A jogászképzés szerepe

Többek között úgy válaszolhatunk a tudásalapú társadalmi modell kihívásaira, ha a kutatók közvetlen támogatására és szigorú elszámoltatására építünk – összegezhetők a Jogi felsőoktatás Magyarországon címmel, a Szent Ignác Katolikus Szakkollégium szervezésében rendezett szombati szimpóziumon elhangzott vélemények.

Csont Szandra
2002. 04. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A XXI. század a tudás társadalmának kihívásaival szembesíti a nemzeteket és az egész emberiséget. Ez elől a magyar nemzet sem bújhat el – közölte Seereiner Imre, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára köszöntőjében. Kiemelte: a piacgazdaság és a jogállam kiépülésében felértékelődött a jogászképzés, valamint mára társadalmi és gazdasági kérdéssé vált.
Seereiner megemlítette, hogy 1998 és 2002 között a kutatás-fejlesztésre fordított források 0,8 százalékról 1,4 százalékra bővültek. Ennek kapcsán célként jelölte meg 2006-ig a kutatói létszám 30 százalékos bővítését, elsősorban a versenyszférában.
Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója üdvözölte és fontosnak tartotta az oktatásra, illetve kutatásra fordított támogatás növelését. Ugyanakkor az oktató szavaiból kiderült: szerinte közvetlenül a kutatót kell támogatni, majd szigorúan elszámoltatni, hogy valóban arra használta-e a pénzt, amire kapta. Zlinszky a jogászképzésről szólva elmondta: az elméleti oktatásra rá kell épülnie a gyakorlati képzésnek. Mint mondta: a jog egységes rendszer, aki csak egy részét tanulja meg, semmit sem tud belőle, ezért óva intett attól, hogy a piacorientáltság miatt csak egy-egy szűk területre képezzenek jogászokat.
A Szent Ignác Katolikus Szakkollégium 10. alkalommal szervezte meg a tudományos szimpóziumot. Az eddigi tanácskozásokon többek között a retorika, az információs társadalom témakörével foglalkoztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.