Európa polgáraira építi jövőjét

Vannak megingathatatlan álmodozók, akik meggyőződéssel vallják: Európa lehet az a kontinens, amelynek lakói békében, határoktól és korlátoktól mentesen, prosperitásban és harmóniában élhetnek, ahol a történelem és a földrajz megbékél egymással, s tolerancia és mérséklet uralkodik. Az európai konvent megnyitóján a felszólalók közül jó néhányan ragadtatták magukat efféle álmodozásra, ami érthető is. Csak egyetérteni lehet azokkal az értékelésekkel, amelyek szerint – a tagjelöltek részéről elsőként felszólaló Martonyi János magyar külügyminiszter szavaival – történelmi jelentőségű alkotmányozás kezdődött Brüsszelben.
Kiemelt jelentőségű azért, mert az Európai Unió történetében most fordul elő először, hogy immár 28 európai ország – tagállamok és tagjelöltek – választott képviselői együtt ülnek a tárgyalóasztalnál, és azzal a feladattal kezdték meg a munkát, hogy több évtizedre szólóan kijelöljék az integráció működésének és fejlődésének irányait. Arra sem volt példa még, hogy az EU enynyire számított volna az utca emberének véleményére, mint most, a hozzávetőleg egy évig tartó konvent idején. Erre számtalan fórumot biztosítanak, ekként egyedülálló alkalom kínálkozik arra, hogy a polgárok végre beleszólhassanak jövőjük intézményes kereteinek alakításába. Ez idáig az EU működésének egyik legfőbb gyengéje az volt, hogy a döntések nagyobbrészt az emberektől távol, a brüsszeli elefántcsonttoronyban születtek.
Giscard D’Estaing, a konvent elnöke az alkotmányozó gyűlés menetét felvázolva három szakaszról beszélt. Az első az „aktív odafigyelés” időszaka lesz, ígérte, amely során a konvent tagjai meghallgatják egymás és az európai polgárok véleményét a kontinens jövőjéről. Az elnök szerint ebben a szakaszban különösen két csoport, a fiatalok és a tagjelölt polgárok véleményére kívánnak figyelni. A második szakaszban kezdődnek azok a viták, amelyek során meg kell találni a válaszokat a konventet életre hívó laekeni nyilatkozatban megfogalmazott kérdésekre. Ezek közül a legfontosabbak az unión belüli illetékességi körök meghatározásával, jogi eszköztárának és alapszerződéseinek leegyszerűsítésével, intézményeinek működésével és demokratikus legitimációjával, valamint Európa nemzetközi szerepével kapcsolatosak. S végül a harmadik szakaszban tenné meg a 105 tagú konvent a maga javaslatait, amelyeknek nyilvánvalóan akkor lenne valódi súlya, ha átfogó közmegegyezésre épülnének.
Ha szemügyre vesszük a konvent megalakulásának körülményeit, fontos fejlemény, hogy a konvent nagyrészt parlamenti képviselőkből áll, és tagjainak csaknem negyven százaléka a tagjelölt országokból érkezett. Amennyiben képesek maguk mögött egy átfogó közmegegyezést kialakítani, úgy aligha lehet akadálya annak, hogy az európai álomból valóság legyen. Az EU történetében most először fordulhat elő, hogy bár az unió vezetői nem vállaltak kötelezettséget az eredmények elfogadására, aligha utasíthatják el azokat, írta a Financial Times elemzője. Ehhez jó kiindulási alap, amiről a nyitó ülés meggyőzően tanúskodott: minden résztvevőnek eltökélt szándéka, hogy a tanácskozás sikeres legyen. A konvent sikere vagy kudarca – a konszenzus elérése mellett – elsősorban azon múlik, hogy mennyire lesz képes koncentrálni a lényeges témákra. A demokratikusabb, átláthatóbb és hatékonyabb EU megteremtése a tét, úgy, hogy a nemzeti szuverenitás az integrált rendszeren belül egészséges módon érvényesülhessen. Erre az európai polgárok igényeinek ígért figyelembevétele nyújthat garanciát, s a közvetlenül választott képviselők feladata és felelőssége az, hogy megfelelően ellenőrizzék az Európai Unió intézményeinek munkáját. Így elérhető, hogy szakítsanak a zárt ajtók mögötti, titkos alkudozások, a nemzetek feletti bürokrácia gyakorlatával, s valódi demokrácia alapján szülessenek a döntések. Ha ez teljesül, a 25 vagy még több országból álló, legalább ötszázmilliós EU megtalálja a hangját a világporondon.
A teljes sikerhez azonban fontos eloszlatni azt az árnyékot, amely éppen a tagjelöltek szerepvállalásával kapcsolatban vetül az EU alkotmányos jövőjével foglalkozó konventre. Jozef Oleksy lengyel küldött egoizmussal vádolta az uniót, amiért a tagjelöltek egyetlen képviselője sem került be a konvent 12 tagú elnökségébe. Martonyi János magyar külügyminiszter arra szólított fel, hogy ne kezeljék külön csoportként vagy sajátos státusban lévő résztvevőként a csatlakozásra készülő országokat a tanácskozó gyűlésben. Magyarország reményei szerint a konvent megfelelő opciók felvázolásával jut majd hozzá az utána következő újabb uniós reformkonferencia sikeréhez, amelyen hazánk 2004-ben már teljes jogú tagként szeretne részt venni. A cseh diplomácia vezetője, Jan Kavan azt szorgalmazta, hogy két helyet biztosítsanak az elnökségben a jövendő tagoknak: egyet a kormányok, egyet pedig a nemzeti törvényhozások képviselőinek. Még sorolhatnánk az ezzel kapcsolatos elgondolkodtató észrevételeket, amelyekkel kapcsolatban több mint árulkodó, hogy a tagjelöltek aggodalmait több kisebb EU-tagország is osztja. Paavo Lipponen finn miniszterelnök például annak a gyanújának adott hangot, hogy a nagyobb tagországok máris titkos alkudozásokba kezdtek a színfalak mögött. Ha ez így van, félő, hogy a kezdet kezdetén gellert kaphat a konvent, amely történelmi mértékkel bátor kísérlet a konzultatív demokrácia alkalmazására.
A lényeg persze a lehetőség. Egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni a felelősséget, a tényleges szerepvállalás kihívását Európa jövőjének kialakításában. Az eddigi megnyilatkozások arról tanúskodnak, hogy a tagjelöltek érdemben kívánnak hozzájárulni a konvent munkájának sikeréhez, s ennek érdekében komolyan számítanak polgáraik közreműködésére, akiknek már nemcsak a csatlakozással, hanem az Európa jövőjével összefüggő feladatokra is elemi érdekük odafigyelni. Mind több elemző osztja a véleményt, hogy a konvent sikere vagy kudarca szempontjából, ha akarják, ha nem, különleges felelősség hárul a tagjelöltek küldötteire. Az a tény, hogy a tagállamok képviselőivel lényegében egyenlő jogokkal vehetnek részt a munkában, önmagában jelzi, hogy az EU komolyan gondolja kibővítését. A majdani új tagok nagyra értékelik ezt az ígéretet. Mindazonáltal a közös jövő következő próbája lesz, hogy a tagjelöltek jelöltjei – miként az unió részéről kilátásba helyezték – részt vehetnek-e a 2004-es európai parlamenti választásokon.