Tovább gyengült a jen

Iránytalan kereskedés szemtanúi lehettünk a hét első üzleti napján New Yorkban. A befektetők és a brókerek az éppen féléves WTC-merényletre emlékeztek, amikor az amerikai gazdaság igen jelentős arculcsapást szenvedett el. A terrortámadást követő afganisztáni katonai fellépés a gazdaság újjáéledésére jótékony hatást gyakorolt és ezúttal már egy újabb közel-keleti offenzíváról beszél a közvélemény – mondta egy New York-i bróker. A hétfői kereskedést átitatta a határozatlanság, a vásárlók csak mérsékelten jelentkeztek a parketten, így a Dow Jones értéke 0,37 százalékkal erősödött, míg a Nasdaq Composite árfolyama csekély, 0,01 százalékos gyengülést produkált. Lefelé mozogtak tegnap az ázsiai és európai árfolyamok is.

2002. 03. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatás és ellenhatás érvényesült a hét első amerikai kereskedési napján, a befektetők főként a hagyományos iparágak papírjait vásárolták, míg a továbbra is alulértékelt technológiai szektor részvényeit inkább eladásra kínálták. A high-tech szektor csökkenése mögött elemzők szerint az a magyarázat áll, hogy a spekulánsok félnek az ingatag cégektől, másrészt a március 19-én esedékes Fed nyíltpiaci bizottsági ülés döntésére előbb a hagyományos iparágakban működő cégek reagálnak. A Federal Reserve ülése előtt mindig a dallasi elnökét, McTeert küldi a „rivaldafénybe”, mely ezúttal sem maradt el. A dallasi vezető a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy véleménye szerint határozott és kedvező képet fognak festeni az első negyedéves makrogazdasági adatok. A szakértők a Fedtől kamatemelést várnak, ezt a véleményt indokolta az a tény is, hogy a cégek gazdálkodási adatai jobbára kedvezően alakulnak. A kedvezőbb hírek között találhattuk és így a piac egészére jótékony hatást próbált gyakorolni a tőzsdezárást követő Nokia-előrejelzés. A finn mobiltelefonokat gyártó cég megerősítette korábbi első negyedéves eredményvárakozását. A társaság vezérigazgatója szerint a 0,15-0,17 eurós részvényenkénti profit várható, az árbevétel viszont feltehetően csökkeni fog.
A tokiói börze követte az amerikai technológiai mutató csökkenését, a Nikkei 2,62 százalékkal esett vissza a többnapos emelkedési stádiumot követve. A folyamatosan visszaeső jen árát már második napja nyomja lefelé az a tény, hogy a japán állami nyugdíjalap a korábbiaknál nagyobb öszszeget fektet nem hazai kötvényekbe. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az állami nyugdíjalap várhatóan 70 milliárd dollárral többet invesztál be a külföldi kötvényekbe, mint tavaly.
Az elemzői várakozásokkal összhangban gyengüléssel nyitottak tegnap az európai börzék, a csökkenés fő okait azzal lehetett magyarázni, hogy a tengerentúli vállalati hírek főként negatív jellegűek voltak. A rosszabb és a még rosszabb hírek közül érdemes kiemelni a Compaq Computer Hewlett Packard összeolvadás körüli dilemmát, viszon különösebben nem okozott döbbenetet a Lufthansa bejelentése, mely szerint a légiközlekedési cég nem fizet osztalékot részvényeseinek. Mérsékelt optimizmussal élt az egyik legnagyobb befektetési tanácsadó, a Credit Suisse First Boston. A svájci pénzügyi cég szerint idén elmaradnak a bevételek a tavalyi szinttől.
Budapesten napi csúcsán nyitott a BUX, majd a következő pillanatban már zuhanással folytatódott a kereskedés. A délelőtti órákban újból felfutással próbálkozott az index. Záráskor a BUX értéke 8113,49 ponton állt, mely 74,96 ponttal volt kevesebb, mint a korábbi napon. A forgalmi mutató 5,62 milliárd forintot jelzett, ami átlagosnak tekinthető. Elemzők a kereskedés közben rámutattak, hogy a nemzetközi porondokon a távközlési cégek kerültek előtérbe. A középpontba került telefónia hazai képviselője a Matáv is, amit az eladók 17 forinttal gyengítettek. Visszaesési hullám tarolt a vegyipari papírok között is, a TVK 55 forinttal, a BorsodChem 275 forinttal értékelődött le. A Mol árfolyama 30 forinttal csökkent, amit a szakértők azzal magyaráztak, hogy a befektetők eluntak várni a gázüzletág eladásáról szóló hírekre. Profitrealizálás miatt lassult az OTP értéke is, a banki papírok előbb 2106 forintig estek, majd enyhe javulás után 2125 forinton (–34 forint) zártak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.