Nem ellencharta a „szalagmozgalom”

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület február végén meghirdette a Nemzetiszalag Mozgalmat. A civil szervezet arra kérte az ország polgárait, hogy a nemzeti trikolórokat tartsák ablakaikban, autóikon, és kokárdáikat viseljék egészen az országgyűlési választások végéig. A mozgalom céljairól lapunknak Mészáros László, a szerveződés alelnöke elmondta: felhívásuk a nemzeti összefogás érzését hivatott erősíteni, s a befogadást demonstrálja a kirekesztés helyett.

Sokan, talán tamáskodva, némi népfrontos hangot vélnek kihallani a felhívásból.
– Pedig szó sincsen erről. Ez a mozgalom nem népfrontos, de nem is valamifajta ellenchartás indíttatású, sokkal inkább arra hivatott, hogy a nemzeti érzelmű emberekben tudatosítsa az együvé tartozást, s egyfajta példát teremtsen a hagyományok megtartására.
– Önök, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület viszont bevallottan a mostani kormányerőket támogatják, tehát valószínűleg mégiscsak lesznek olyan vélemények, hogy egyfajta diszkriminációt, kirekesztést sugall a felhívás az inkább baloldali beállítottságú emberek felé.
– Mi soha nem is rejtettük véka alá, hogy a polgári oldalon állunk. A mostani mozgalomnak ilyen szűkítő értelmezése azonban teljesen irreális. Valljuk ugyanis, hogy a magyar politikai palettáról a Kádár-rendszer évtizedeinek köszönhetően a valódi baloldal teljesen hiányzik. Ugyanígy nem találhatják meg a számukra megfelelő politikai erőt a balközéphez húzó polgárok sem. A mi vállalásunk tehát egyfajta hiánypótlás is, hiszen azt a magyar hagyományt visszük tovább, amely a befogadásra, nem pedig a kirekesztésre helyezi a hangsúlyt. Valljuk továbbá, hogy a mostani kormánykoalíció, némiképpen paradox módon, kénytelen volt a baloldali értékeket is felvállalni, hiszen az a fajta megszorító politika, ami az előző kormányzat alatt regnált, kudarcra ítéltetett, s bebizonyosodott: csak a verbális baloldaliságig jutott.
– Vagyis a jelenlegi polgári kormánykoalíció a baloldali értékekhez vonzódó emberek számára is alternatíva lehet? Sokan ugyanis úgy érzik, hogy ha az előző rendszerben kényszerből vagy lojalitásból szerepet vállaltak, a mostani kormányerők előtt már eleve elvesztették a hitelüket.
– Ez kétségtelenül élő probléma, és éppen ezeket a tévhiteket szeretnénk eloszlatni a nemzeti közösségi tudat erősítésével. Igaz, sokan éppen azért érzik válságban magukat, mert úgy gondolják, múltbeli szerepükből fakadóan szinte rákényszerülnek a mostani posztkommunista, pszeudo-baloldali ellenzéki gondolatok támogatására. Ez azonban hallatlanul káros hozzáállás. Mindenkor különbséget kell tenni a régi, Kádár-rendszerbeli nómenklatúra és az egyszerű, megtévesztett, ám jó szándékú tömegek között. A nemzeti összefogásból senkit sem lehet kirekeszteni, aki hajlandó tenni is valamit hazájáért. Valójában azt látjuk, hogy a múlt tusakodik a fejlődéssel, a jövővel – így nem is politikai alternatívák, hanem jövőképek közt zajlik a küzdelem.
– Nem leegyszerűsítése ez a választási küzdelemnek?
– Egyáltalán nem, mivel tulajdonképpen az optimizmus és a pesszimizmus küzd egymással a politikai erőtérben. Az előző rendszer mindent megtett azért, hogy az emberek veszítsék el hagyományaikat, legyenek gyökértelenek, hiszen a kommunista rendszer pontosan tisztában volt azzal: akik elvesztik identitásukat, azokkal bármit meg lehet csináltatni, azokat bármire rá lehet venni. Nyilvánvaló persze, hogy sok ember számára nosztalgikus például a régi lakótelepi lét, a május elsejei virslis-sörös népszórakoztatás. Ám ezek a megtévesztett emberek elfelejtik, hogy valójában a fiatalságukat, az azóta hamvába hullt reményeiket szeretnék viszontlátni. Elfelejtik azt is, hogy a lakótelepi bezártsággal éppen a hagyományokat, a patriotizmust ölték ki az emberekből, szakítottak szét családokat azzal, hogy a kis lakástérben már két generáció sem tudott egy fedél alatt lakni.
– Napjaink egyik meghatározó jelensége azonban az: aki optimista, azt délibábkergetéssel gyanúsítják meg, azzal, hogy irreális tervei vannak. Számítanak-e arra, hogy önöket esetleg nem csupán kirekesztő tendenciákkal, de naivitással is fogják illetni?
– Napi tapasztalatunk lehet a médiában, a politikai megnyilatkozások során, hogy minden magasztos, emelkedett ügyet megpróbálnak ironikusan tálalni. Nyilvánvalóan igaz, az iróniának, a humornak megvan életünkben a nagyon is fontos szerepe, ám főként a kereskedelmi csatornákon megnyilatkozó cinikus értékrelativizmus nem illethető pozitív jelzőkkel. Mert valójában cinikussá akarják az embereket formálni. Márpedig aki cinikus, az elveszti hitét a jövőben, elveszti a vállalkozókedvét, s az önbizalmát. Lehet, hogy az ilyen hitehagyott, vezetésre szoruló, önbizalomhiányos tömegek kialakítása bizonyos politikai erők számára cél lehet, ám számunkra nem.
– A mostani miniszterelnök-jelölti vita létrejötte, illetve elmaradása kapcsán vezető kormánypárti politikusok úgy nyilatkoztak: az emberek nem ostobák, nem szorulnak arra, hogy két kormányfőjelölt nyilvános eszmecseréje után megmagyarázzák nekik, hogy mit láttak. Önök is hasonlóan vélekednek a magyar társadalomról?
– Természetesen. A mostani polgári koalíció programja azt keresi, ami összeköti az embereket, s nem pedig azt, ami elválasztja. Az emberek pontosan érzékelték négy éven keresztül, hogy mit jelentett számukra a családtámogatási rendszer kiszélesítése, a juttatások bővítése, s a szociális intézkedések egész sora. De azt is érzékelték, hogy az ellenzék nagy része egyetlen kormányintézkedést sem támogatott, egyetlen koalíciós lépést követően sem mulasztotta el az intenzív támadást.
– Nem lehet, hogy az önök szándékai ellenére a nemzeti szalag kitűzése, s a választásokig való viselése mégis megoszthatja az emberek százezreit?
– Hisszük, sőt tudjuk, hogy nem. A kommunizmus évtizedei alatt a kokárda a magyar nemzet összetartozásának jelképévé vált. Akik esetleg támadják kezdeményezésünket, azoknak azt üzenhetjük: nehogy szégyellni kelljen a nemzeti érzés megvallását! A magyar nemzet polgárai tisztában vannak azzal, hogy nem kellenek azok, akik saját rosszkedvüket, politikai sikertelenségüket az országra kívánják tukmálni. Legyen valaki jobb- vagy baloldali, ha nem kívánja, hogy a múlt visszaköszönjön újabb négy esztendőre és a jövő mellett dönt, kitűzi a nemzeti szalagot. És hirdeti, hogy a nemzeti összefogás programja ma is – ugyanúgy, mint 1848-ban volt – a polgárosodás, a jövő programja.