Eperfák és fűzfák a ligetben

A városligeti mocsár fásítását a terület délnyugati sarkán kezdték 1785-ben. A munkával megbízott Stolc János selyemtenyésztési felügyelő a futóhomokot megkötő akác helyett eperfákkal telepítette be a ligetet. Az eperfa azonban nem kötötte meg jól a homokot, így a munka csak idő és pénzpocsékolás volt.

Mária Terézia hosszasan tárgyalt a főváros vezetőségével, hogy a város rendezetlen részeiről gondoskodjanak. Ennek az egyeztetésnek köszönhető a városligeti mocsár beültetése és hasznosítása is. A mocsár gyér növényzete nem volt említésre méltó. A terület beépítését Mária Terézia feltételezhetően a malária miatt rendelte el.
„Ahol kevés fa van, viszont pusztaságot találunk, amelyek sem gabona-, sem szőlőtermesztésre nem alkalmasak, azokat a helyeket – ha fekvésük megengedi – szántassuk fel, ha pedig nem lehetséges, kapával műveljük meg, és fa magvaival bevetve boronáltassuk meg.” A törvénynek köszönhetően 1755–57-ben fűzfákkal ültették tele az üres területet, a krónika ezt az időpontot tekinti a liget megalapításának is. A lakosság csakhamar Városerdőnek keresztelte el az újonnan kialakított kis ligetecskét.
II. József szigorúan betartatta a királynő rendeleteit. A fásítást a liget délnyugati sarkán kezdték. A munkával megbízott Stolc János selyemtenyésztési felügyelő a futóhomokot megkötő akác helyett eperfákkal telepítette be a ligetet, az eperfa azonban nem kötötte meg jól a homokot, így a munka csak idő- és pénzpocsékolás volt.
A liget északi részéhez nem nyúltak, ezt ugyanis a várostól jól elzárta a korábban ültetett fűzfaerdő. Haloványan ugyan, de kialakult a terület sétány jellege is, Stolc ugyanis kis sétányokat alakíttatott ki. Ez persze még távol volt a liget mai jellegétől Stolc primitív területrendezése és telepítése miatt.
A lakosság kedvelte a kezdetleges parkot: Terézváros kereskedő- és hivatalnokcsaládjai a vasárnap délutánokat rendszeresen itt töltötték. „Letelepedtek a gyepre, ettek, ittak, zenéltek, danoltak és még táncoltak is a fiatalok délután. Este boldogan és felüdülve ment haza a menet, a gyerek elaludt és ölben kellett vinni, a szerelmesek vagy előrenyargaltak, vagy hátul maradoztak el, a bicska elveszett… ahogy az már lenni szokott. Miért voltak boldogok ezek a fáradtan hazatérő emberek, mikor kényelem nélkül kucorogtak a füvön, és a leterített pokrócokon hosszú órákon keresztül. Cipelték a nehéz kosarakat, a nehéz, alvó gyereket, a bor felmelegedett, az almáslepény összeragadt és az ünneplőruhájukat is bepiszkították. A kérdést fizikai és lelki okok magyarázzák” – írja a 200 éves a Városliget című gyűjtemény.
1912-ben a korábban ültetett fűzfákból csak néhány példány maradt életben. A fásításnak alig maradtak nyomai. Ezeket a fákat is úgy őrizték meg, hogy a törzsüket körülbástyázták. A legutolsó fűz 1913-ban pusztult el a műjégpálya bejáratától jobbra. Az eperfáknak azonban enynyi idő sem jutott. Egy 1910-ben megkérdezett idős kertész már nem emlékezett ezekre a fákra. Az akácokat 1920-ban vágták ki – bár csak 10-15 maradt meg addigra –, és újakat ültettek helyettük.