St.art: Start, avagy a Szent Művészet

Kicsiny műteremlakás a belváros szívében. Utcára nyíló „kirakatot” itt hiába keresünk. Csak a csengő melletti apró felirat – St.art Galéria – árulja el, hogy jó helyen járunk. A kölönös írásmód kétféleképpen is olvasható: magyarul Startként, a külföldiekre is gondolva viszont Saint-nek, utalásként a Szent Művészetre.
A Vármegye utca egyik kellemes bérházának emeletén, egy hajdani festőműteremben nyitotta meg galériáját és művészeti tanácsadó irodáját Bod Katalin közgazdász és két művészettörténész: Kaszás Gábor és Németh Antal. Egy évig készülődtek rá. Radnai Béla műgyűjtőtől kölcsönözték ars poeticájukat: „A saját korodat gyűjtsd, az az igazi kaland és felfedezés.”
A nyitás óta eltelt tizenöt hónap alatt most tartanak a kilencedik kiállításuknál. Az első évben, a Kapcsolódások című sorozat hét tárlatán tizennégy művészt, mindig két nemzedék alkotóit mutatták be együtt. Frey Krisztiánt és Benczúr Emesét, Nádler Istvánt és Torma Évát, Konkoly Gyulát és Gyenis Tibort, Kőnig Frigyest és Kapitány Andrást (a rendezőkben is csak „menet közben” tudatosodott, hogy itt mester és tanítvány kapcsolatról is szó van), Megyik Jánost és Wolsky Andrást, a Párizsban élő Csernus Tibort és Kósa Jánost, valamint két „mobil-szobrászt”: Haraszty Istvánt és Csörgő Attilát. Amint tájékoztató füzetükben írják, arra tettek kísérletet, hogy felmutassák „a hazai művészeti életben meglévő belső, egymást erősítő, összetartozó erőket, s a hangsúlyt a szembenállás helyett a rejtett párhuzamokra és a művek között felfedezhető megfelelésekre, kapcsolódásokra, átfedésekre helyezve” adtak – nem átfogó – képet a hazai kortárs képzőművészet elmúlt tíz-tizenöt évéről. Az idei első fél év kínálatát Kultúrák vonzásában címmel állították össze: Molnár Péter, Káldi Richárd, Trombitás Tamás és Gallér B. István munkáit vonultatják fel négy-öt hetenként.
Minőségre, nem teljességre törekszenek. Azt mutatják be, amit valódi értéknek tartanak. Tudatosan válogatnak. És tudatosan hagytak fel a formális pezsgő-szabványmosoly-bájcsevej megnyitókkal, amelyeket olykor enyhe sznobizmusillat leng körül. A „vernissage” náluk beszélgetés egy művészettörténész, esztéta vagy író és az alkotó, illetve a közönség között. Azzal a bevallott céllal, hogy közelebb hozzák a látogatóhoz azt a fajta művészetet, amelytől ma még sokan idegenkednek. (Főként azért, mert a képzőművészeti, vizuális nevelés szinte teljesen kimaradt – és többnyire ma is kimarad – az iskolarendszerünkből.)
Vevőkörükben vannak magánszemélyek és szállodák. Nemrég a német nagykövet, Wilfried Gruber és felesége, Monique Gruber budapesti rezidenciáján rendeztek kiállítást Haász István, Konkoly Gyula, Lajta Gábor, Nádler István, Szűcs Attila műveiből, és egy gyűjtőtől megszereztek néhányat Tóth Menyhért képeiből is (melyek a tavalyi magyar évadban Franciaországban is nagy sikert arattak). A művészeknek és a szíves vendéglátóknak köszönhetően a rendhagyó tárlat, amelyet megtisztelt jelenlétével Mádl Ferencné és Antall Józsefné is, remekül sikerült. Alighanem követik majd újabbak másutt másokkal, s remélhetően bővül a törzsközönség is.