Túlterhelt haderők

Napjaink eseményeit látva a felületes szemlélő azt a következtetést vonhatja le, hogy az amerikai hadigépezet legyőzhetetlen, raktárai kifogyhatatlanok, technikája pedig csúcsfegyverekből áll – következésképp azt csinál a szemben álló erőkkel szerte a világon, amit csak akar. Noha bizonyos elfogult mé-diumok a laikus tömeg naivitására alapozva tényleg ezt a képet sugározzák, az igazság nemcsak hogy árnyaltabb, hanem egyenesen teljesen más.
Az Egyesült Államok fegyveres erői (melyek általánosságban négy haderőnemre oszthatóak) ugyanis két, meglehetősen súlyos terhet cipelnek. Az egyik a továbbélő hidegháborús örökség, mely a helyi politikai, hadiipari és szociális lobbik erőfeszítéseinek köszönhetően máig túlzott erőforrásokat köt le feleslegesen, a hatékonyság rovására. A másik pedig az a tény, hogy az amerikai csapatok a globális stabilizá-cióra és a terrorizmus elleni harcra hivatkozva lassanként a világ minden sarkában megjelennek, végletekig feszítve még azt a haderőstruktúrát is, mely történelmi hagyományainak megfelelően mindig is expedí-ciós jellegű volt.
Példának okáért az amerikai erők európai parancsnoksága (EUCOM) – melynek vezetője ugyanaz a Joseph Ralston, aki a NATO európai erőit is irányítja – jelenleg öt éles hadműveletben vesz részt: békefenntartás Boszniában, Koszovóban, Macedóniában, őrjáratozás Észak-Irak fölött, logisztikai támogatás a közel-keleti, közép-ázsiai parancsnokság (CENTCOM) által Afganisztánban végrehajtott Tartós szabadság hadművelethez. Ha csak ezt az egy szeletét nézzük az amerikai fegyveres erők tevékenységének, látható, hogy sem a nagy létszámú erők koncentrálására építő Vörös Hadsereg, sem a német Wehrmacht nem tapasztalt hasonlót – legfeljebb az immár történelmi távlatokba vesző tengeri hatalmak ismerői érezhetik át a kihívás súlyosságát. A fokozott műveleti tempó keretszámaiban (futott kilométerek, repült órák, elfogyasztott üzemanyag) a hidegháborút idézi, azonban az igénybevétel jóval súlyosabb, mert a jelenlegi amerikai haderő személyi és technikai állománya alig feleakkora, mint a „régi szép időkben”. Egy átlagos amerikai katonai pálya manapság sűrűbben találkozik külföldi állomáshelyekkel és éles hadműveletekkel, a végletekig kihasznált technika pedig gyorsabban öregszik a vártnál.
Az amerikai katonák toborzásának egyik máig használt szlogenje az „ismerj meg távoli tájakat, új népeket”. Immár biztos, hogy az eddig is hosszú lista rövidesen Grúziával és Jemennel bővül, ám kétségtelen, hogy még az Egyesült Államok esetében is eljöhet a pillanat, amikor a haderők túlfeszítettsége megboszszulhatja magát. Megelőzésül talán nem ártana újra meg újra tanulmányozni a korábbi nagyhatalmak, birodalmak sorsát…