Nem szabad exportálni belső feszültségeinket

A XX. század egymást követő sorscsapásai nyomán Belgiumba elszármazott és ott letelepedett értelmiségi polgárok vagyunk. Legtöbbünk azzal a kivételes magyar többlettel érkezett Belgiumba, amit a klasszikus humanista magyar középiskolai oktatás ad fiainak az életre útravalóul.
Mi, az európai egyesülési folyamatot figyelemmel kísérő magyarok, felelősségünk tudatában fordulunk otthon élő honfitársainkhoz az európai történelem egyik sorsdöntő pillanatában, amikor szülőhazánk is egy életfontosságú lépés előtt áll.
Az Európai Unió negyvenöt éve lassan és biztosan, ha nem is buktatók, de visszaesés nélkül halad előre a megvalósulás felé. A mai felgyorsult gazdasági átalakulás idején, az úgynevezett globalizációs világban Európa az egyetlen valós lehetőségét jelenti minden átmeneti problémája ellenére, hogy tagállamai és a jövőben Magyarország számára is a lehető legjobb életmódot biztosítsa.
Nincs az az európai ország, amely egyedül fel tudná venni a globalizáció kihívásait, kiaknázni lehetőségeit és mérsékelni hátrányait. Ehhez az új rendszerhez való csatlakozás a mai Magyarország számára olyan súlyú döntés, mint ezer évvel ezelőtt a kereszténység átvétele volt. Más kiút nincs: aki nem illeszkedik be a születő új Európa szerkezetébe, az peremhelyzetbe kerül, és a fejlődés útja bezárul előtte.
Az 1989–90-es rendszerváltozás óta minden magyar kormány egyértelműen kitartott az euroatlanti alaporientáció mellett, és meggyőző partnerként vitte előre a csatlakozás ügyét, okosan védve saját érdekeit és elismervén az európai szervezet követelményeit, jó példáját adván művelt kiegyező képességének. Egy évtized alatt, mint példás „jó tanulónak” sikerült meggyőzni leendő partnereit, hogy egy olyan ország igyekszik újra bekapcsolódni az európai vérkeringésbe, amely jelenlegi területénél, gazdasági erejénél és lélekszámánál aránytalanul többet nyújtott Európa és a világ kultúrájának és tudományának. Mindez hazánk jó hírét az európai világban minden semleges, sőt ellenséges előítélet ellenére váratlan magas színvonalra emelte. Ezt nem volt könnyű elérni, sem az otthoniak, sem a színfalak mögött az emigráció szürke eminenciásai számára. Ez az eredmény könnyen és gyorsan elfecsérelhető.
Magyarországon a szabadság visszaszerzése óta három választás zajlott le. Mind 1990-ben és 1994-ben, valamint 1998-ban a politikai irányváltoztatás a legsimábban ment végbe, mely szintén az intézmények érett működését bizonyítja.
Egy stabil négyéves időszak után újra választásokra készül az ország. Az európai hivatás nem lehet a választási versengés tárgya. Egy józan egyetértés értelmében ez minden demokratikus párt programjának pillére kell, hogy legyen. Nem szabad, hogy a kiélezett helyzetben, amikor az egyének, a pártok és az egész lakosság sorsáról van szó, néhány hét alatt ezt a kivételesen jó benyomást a világ előtt eljátsszuk.
Nem szabad exportálni belső feszültségeinket, a kapcsolatokat arra használni, hogy a belpolitikai ellenfelet hátba támadjuk. Az ilyen magatartásnak gyakorlatilag nincs belpolitikai haszna, a voksok számában sohasem fog tükröződni, de a külföld előtt az országot maradéktalanul lejáratja. Még a tudósítók előtt is ebben a szellemben kell viselkedni: gyakran félreértik felelős politikusaink, közéleti személyiségeink nyilatkozatait.
Két hónap múlva új kormánya lesz a Magyar Köztársaságnak. Attól függetlenül, hogy mely pártok folytatják vagy veszik át az állam kormányzásának feladatát, ez csak az európai csatlakozás jegyében folyhat tovább. A feladat ugyanaz marad mindenki számára: az európai unióbeli tagság hozamait úgy kell beépíteni az ország gazdasági, társadalmi és kulturális vérkeringésébe, hogy ott legjobb hagyományainknak megfelelően fejtse ki hatását.
Amint ezt már számos példa mutatja (Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország), az egyesült Európához való csatlakozás az érdekelt országok felemelkedését vonja maga után. A szabadság és az összefogás jegyében kidolgozott intézkedések a nemzeti önazonosság tiszteletben tartását, a család fokozott védelmét, a feljavított egészségügyi politikát, a javak igazságosabb elosztását, a fejlettebb oktatást, az életszínvonal általános emelkedését szolgálják minden tagállam számára. Bármennyi időt vesz ez igénybe, a lényeg az, hogy gyakorlatban és főleg az emberek tudatában az európai csatlakozás lezajlódjék.
Ha ezt a folyamatot egy tisztességes és letisztult választási hadjárat után a következő négy év kormánya beindította és vágányra tette, akkor nyugodtan nézhet 2005-ben a választók szemébe, mondván: „ez jó mulatság, férfimunka volt.”

Deutsch Gyula – Leuveni Katolikus Egyetem (UCL) fizikus, akadémikus, Fayl Gilber – fizikus, az Academia Scientiarum et Artium Europaea tagja, Frühling János – a Brüsszeli Egyetemi Onkológiai Intézet igazgató főorvosa (ULB), akadémikus, Hevesi László – Namuri Egyetem (FUNDP), biokémikus, Kolosy Márton – orvos, kardiológus, Kolosy Pál – kutatóorvos, Lámfalussy Sándor – Leuveni Katolikus Egyetem (UCL), közgazdász, akadémikus, Mándy Pál – Leuveni Katolikus Egyetem (UCL), közgazdász, B. Nagy János – Namuri Egyetem (FUNDP), vegyész, akadémikus, B. Nagy Ottó – Leuveni Katolikus Egyetem (UCL), fizikokémikus, Rezsőházy Rudolf – Leuveni Katolikus Egyetem (UCL), történész-szociológus, akadémikus