek be; a bizalom kiemelten fontos tényező. Nagy Károly ez alatt azt is érti, hogy egy-egy sikeres kiállítás létrehozása a szervező részéről akár sokéves erőfeszítést és befektetést is igényel.
Csak az alapos felkészülés után lehet hosszú távon azokra a látogatókra számítani, akik a kiállítóknak valódi üzleti partnert jelentenek. Az MKVSZ főtitkára nem hisz abban, hogy egyszer megpróbálva valamit, hatékonyan és főleg tisztességesen lehet a versenyben részt venni. Sok olyan regionális rendezvénnyel lehet találkozni, amelyet az adott környezetben nagy dobra vernek, azután megjelenik 15-20 kiállító, illetve vásározó, vagy bazáros, és utána csalódnak azok, akik elhitték, hogy ez egy jelentős esemény lesz. A Magyar Kiállítók és Vásárszervezők Szövetségének első embere szerint a „kóklerek” megzavarják a piacot, mert mind a kiállítói, mind a látogatói oldal csak ígéreteket kap. Az ilyen szervezők a kiállítóknak azt ígérik, hogy olyan látogatók várhatók, akik „kinyitják a pénztárcájukat”, a vendégeknek pedig a várható nagy választékról adnak tájékoztatást. A felek még azelőtt invesztálnak a kiállításba – az egyik árut szállít, standokat épít, a másik megveszi a belépőjegyet –, mielőtt szembesülnének az ígéretek megvalósulásával. Ha pedig valakit egyszer becsaptak, később nagyon nehéz lesz meggyőzni arról, hogy egy következő kiállítás hasznosabb, eredményesebb lesz számára.
Az MKVSZ etikai kódexet hozott létre, amellyel tagjaik a tisztességes üzleti versenyt be tudják tartani – jelzi a szakember. A kódex utasításait követve nem szerveznek sem az időpontot, sem az adott témakört illetően egymásnak ellentmondó, a másik fél érdekeit veszélyeztető kiállítást, vásárt. Emellett lehetőségük nyílik érdekeik összehangolásra is. Nagy Károly példaként említi, hogy a szakmai szövetségekkel való többéves együttműködés eredményeként csak három jelentős állattenyésztési szakkiállítás maradt meg az országban. Az említett szövetségek tapasztalatai szerint ennyire van szükségük és a megállapodás után a tagjaiknak csak ezeket ajánlják.
Mint fogalmazott: az érdekvédelmi szervezet „több mint beszélő viszonyban áll” a szakmai szövetségekkel. Évente nyár végén egyeztetik a következő esztendei programot, és ennek megfelelően ahol valamiféle érdekütközés várható, ott összehozzák a partnereket, hogy tisztázzák az időpontokat, vagy a kiállítások, vásárok témaköreit.
A tagok egyébként rendszeresen látogatják egymást, hogy megtárgyalják a várható piaci trendeket, és a kiállítók etikai viszonyait is. Ebbe beletartozik, hogy ki, mikor és hogyan fizetett a másik félnek, ezáltal a megbízhatatlan ügyfeleket ki tudják szűrni.
Az MKVSZ-nek jelenleg 21 tagszervezete van, az általuk rendezett kiállítások, vásárok száma évi 70-80 körüli. Egyes rendezvényeket azonban csak kétévente szerveznek meg. Megbízható adat nincs: Nagy Károly becslése szerint az országban évente körülbelül 200-220 kiállítás, vásár van, a szövetség tagjai az üzleti forgalom szempontjából a piac 90 százalékát biztosítják. A főtitkár fontosnak tartja megjegyezni, hogy akik e körön kívül vannak, általában egy-egy régióban zavarják meg a kiállítások, vásárok iránti bizalmat.
Becslések szerint a kiállítók és a látogatók évente összesen mintegy 25 milliárd forintot költenek. Ennek az összegnek csak töredéke, közel egyötöde kerül a vásárok szervezőihez. A fennmaradó részt a kiállítók standok felépítésére, a működtetésre, vagy például a hostessekre, a látogatók pedig az utazásra, szállásra, étkezésre, és a közlekedés költségeire fordítják. Nagy Károly tapasztalatai szerint az önkormányzatok sok esetben nem is tudják, hogy a kiállítások és a vásárok milyen nagy mértékű pótlólagos üzleti forgalmat jelentenek az adott város, illetve régió számára.
Magyarországon ma a szakkiállítások üzleti kapcsolatokat hoznak létre és tartanak életben, a látogatók is e körből kerülnek ki. A fogyasztói célú vásárok között pedig vannak már olyan szakosított rendezvények is, amelyek egy témakörben kívánják elérni a fogyasztót. A nagyvárosokban szerveznek általános fogyasztói vásárokat is. Arra is akad példa, hogy az utóbbi típusú vásár megszűnik, mert az iránta való kereslet lényegesen csökken. Pozitív példaként említi Debrecent, ahol elmondása szerint nagyon jó mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szakvásár működik, de építőipari fogyasztói vásárt is tartanak. Emellett létezik a kiskereskedőket és kézműveseket felvonultató Hídi-vásár is, ahol üzleti kapcsolatok nem szerveződnek, csak konkrét termékértékesítés zajlik.
A 2001-es országos kiállítási statisztika becsült adatai szerint Magyarországon összesen 366 ezer négyzetméteren állítottak ki, a kiállítók száma 16 850, a látogatóéké pedig 1,721 millió volt. Az MKVSZ által szervezett börzéken a kiállítóknak a 74, a látogatóknak pedig a 86 százaléka vett részt.