A ház

Talán a véletlen műve, hogy éppen húsvétkor, nagypénteken, Jézus Krisztus megkínzatásának, keresztre feszítésének napján tekintettem meg a Terror Házát, az emberi szenvedések, a borzalmak színhelyét az Andrássy út 60.-ban. Eddig is sokat tudtam a Hűség Házáról, ahol a nyilasok emberek százait kínozták meg, ölték le, sokat tudtam a Politikai Rendészeti Osztály (PRO), később az Államvédelmi Osztály (ÁVO), majd az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kínvallatásairól, gyilkosságairól, de a színhely, a ház fullasztó légköre minden képzeletemet felülmúlta. A több évtizedes hallgatás csendjét, a hazugságokat és a félremagyarázásokat törte meg ez a megrázó szembesítés a valóságos múlttal, amelynek még számos szenvedő áldozata él, emlékezik. De sokan élnek azok közül is elbújva, eltitkolva, akik ezeket a borzalmakat okozták, avagy tevékeny résztvevői voltak. Láthatjuk, hogy mire volt képes a kommunista terror, a bolsevista ideológia, Sztálin, Rákosi, Kádár és társaik embertelen módszere, láthatjuk azokat az eszközöket, azokat a helyeket, ahol brutálisan ezreket aláztak, nyomorítottak meg vagy pusztítottak el. Láthatjuk a sok ezer ártatlan áldozat fényképét, akiket ennek az eszmeiségnek nevében likvidáltak, de láthatjuk azoknak a vérbíráknak, vérügyészeknek, verőlegényeknek, ÁVH-soknak, politikusoknak a fényképét és nevét is, akik végrehajtók voltak, vagy parancsot adtak a szörnyűségekre. Ezek, az idegen hatalom zsoldosai nemcsak egy nép legértékesebb részének kiirtására, megsemmisítésére, az országból való elüldözésére szövetkeztek, hanem egy nép gerincének megtörésére, önazonosság-tudatának eltüntetésére fogtak össze.
Most már kezdem érteni, miért mondta Kovács László, az MSZP elnöke, hogy ha győznének, a választások után ez a ház nem a Terror Háza lesz, hanem a megbékélés és emlékezés háza. A kérdés, hogy kikkel akar megbékélni a pártelnök? A nyilasokkal, akik zsidókat lőttek a Dunába, s a német megszállással szemben állókat kivégezték, vagy meg akar békélni ő és pártja azokkal, akik a vörös terror igézetében tízezreket internáltak, kitelepítettek, akik segédkeztek magyar százezrek szovjet Gulagra hurcolásában, vagy részt vettek az akasztásokban?
Valljuk be, a nyilas időket nem lehetett szalonképessé tenni, még átöltözéssel, ruhaváltással sem, de a kommunista bűnöket csaknem ötven év alatt sikerült elmosni, átmosni. A Terror Házában az ávós szobában ránk tekintenek a tablóról azoknak az ÁVH-s tiszteknek a fényképei, akik később tisztes foglalkozást, vezető polgári beosztást kaptak munkájuk jutalmául. Ott láthatjuk a humoristát, ránk mosolyog a nagyhatalmú könyvkiadó, az ismert körmös ügyvéd is ott feszít, de ott látható a zenekritikus, valamint a nagy sikerű bestselleríró is. Csupa „tisztes” ember. A rémségek nemcsak Péter Gáborék, Farkas Mihályék vagy Piros Lászlóék nevéhez fűződnek…
Látjuk a falról ránk néző kérdő tekinteteket, Mansfeld Péterét, Tóth Ilonáét, Angyal Istvánét, Szabó bácsiét, Mindszenty Józsefét és a többiekét, hogy mindezt miért?
Elgondolkodtató a beszolgáltatásszobában, amely a magyar parasztság kifosztásának állít emléket az a jelmondat, amely Kádár Jánostól származik: „Minden eszközzel kell tudni ütni…”
Azok az ezrek, akik mostanában felkeresik a Terror Házát és hajlandók órákat várni, hogy bejussanak az épületbe, azok nem nosztalgiázni mennek, hogy megtalálják az emberarcú szocializmust. Azok az úgynevezett szocializmus valóságos arcát, természetét találják itt.