- Jobb sarok -

Vita a berlini drogpolitikáról főcímmel és Az ellenzék szerint a baloldali városvezetés túlságosan engedékeny alcímmel a Népszabadság arról ír, hogy a Berlinben kormányzó baloldal kerületenként egy szobát (Fixerstubét) akar berendezni, ahol a kábítószerfüggőket ingyenes drogokkal látják el. A város jobboldali ellenzéke a törvényjavaslatot ellenzi. „Berlin akkora adóssághegyen ül, amekkora Magyarország teljes államadósságának csaknem háromszorosa” – írja Dunai Péter, a lap berlini tudósítója március 18-án megjelent írásában, majd rátér Hamburgra, ahol pontosan az ilyen liberális és balos engedékenység miatt ültették „a rendet és törvényességet ígérő Ronald Schill exbírót… a polgármesteri székbe”. Majd így zárja tudósítását: „Noha Schill néhány hónapja polgármester, a hamburgi főpályaudvar, a Steindamm környékén megfigyelők szerint nem csökkent lényegesen a kábítószert kínáló ügynökök száma.” A lap e didaktikusnak szánt, vörös farkos tudósításával egyetlen baj van: éppen úgy elsinkófálja a tényeket, mint tette azt a Rákosi-korszakban, ugyanis Schill nem Hamburg polgármestere, hanem a belügyekért felelős szenátora. Hogy a Népszabadság berlini tudósítója ezt nem tudja, fel sem tűnik egy olyan országban, ahol a Magyar Rádió berlini tudósítója, Bedő Iván „csupán” a berlini fal leomlását aludta át. Érthető, hogy egy nem piacorientált rendszerben a megbízhatóság megelőzte a szakmai rátermettséget. De ezeknek az embereknek a további favorizálása azt mutatja, hogy nálunk ma sem a piac a fontos.
Ugyancsak tény a nyugat-európai nagyvárosok lakóinak romló közérzete és a radikális politikához fordulása. Erre a legjobb példa hivatásos Hollandia-imádó kommentátoraink hallgatása a németalföldi választók lélegzetelállító sebességű színeváltozásáról. A legutóbbi felmérés szerint Hollandiában Pim Fortuyn pártja, az Élhető Rotterdam és az Élhető Hollandia (amelyből Fortuyn „kiszakadt”) együttesen a legnépszerűbb. Értjük, ugye? Mintha Magyarországon a MIÉP lenne a legnépszerűbb párt. Vajon akkor hány száz cikk jelenne meg erről az európai és a világsajtóban? De Hollandia radikalizálódása nálunk egyetlen elemzésre sem érdemes – eltekintve az Élhető Rotterdam rotterdami győzelme után a Népszabadságban késve megjelent, gyenge minőségű kliségyűjteménytől.
A hatszázezres Rotterdamban is elegük lett az embereknek abból, amivé a liberális – helyi vagy országos – vezetés tette Európa sok városát, sőt országát. Ezért lett néhány hete a győzelem Fortuyné. Holland elemzők szerint a rotterdami győzelem és általában Fortuynék hollandiai sikere elsősorban a holland nagyvárosok érezhetően rossz közbiztonságának tulajdonítható. Súlyos gondokkal küzd az egészségügy. A műtétekre több hónapot kell várni. Kevés az orvos és az ápoló. Az oktatás színvonala is romlik. Egyes általános iskolákban már csak négynapos a tanítási hét a tanerőhiány miatt. Igen sok épkézláb, munkaképes ember nem hajlandó dolgozni. Inkább a lábát lógatja munkanélküli-segélyen, és ezzel hatalmas forrásokat vesz el az igazán rászorulóktól. A tömegközlekedés minősége gyalázatos. A privatizált vasúttársaság – akárcsak Nagy-Britanniában – a csőd szélére jutott. A vonatok hol járnak, hol nem. Több alkalommal órákra teljesen leáll a vasúti forgalom. Az országot naponta kétszer megbénítják a több kilométeres dugók. Az eutanázia legalizálása, az öngyilkosság-tabletta ötlete és az évente mintegy 45 kisgyermek halálát okozó vírusos agyhártyagyulladás elleni védőoltás bevezetésének halogatása nem igazán növelte az egészségügy-miniszter népszerűségét. Az egyházi iskolák szerkezeti átalakítására irányuló liberális próbálkozások azzal az indokkal, hogy azok túlságosan „fehérek” és a kötelező hitoktatás miatt nem elég „nyitottak”, elriasztották a vallásos, sokgyermekes vidéki holland családokat. A hollandok torkig vannak. Ahogyan a dánok, a norvégok, a portugálok, a svájciak, az osztrákok, a németek, az olaszok. És a magyarok.
Az elégedetlenség terjedése változtatásokat eredményez. Nálunk már a választások előtt is.
Mint a Magyar Rádióban, ahol a változásra lelkesen reagál a piac. Ahogyan a volt kormánypártok rádiós csinovnyikjai egyre-másra mondanak fel – amit egyes esetekben az átvilágítási papírok kézbesítése még segít is –, a Magyar Rádió (MR) mért hallgatottsága nemhogy csökkenne, de növekszik. A balliberális Bolgár György távozása óta például két százalékkal növekedett a Kossuth hallgatottsága. Új munkahelyének, az MSZP közeli Klub Rádiónak a műsorát a budapesti lakosság két százaléka hallgatja, de ezt a két százalékot az Info Rádió 4,4 százalékából vitte el.
A nemzeti adón még a legérzékenyebb pontokon is „felütötte fejét” a szakma.
Így nagy nap volt március 26. is, amikor – talán évtizedek óta először – igazi, a magyar nyelvtan szabályainak is megfelelő híradás hangzott el az MR új közel-keleti tudósítójától, Kennedy-Keresztes Tamástól. Nyugati kollégáihoz hasonlóan, de az MR eddigi tudósítóival és az Info Rádiótól most elbocsátott (a kereskedelmi Tv 2-nek és a Duna TV-nek a Közel-Keletről továbbra is tudósító) Mérő Miklóssal szöges ellentétben kimozdult szobájából, és egészen a palesztin Rámalláhig „merészkedett”, ahol a saját szemével látta, és ennek megfelelően közvetítette a pusztítást.
A Közel-Keletről érkező első tárgyilagos hangú tudósítás miatt riadalom támadt balliberális berkekben. Szinte készülve a takarékosság miatt vélhetően szükségessé váló jövőbeni leépítésekre, amelyek feltehetően azokat érintik majd, akiket a hangjuk és prozódiájuk – nem szólva a médiatörvény tárgyilagosságra vonatkozó követelményét áthágó működésükről – alkalmatlanná tesz a minőségi rádiózásra, máris balliberális díjakkal fedik le magukat (Barát József, Molnár István, Lengyel Miklós), hogy esetleges menesztésükkor legyen „hivatkozási alap” a politikai tiltakozásra. Az alkalmatlanok olcsó ravaszsága azonban egyre visszhangtalanabb marad a változó Európában. Azoknak, akik a berlini fal leomlását átalusszák, akik egy polgármestert nem tudnak megkülönböztetni egy városi szenátortól, akiknek a hangja a hallgatók zömét irritálja, a magánmédiában a helyük, amely – Magyarországon egyedül – nem a piacnak dolgozik, és nem a piacból él. De már ott sem dekkolhatnak sokáig. Az Európa magára ébredésével hozzánk is elérkező változások lassan az igazi igények érvényesülését segítik elő a művi igények kielégítése helyett. Ez pedig azzal jár, hogy a tudósító tudósít, és tanmesék közvetítése helyett megtanulja, ki a polgármester.