VÁLOGATOTT KIVÉGZÉSEIM

EGYRE JOBBAN ÉRDEKEL, VAJON EGY TÉNYLEGES KIVÉGZÉST HOGYAN – ÉS MEDDIG – ÉLNÉK MEG?
(Ha a halálbüntetést visszaállítanák, egy alkalomra – miattam –, érdemeimre való tekintettel…)

MIELŐTT ELKEZDŐDIK VELEM MOST EZ…
ENGEDELEMMEL, KÖRÜLNÉZEK:
Igen… a kivégzőosztag szép számmal megjelent… De kevesen merészkedtek ide… nézőnek… a bámészkodó (mindentől) függetlenek.
És még várok kivégzés-ellenes tüntetőket. Nemigen tüntetnek… a jelenlétükkel.
(A legtöbben biztos majd csak az utolsó pillanatomban jönnek.)

PERSZE EZ MIND CSAK JÁTÉK, NEM KELL „HALÁLOSAN”
KOMOLYAN VENNI
És a jelenlévők – mindig – kivételek. (Akik szabályt erősítenek…)
Vállalják hát el a negatív, kivégzőosztag-szerepet.
Ha belemelegedek, úgysem lehet majd lelőni engem!
(Lehet, hogy ez az ötlet perverz, de olyan jóleső, egy ilyen kivégzésemet elképzelnem.)

HOGY MIKET MONDANÉK OTT…? (ITT)
Hogyan viselkednék? Bírnám-e humorral? Tartanám-e (legalább) magamban a lelket? (A testet megölhetik…)

URAIM! (BOCSÁNAT, ELVTÁRSAK!)
Ne tartsák velem állandóan ezt a három lépés távolságot. (Elvégre önök az én közvetlen gyilkosaim.)

DE NE JÖJJENEK KÖZELEBB SE!
(Még mindig jobb, ha ebbe halok bele, mint a baráti ölelésekbe!)
Önök is ölelésre vannak kiképezve?
(Nem merek megfordulni, hátha szembedöfnek…)

PRÓBÁLJÁK MEG A PUSKÁKAT DISZKRÉTEBBEN KEZELNI
(Már az uniós szabványok szerint…) Tudom, kampányukban (jó)szívük (és májuk) szerint, szeretnének a legtöbbet most a golyókból az egészségügynek juttatni…
Ha továbbra is (csak) rám céloznak… sosem leszünk létminimumusok… és ahogyan szeretnék a multik: 8 millió alattik…

EZ AZ EGÉSZ ITT ARRA KELL EZZEL A KIVÉGZÉSSEL
hogy teszteljék: még mennyit bír ki az ember?!
Kíváncsi vagyok, a golyó ér-e előbb ide, vagy már hamarabb megcsap a „Szép új világ” szele?!
(Ha itt most szabályosan kivégeznek, az Unión kívül is van élet…)

MUNKAERŐNEK ITTHON TANULT VAGY TANULATLAN KELL?
Vagy ne tanuljunk semmiből semmit sosem?!
Péter Gábor is megvolt négy elemivel…
(Csak – miattuk már – mi nem!)
Az osztálynélküli társadalomban ki végez? (A múltban kinek ki volt a kivégzős növendéke?)
Kiskorúnak tartanak minket? és a nagykorúság csak a kivégzés miatt kell? (Befizettél már a szoborra?)
(MANSFELD PÉTER!!!)
Ebben a média-betegített közérzetben: az önök egészséges közönye jobban terjed (??!)

SIMONE WEIL SZERINT: A GYILKOSSÁG BOSSZÚ AZÉRT HOGY
HALANDÓK VAGYUNK
Nemzethalálról most nem beszélek… sem merényletről… az emberiség ellen… (Európa a világ konflkitusából még kimenekülhet?!) A golyóáltali halál g(o)lobálisra cserélődik fel?!
Megmenthető, ami menthetetlen (?!)
Külön-külön, személy szerint, mi a mentségünk? Lehet-e (?!)

1990 VÉGÉN ÍRTA LE TÖRÖK ENDRE
hogy az önistenítő embert a viszonylagos értékek körébe taszítja a történelem. Főként a politikai élet színterére (amely minden érték közül a legalacsonyabb érték helye…)
A gonoszt nem lehet intézményesen, létesítményekkel legyőzni.
A rosszal csak a személy nézhet és képes csupán valóságosan szembenézni. (Ehhez azonban először önmagával kell megküzdenie…) De erre végül csak a személyében rejlő i s t e n i segítségével képes.

NAGYON NEM TETSZEM MAGAMNAK (CSAK ÚGY MELLÉKESEN…)
Mert mástól várnám, másra hárítanám – most is – a magamra vállalt és magamtól elvégezendő „önjobbító” teendőket, a felelősséget. Stílszerűbben: kifogásolom, hogy nem ölték ki az eszközként hozzám küldött kivégzőosztagok belőlem például az akaratgyöngeségemet sem. Mindenfélét megfogadtam ugyanis szokásosan ezekre a böjti időkre (de többek között még a mohó esti evészetet sem hagytam el…) és ezzel persze megintcsak alábbástam az amúgy is maradék önbecsülésemet. (Sok az önözés… és végképp blaszfémikus lenne ebben az erőtérben, hogy „elvéreztem”.) Nem mentség – pedig az a célom vele –, hogy közben rábukkantam (én?) mindegy… (nem!) Valahogy kezem ügyébe kerítettek (kik? Ki?) egy újabb Simone Weil idézetet (Jelenits István fordításában adom közre).
„(…) AKI AZT MONDJA KRISZTUSNAK: ÉN HŰSÉGES MARADOK HOZZÁD, EZZEL MÁR MEG IS TAGADTA, MERT A HŰSÉG FORRÁSÁT MAGÁBAN KERESTE, NEM A KEGYELEMBEN”.