WTO-reform magyar irányítással

Reform előtt áll a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési eljárása. A megvalósítással megbízott szakmai csoport élén magyar elnök áll. Hazánk januárban kinevezett WTO-nagykövete, Balás Péter lapunknak azt mondta: hétévnyi tapasztalat birtokában vág bele az általa irányított bizottság az eljárás megújításába.

Rohammunkára sarkallta a WTO a vitarendezés megújításán ügyködő szakbizottságot: másfél évvel rövidebb határidőt szabott a testületnek, mint a további kereskedelmi liberalizációt kidolgozó bizottságoknak. A munkán jövő májusig túl kell lennie a bizottságnak, s a WTO közgyűlése elé kell bocsátania a javaslatokat.
Balás Péter a Magyar Nemzetnek legalább öt olyan tényezőt említett, amely azonnali orvoslásra szorul. Nincs pontos szabály például arra, ki bírálja el, hogy az elmarasztalt tagállamok érvényt szereztek-e az eseti döntőbizottságok határozatainak. Számos olyan kérdés is napirendre kerül, amely ismételten kiélezheti a fejlett és a fejlődő világ konfliktusát.
A reformbizottság górcső alá veszi az Amerikai Egyesült Államok által előszeretettel alkalmazott, úgynevezett Carussel-, azaz Körhinta-megtorlás elvét is. Ez ellen az Európai Unió emelt kifogást az elhíresült banánvita után. A Carussel-akció lényege abból állt, hogy az USA, miután bebizonyosodott, hogy adott importérték erejéig megtorló intézkedésekre jogosult az EU termékeivel szemben, nem egy, hanem legalább száz termékkört jelölt meg, amelynek importját korlátozni kívánta. Ezek után pedig hektikus módon emelte vagy éppen csökkentette a megjelölt termékek valamelyikének a vámját. Ez rendkívül hátrányosan érintette az uniót, hiszen az EU-beli szállítók sohasem tudtak hosszabb távra tervezni, mert beláthatatlan volt számukra, hogy adott időszakon belül mely termékek vámtétele változik meg.
Balás Péter elmondta: a reformban több tagország is kezdeményezte a WTO vitarendezési eljárásainak nagyobb átláthatóságát. Ezt főként az USA és az EU szorgalmazza, a fejlődő államok ellenben ódzkodnak attól, hogy nyilvánosságra kerüljön a vitarendezés során hangoztatott érvrendszerük. A nagykövet nem kívánta kommentálni a fejlődő államok ellenállását, azt azonban nyomon lehetett követni a WTO mindennapjai során, hogy a fejlődő államok több olyan, jobbára a fejlett államoktól származó javaslatot is elutasítottak, amely ellehetetlenítette volna például a gyermek- és a börtönmunkát. Ez az erkölcsi szempontból is kifogásolható magatartás némi magyarázattal szolgál arra vonatkozóan, hogy több fejlődő állam miért zárkózik el attól, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon a vitás kérdések tisztázásában tanúsított magatartása.
A fejlődők nem belső okok miatt tartózkodnak a nagyobb nyilvánosságtól, éppen ellenkezőleg: attól tartanak, hogy exportpiacaikon találják szembe magukat intenzív bojkottkampányokkal. Ahogyan az állatvédők képesek úgynevezett szőrmebojkottot hirdetni, vagy a környezetvédők meggátolni azt, hogy trópusi fából készült bútorokat értékesítsenek, úgy a szociálpolitikai jogok védelmére kelő szervezetek is képesek hatékonyan fellépni azon országok termékei ellen, ahol köztudomásúan gyermek- vagy rabmunkaerőt hasznosítanak. A nemzetközi kereskedelemben jártas szakértők szerint a fejlettebb világ társadalmai ma már jogot formálnak arra, hogy megismerjék adott államok döntéshozatali motivációit, s adott esetben – legyen annak környezetvédelmi, szociálpolitikai vagy akár csak etikai oka is – nemtetszésüknek is hangot adnak. A szakértők szerint a fejlődő államok ettől a civil kontrolltól óhajtják megvédeni magukat, hiszen egy-egy bojkottakció során súlyos dollármilliárdokat veszíthetnek a fejlett államok piacain.
Másik robbanékony „témája” a vitarendezési mechanizmust megreformálni hivatott bizottságnak a civil szféra, például a szakszervezetek bevonása a WTO munkájába. Ez ismételten Észak–Dél, azaz a fejlett és a fejletlenek közötti konfliktust generálja. Az a javaslat, hogy a kormányok mellett a civil társadalom is szót kapjon a WTO-n belül, ismételten a fejlett államoktól származik, s csakúgy, mint az előző témakör, a fejletlen országok ellenállásába ütközik. A „reformbizottság” elnöke, Balás Péter nagykövet érdeklődésünkre azt mondta, hogy Magyarország mindkét esetben a fejlett országok álláspontját képviseli.
Technikai jellegű változtatás lenne, de több kisebb állam is szeretné elérni a vitarendezés reformja révén azt, hogy több idejük legyen egy-egy vitatott intézkedés hatásainak az értékelésére.
Ennek oka az, hogy minden, a kereskedelmet valamilyen formában érintő hatás elemzése rendkívül komoly háttérmunkát, például alapadatgyűjtést, jogi állásfoglalást igényel, amit a kisebb apparátusú és kevesebb pénzű országok már-már képtelenek megvalósítani a szűkre szabott határidőkön belül – mondta lapunknak Balás Péter nagykövet, aki közölte azt is, hogy Magyarország ezt a kezdeményezést is javasolja.

A végső döntnök. WTO-döntőbizottság elé akkor kerül egy-egy vitatott kereskedelmi ügylet, ha az érintett államok egymás között képtelenek eldönteni, hogy jogszerű vagy a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal ellentétes piacvédelmi lépést foganatosítottak-e. A döntőbizottság „fölött” létezik egy úgynevezett fellebbviteli fokozat, de az csak azt ellenőrzi, hogy a precedens esetek alapján eljáró döntőbizottság végső állásfoglalása megalapozott volt-e. A döntőbíróság határozata nyomán három lehetséges eljárással élhet. Felszólítja az elmarasztalt államot, hogy szüntesse meg jogszerűtlen határozatát. Komolyabb vita esetén felszólítják a piacvédelmi intézkedéssel jogszerűtlenül élő államot, hogy valamilyen termékre biztosított vámkedvezménnyel kártalanítsa a sértett kereskedelmi partnerét. A harmadik eset pedig a megtorlás, amikor a WTO felhatalmaz egy sértett államot, hogy az azt ért sérelem mértékéig hasonló piacvédelmi korlátozást vessen ki azzal az állammal szemben, amely jogszerűtlenül lehetetlenítette el a sértett exportját. A döntőbizottságok, a bíróságok esetiek, általában három bírát jelölnek ki a felek. Egy-egy a vitázó felek delegáltja, egy személy pedig az elnök, akinek személyéről a vitázó feleknek kell megállapodniuk.