Kettős mérce három tételben

Érdekes egybeesés: Marco Biagi professzort, Berlusconi munkaügyi főtanácsadóját éppen Daniel Cohn-Bendit budapesti tartózkodása idején ölték meg terroristák. „Aki megölte Biagit, az olasz demokráciát akarja destabilizálni”, jelentette ki az olasz belügyminiszter.
A baloldal Bolognában ölt. A munkából hazabicikliző Biagi holtteste mellett a Vörös Brigádok nevű balos terrorszervezet jelképe volt.
A baloldal eközben „fasiszta veszélytől” óv. Mint Cohn-Bendit Budapesten a tőle ájult Népszabadságnak adott hosszú interjújában. Le kell váltani a kormányt! – szólt bele a zöldpárti európai parlamenti képviselő (is) a magyar politikába, és kijelentette: a Centrumpártot támogatja. Míg Cohn-Bendit a jobbszél veszélyétől védte az országot, Bicskén egy baloldali szerszám szétroncsolta Ehmann János MDF-es aktivista arcát. Az egykori anarchista diákvezért ez nyilván nem zavarja. Hiszen ugyanő otthon egy baloldali rendőrgyilkos felmentését szorgalmazza. Legalább olyan vehemensen, mint ahogyan itt kormányt akar váltani. Adriano Sofriról van szó. A „közíró” újságíróról. Tettéért börtönben ül. Miközben cikkeket ír. A balliberális értelmiség imádja őt. Mártírt lát benne. A rendőrség viszont gyilkost. Sofri a Vörös Brigádokéhoz meglehetősen hasonló ideológiájú Lotta Continua (Folytonos Harc) csoport tagjaként 1972-ben megölte Luigi Calabresit, a milánói rendőrkapitányt. A nálunk is jól ismert olasz író, Umberto Eco, aki balliberális társaival oly nagy kedvvel és lendülettel retteg folyamatosan a fasizmus és kapcsolt veszélyei miatt, irodalmi Nobel-díjas honfitársa, Dario Fo – aki még drámát is írt Sofriról –, valamint német és francia barátaik Sofri kiszabadításáért küzdenek, Cohn-Bendittel az élen. Sofri ártatlan, állítják.
Nemcsak a rendőrség, de az ügyészség és a bíróság is más véleményen van. Sofri 1988-ban, 16 évvel a gyilkosság után került a bűnüldözők látókörébe, amikor Leonardo Marino egykori Lotta Continua-tag megdöbbentette vallomásával a rendőrséget. Elmondta, hogy ő és három tagtársa volt a felelős Calabresi meggyilkolásáért. Marino vezette a gyilkosok kocsiját. Sofri pedig a gyilkosságot megrendelők egyike volt. A jogerős ítélet eredményeként Sofri 2017-ig, 75 éves koráig marad lakat alatt, hacsak az igazságügy-miniszter meg nem kegyelmez neki. Támogatói tehát kegyelmi kérvénnyel fordultak az igazságügy-miniszterhez, de Roberto Castelli miniszter tavaly, a globalizációellenes genovai zavargások idején úgy döntött, hogy az amnesztia rossz politikai üzenet lenne akkor, amikor a rendőrséget a tüntetőkkel szembeni durvaság miatt bírálják. A Sofri kiszabadításáért küzdő értelmiségiek azt állítják, a ma is aktív újságíró ártatlan áldozat, és rendkívül intelligens ember. Oronzo Cosi, a Siulp, az olasz rendőrtisztek szakszervezetének főtitkára más oldalról közelíti meg a Sofri-ügyet: „Sofrival úgy kell bánni, mint bármely más polgárral.” Szégyen a nemzetközi balliberális értelmiségre, hogy nem ő, hanem az olasz rendőrszakszervezet mondta ki az egyenlő mérce alapvető követelményét.
Cohn-Bendit a Das-da című német lap 1976. augusztusi számában ezt írta visszaemlékezésében arról, hogy mit csinált korábban a rábízott gyerekekkel: „Gyakran előfordult, hogy néhány gyerek kinyitotta sliccemet, és elkezdett simogatni. A körülményektől függően mindig másként reagáltam, de vágyaik problémát okoztak nekem. Megkérdeztem tőlük: »Miért nem játszotok egymással? Miért engem választottatok, és nem a többi gyereket?« De amikor ragaszkodtak hozzá, akkor én simogattam őket. Emiatt perverz magatartással vádoltak.” Cohn-Bendit azóta jóval idősebb lett. Ma Sofrit és a magyar ellenzéket simogatja.
*
2.
Közép-Európa országait gyakran nevezik posztkommunistának. Salazar Portugáliáját és Franco Spanyolországát fasisztának nevezték a demokrácia „kitöréséig”. Sem másnap, sem azóta soha nem nevezték őket posztfasiszta országoknak.
*
3.
Göncz Árpád és felesége képét közli a liberális Süddeutsche Zeitung február 9–10-i száma a volt államfő nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A képaláírás: „Aki mindig ellen tudott állni a magyarországi hazafias áramlatoknak…” A Michael Frank tollából született cikk címe: Profilkeresés a hazafiságsarokban. Alcím: A magyarországi parlamenti választások előtt a pártok egymást licitálják túl a nacionalista kijelentésekben. Magyarországon belül és kívül már évtizedek óta oly sokan gondoskodtak arról, hogy az ilyen képaláírások és címek ne hassanak sokkolóan. De a kellő hatás eléréséért helyettesítsük be a szöveget egy képzelt képaláírással: „Bush amerikai elnök mindig ellen tudott állni az amerikai hazafias áramlatoknak.” Ugye elképzelhetetlen? A címet amerikai szövegkörnyezetbe helyezve („Profilkeresés a hazafiságsarokban”) a negatív helyett máris pozitív kicsengést hallunk.
Miért e kettős mérce?
A Washington Times című amerikai konzervatív lap egyik közírója, Balint Vazsonyi – aki a hírhedtté vált, hazug tartalmú Jackson Diehl-féle Washington Post-cikket megtámadta lapjában – önéletrajzában olvasható, hogy országos beszélgetéskampányt vezet Válasszuk újra Amerikát! címmel. Nemrég pedig kitüntették a konzervatív Amerikai Forradalom Leányai által adományozott Amerikanizmus díjjal. Most képzeljük el a Süddeutsche Zeitung cikkét arról a magyar publicistáról, aki „Válasszuk újra Magyarországot!” címmel kampányolna a polgári erők mellett, miután a Magyar Nagyasszonyok Magyarság díjával tüntették ki.
Nem. A magyar hazafias áramlatoknak ellen kell állni. Mint Göncz tette, és teszi mindig. Mindig?
A bosszú angyala szállt le Bicskén. Oda, ahol Ehmann Jánost agyba-főbe verték. Ez az angyal pedig furcsa dolgokat mesélt. Azt, hogy ő ismerte Gönczöt, amikor a Ki kicsodában megjelent életrajza szerint 1946-tól 1948-ig a Független Kisgazdapárt főtitkárának, Kovács Bélának a személyi titkára volt, emellett a Független Ifjúság budapesti elnöke, a Nemzedék című lap felelős szerkesztője és a parlamenti csoport titkára. Az angyal szerint 1947 februárjában, amikor Kovács Bélát elhurcolták a Szovjetunióba, és közvetlen környezete minden tagját letartóztatták, csupán Göncz maradt állva. Az angyal meg akarta nézni Göncz Árpád átvilágítási papírjait, de azok mindig a volt elnök párnája alá voltak rejtve. Ezért kutatási engedélyt kért a Történeti Hivataltól, de ott hét lakat alatt őrzik a vonatkozó iratokat, mintha a Magyar Köztársaság legféltettebben őrzött titkai lennének.
Göncz Árpád, mondta az angyal, a rendszerváltás után a legszörnyűbb múltú emberekhez érezte a legerősebb kötődést. Például titkárához, Faragó Andráshoz. Nekik nem tudott ellenállni. Csak a patriotizmusnak. Az angyal ekkor ünnepélyes fogadalmat tett. A verésért cserében addig nem nyugszik, ameddig a hétpecsétes papírokról a viaszt puha szárnyaival le nem olvasztja.