A Kovács-jelenség

Medgyessy Péter miniszterelnökké jelölése után az MSZP másodszor rukkolt elő egy árnyékkormány felállításának ötletével, ez év januárjában pedig bejelentették, hogy megvannak Medgyessy árnyékkormányának miniszterjelöltjei. Mindkét esetben tartózkodtak azonban a konkrét személyek megnevezésétől. Januárban a félelem légkörére hivatkoztak, illetve arra, hogy az APEH nyomozói üldözőbe vehetik a jelölteket. Mások mellett aztán a várakozásoknak megfelelően jelölték Kovács László pártelnököt a külügyminiszteri posztra, akiről viszont elmondható, hogy azóta is komoly szerepzavarban van: továbbra is kampányoló pártpolitikusként játssza el a leendő diplomata szerepét.
Kovács László kifinomult kommunikációs technikával rendelkezik, s a nyilvánosság előtt imponáló rutinnal lép fel, amivel kétségtelenül új korszakot nyitott meg Horn Gyula után a szocialisták történetében. Az, hogy Kovács felváltotta Hornt 1998-ban, az utolsó szalmaszál volt az MSZP-nek a hatalomban maradásra. A hatalomban maradni vagy a hatalomba visszakerülni stratégiáját két, egymással összefüggő taktikai cél szolgálta: a kisgazdák leválasztása a Fideszről, valamint nagykoalíció a Fidesszel. (A tartalékban: a kisebbségbe szorított Fidesz kívülről támogatása a feltételek diktálásával.) Mivel Horn kizáró tényező volt, mindkét változat realizálásának „személyi feltétele” Kovács lett volna. A kisgazda vircsaft az ellenzéki kampány miatt feledésbe merült, ami sok mindent megmagyaráz: 1998-ban a második forduló éjszakáján Horn még egy utolsó, reménytelen kísérletett tett Torgyán megnyerésére, majd bevallottan alkalmazták a kisgazdákra nem lövünk taktikáját. Mindegyik taktikai fegyver párhuzamos alkalmazásának előfeltétele volt a koalíciós kormány és a Fidesz nyomás alatt tartása, ami meghatározta Kovács és a szocialisták politikai magatartását és szerepjátékát. Ahhoz, hogy az MSZP-t az események bármilyen kimenetelű alakulásával helyzetbe lehessen hozni, a pártnak erőt kellett mutatnia, hogy érzékeltessék: ellenzékbe kerülésük véletlen és rövidke kisiklás volt.
Az Orbán Viktor elleni személyeskedő támadások a koalíció – taktikailag fontos – „meggyomrozását” szolgálták. Ez kiegészült egy olyan politikai-ideológiai támadással, amelynek vezérmotívuma a Fideszhez kapcsolt „többségi demokrácia” ostorozása (a kormány a parlamenti többségére támaszkodik, nem egyeztet az ellenzékkel), illetve a „konszenzusos demokrácia” kultiválása volt: a kormány, többsége ellenére egyeztessen (konszenzusra törekedjen) az ellenzékkel. Az MSZP ellenzéki pozícióban kvázi kormányzati szerep betöltésére törekedett, aminek látványos megnyilvánulása volt az, hogy amikor a kétharmados törvények miatt szükségszerű volt a Fidesz és az MSZP közötti konzultáció, a szocialisták a konkrét ügyek mellett általános politikai egyeztetést igényeltek az ország dolgairól – az MSZP által meghatározott témákban.
Az Orbán–Medgyessy-vita és a vitáról szóló vita előtörténetéhez tartozik, hogy a választási vereség után Kovács László az új politikai stratégiának megfelelő kommunikációs taktikával próbálkozott: nem sokkal az Orbán-kormány megalakulása után (!) azzal állt elő, hogy Orbán Viktor álljon ki vele, a legnagyobb ellenzéki párt elnökével, televíziós vitára. (2001-ben a frissiben miniszterelnökké jelölt Medgyessy is hasonló lépésre szánta el magát.) Kovács követelése abszurd volt, ennek megfelelően elutasításra talált. A külügyminiszter-jelölt szerepzavara valamikor innen datálódik. A vita elhárítása akkor tőle még szokatlan, de azóta többször ismétlődő indulatot váltott ki belőle: Orbán latin-amerikai típusú, autoriter (tekintélyuralmi) rendszert épít ki. Három következtetés vonható le Kovács kedvelt hasonlatából. 1. Kovács Lászlóból is képes a baloldali politikai kultúrában természetes ideológiai agressziót kiváltani az, ha akaratának nem tud érvényt szerezni. 2. Elfogadható számára az állampolgárok fasiszta terrorral való riogatása. 3. Vagy nem tekinti fontosnak, hogy ilyen típusú hasonlatok miatt miként alakul az ország nemzetközi megítélése, vagy éppen ellenkezőleg: a remélt nemzetközi visszhang miatt mond ilyeneket.
1998 nyarától hasonló mondásokkal kikövezett, egyenes út vezette a szocialistákat a választási kampányhoz, amikor is Kovács László a lehető legnagyobb komolysággal prognosztizálta: a Fidesz győzelmének szélsőjobboldali diktatúra lesz a következménye. A pártelnök négy év alatt olyan sikerrel szabadította fel a fantáziát, hogy őt – jellemző módon – csak Horn Gyula és Lendvai Ildikó alelnök tudta überelni. A Kovácshoz hasonlóan kitűnő kommunikációs képességgel rendelkező Lendvai a MIÉP-et a Fidesz rohamosztagának nyilvánította, majd szakszerűen és hatásosan forgatta ki Kövér László szavait, hogy aztán egy egyszemélyes utcai performansz során teátrálisan azt sugallja: Kövér akasztófákkal fenyegetőzik és kollektív öngyilkosságra szólít fel. Horn Gyula azzal kommentálta Pokorni Zoltánnak az Orbán–Medgyessy-vitával kapcsolatos megjegyzését, miszerint „nehogy a nyúl vigye a puskát”, hogy a Fidesz fegyverekkel kelt félelmet és talán puskákat akar vinni a vitára… Bár nem Kovács László az MSZP kampányfőnöke, de pártelnökként ő is felelős azért, hogy a szocialisták a félelmet és a félelemkeltés vádját állították kampányuk középpontjába.
Medgyessy Péter azt nyilatkozta, hogy olyan területeken nevezte meg miniszterjelöltjeit, ahol komoly bajok vannak. A szocialisták jelöltjeiről általában elmondható, hogy megfelelő komolysággal igyekeznek eljátszani a kampányban rájuk osztott szakértő szerepét. Kivéve Kovács Lászlót. Kovács retorikájában kulcselem az ország nemzetközi megítélése szempontjából, de semmi jele annak, hogy érzékelné: ahogy egy ország megítélése igenis függ bizonyos mértékig a kormány és kormánytagok megítélésétől, úgy kap jelentőséget az, hogy a Medgyessy-kormány külügyminiszter-jelöltje, a diplomácia első embere mit mond és hogyan vislekedik.
A nemzetközi megfigyelőknek, köztük Budapestre akkreditált nagyköveteknek a külügyminiszter-jelöltről kialakított képe nem lehet túl hízelgő. 1. Igyekszik nemzetközileg szalonképtelenné tenni hazája kormányát. 2. Ezt olyan módszerrel teszi, hogy hazájára is árnyék vetődik. 3. Előszeretettel hivatkozik nemzetközi normákra és közelebbről meg nem nevezett nemzetközi szubjektumok érdekeire és véleményére, valamint hazája kormányával folytatott vitái során védelmébe veszi más országok és kormányok érdekeit. 4. Nem képes vagy nem akar tekintettel lenni hazája különös érdekeire, amikor akár okkal és joggal bírálja a kormány külpolitikáját. 5. Ha nem történik kormányváltás Magyarországon, külpolitikai és diplomáciai konfliktusok során a magyar kormány ellen ki lehet aknázni retorikáját. 6. Nem képes vagy nem akar tekintettel lenni az 5. pontban foglaltakra.
A külügyminiszter-jelölt, a tényekkel ellentétesen, „értelmetlennek” tartotta, hogy a benesi dekrétumokat Orbán szóvá tette, és azt állította, hogy a nemzetközi kapcsolatokban szokatlan, otromba a kormányfő stílusa. Másrészt pedig még ha el is fogadnánk mindazt, amire hivatkozva a szocialisták az Orbán és Nastase által megkötött egyetértési nyilatkozatot elutasítják, minden politikai racionalitást és bölcsességet nélkülözött Kovács kijelentése, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén a paktumot felmondják, hiszen ez volt az ára a státustörvény elfogadásának. Valószínű tehát, hogy a paktum egyoldalú felmondásával (a szocialisták által egyébként megszavazott) a státustörvény végrehajtása elé gördítenének akadályokat. A románok nem kommentálták Kovácsnak az eddigi román tárgyalási pozíciót messzemenően sértő és radikális diplomáciai fordulatot ígérő szavait, ellenben kritikus megjegyzést fűztek ahhoz, hogy Orbán Viktor hazai szabályozókkal szándékozta a magyar munkaerőpiacot védeni. Ez arra utal, hogy a románok vagy nem veszik komolyan Kovácsot és az MSZP győzelmi esélyeit, vagy – ami rosszabb – arra várnak, hogy a szocialisták győzzenek és Kovács tényleg beváltsa a fenyegetését, hogy aztán – karjukat széttárva és fejüket csóválva – viszszavonulót fújhassanak a státustörvénnyel kapcsolatban!
Nagyjából ilyen minimális összefüggés van a saját érdekeiket kőkeményen és akár konfliktusokon keresztül képviselő partnerországok stratégiája és a magyar kormányt elvi alapon támadó ellenzék politikája között.

A szerző politológus