A Budapesti Történeti Múzeumban a napokban kiállítás nyílt, amely az 1994 utáni munkálatok eredményeit mutatja be. A múlt rétegei – a budavári Szent György tér története című, november végéig nyitva tartó tárlat a régészeti leletek mellett rajzok, tervrajzok, fényképek segítségével idézi meg a városrész történetét.
Nem tévedés, valóban egy egész városrészről és nem egy térről van szó csupán, hiszen a középkorban nem tér volt, hanem épületek sorakoztak a palotától északra vezető utca két oldalán. Maga a Szent György tér évszázadokon keresztül a Boldogasszony-plébániatemplom és a városkapuk közötti területen volt, a mai Dísz tér és a Tárnok utca területén. Közepén a Nagy Lajos király alapította Szent György kápolna emelkedett, körülötte pedig bódék, üzletek sorakoztak, hiszen itt volt a piac, egészen a török kor végéig. A háborúk, a pusztítások, lakosságcserék következtében azonban kitörlődött az emlékezetből az elnevezés, és a XVIII. századi téves név öröklődött tovább (bár a tévedést már a XIX. század végén korrigálták) egészen napjainkig.
A mai Szent György tér helyén húzódott egykor az az utca, amelynek legkorábbi elnevezése Zsidó utca volt, abból következően, hogy a XIII. század közepén a zsidók a Várhegy déli részén telepedtek meg. Nagy Lajos király 1360-ban elűzte ugyan őket, de hamarosan visszatérhettek, s egy részük korábbi lakóhelyén élt tovább. 1410 körül azonban, amikor a szemközti keleti házsor helyén a Szent Zsigmond-templom felépült, a szomszédság nem volt tovább tartható. A török korban ezen a területen – pontosabban a karmelita kolostor helyén – állt a pasa palotája, amelyet máig nem tártak föl, a török kiűzése után pedig megkezdődött a tér kialakulása, jelentős középületek, paloták emelése.
A Vár 1945-ös ostroma után a Szent György tér egyetlen épülete sem maradt sértetlen. A Sándor-palota részleges viszszaépítése, illetve állagmegóvása ugyan megtörtént, József főherceg palotáját és a lovardaépületeket azonban teljesen lebontották, a volt Teleki-palotát pedig 1968-ban felrobbantották. Meg lehetett volna őket menteni, a hatalom számára azonban a magyar történelem jeles emlékei meglehetősen zavarók voltak – nem véletlenül áll máig torzóként a Honvédelmi Minisztérium egykori épülete. 1970-ben Jánossy György, a Középülettervező Vállalat építésze elkészítette ugyan az újjáépítés tanulmányterveit, de sem ezek, sem mások elképzelései nem valósultak meg. Az 1980-as évek végén megindult régészeti feltárások és konzerválás eredményeként alakították ki a középső füves részt, ahol egy-egy középkori épület alapjai rajzolódnak ki.
Hogy milyen nyüzsgő, sokszínű volt az élet a középkorban ezen a területen, az az 1994-ben a tér rendezése kapcsán megkezdett, egyelőre az 1998–2000-ben a tér nyugati részén folytatott ásatásokkal lezárult nagyszabású régészeti feltárások leletanyagából derül ki. A Budapesti Történeti Múzeum kiállításán a hétköznapi élet legkülönbözőbb kellékei kerültek elő a felnőtt és gyermek bőrcipőktől az üveg-, kerámia- és fémedényeken át a kiváló mesterek jelenlétéről tanúskodó faragott, festett épületrészletekig, kőplasztikákig. Dávid-csillagos fatál, héber feliratos pohár mutatja például, hogy kik voltak annak az egykori háznak a tulajdonosai, amelynek kútjából a leletek előkerültek, másutt viszont gazdagon díszített márványtöredék jelzi, hogy a reneszánsz korában a legelőkelőbbek éltek a területen.
Vagy talán már korábban is, hiszen a régészeti feltáráson előkerült legszenzációsabb lelet, a XIV. századi magyar Anjou-címeres selyemkárpit egykori tulajdonosát is Anjou-házból származó uralkodóink legszűkebb környezetében kell keresnünk a szakemberek szerint. Ez a kárpit nemcsak magyar, de közép-európai viszonylatban is kimagasló értékű darab, több mint két négyzetméteres nagyságával, kiváló állapotával a korabeli textilművészet becses emléke.
Annak, hogy viszonylagos épségben vészelte át azt a mintegy hatszáz évet, amelyet megtalálásáig a szó szoros értelmében a földben töltött, annak köszönhető, hogy ez a föld iszap volt, amely elzárta a levegőtől, így meglepő módon megőrizte az anyagot. Amikor megtalálták, a kutatók csak egy – harmincszor negyven centiméteres – iszapgömböt láttak, s óvatosan, centiméterről centiméterre kibontva fedezték föl a kárpitot. A mára kiválóan restaurált tárgy természetesen fényre, hőre, nedvességre igen érzékeny, ezért a kiállítás egyik speciálisan világított termében, üvegvitrinben mutatják be.
A Szent György téri kutak iszapja egyébként is kincseskamra a régészek számára. A volt Teleki-palota helyén állt középkori ház kútjából, ahonnan 13,7 méter mélységből a kárpit is előkerült, további számos lelet származik. A sziklába vájt, évszázadokig karbantartott négyszögletes kutat valószínűleg egy rendcsinálás, az épület tulajdonosváltásával öszszefüggő nagytakarításkor tölthették fel az alsó, mintegy ötméternyi részen gazdag leletanyagot tartalmazó földréteggel. Hogy mikor? Erre abból lehet következtetni, hogy a kút alsó részén Zsigmond király 1390–1427 között vert pénzei kerültek elő az iszapból.
S mikor láthatják az érdeklődők is a tárgyak mellett magát a feltárt terület, a kutakat és a falakat? Ez – ahogyan az ásatások folytatása is – a rendelkezésre álló pénztől, s persze a terület jövőjével kapcsolatos tervektől függ elsősorban. A Szent György tér nyugati oldalán végighúzódó sétány megépítése várhatóan még ebben az évben elkezdődik, s még az idén napvilágot lát az eddigi ásatások legjelentősebb leletét, az Anjou-kárpitot bemutató kötet. Az ásatások további eredményeit egy másik, a Tanulmányok Budapest múltjából sorozatban 2003-ban megjelenő tanulmánykötet foglalja össze.
NOE
Szívmelengető gálát tartottak Százhalombattán
