A több száz éve világhírű magyar ménesek és az addig nélkülözhetetlen munkalovak sorsát 1960-ban a szocialista téeszek és a hadsereg gépesítése pecsételte meg. A parasztot, aki évszázadokon át nemcsak a földművelésben, de a szállításban, az utazásban is a lovára volt utalva, kötelezték az állat beszolgáltatására, leölésére. A lovas-hadsereg idejét múlta, így elpusztították a fölöslegessé vált hátaslovakat is. A tenyészkörzeteteket és az infrastruktúrát annyira szétrombolták, hogy ezzel versenyképtelenné tették lóállományunk jelentős részét. A rendszerváltást követően egyesületek alakultak a széthulló nagyüzemi törzstenyészetek megmentésére, és hogy a magánlótartókat bekapcsolják az egységes genetikai fejlesztő munkába. Tevékenységük eredményeként az utóbbi évekig a ló volt az egyik olyan állatfaj, amelynek 1989 óta nem csökkent, hanem folyamatosan nőtt az állománya: a rendszerváltás idején hetvennégyezres állomány 2000-re kilencvenezresre duzzadt.
A lóhúspiac fellendülésével viszont két év alatt tizenötezerrel csökkent a lovak száma. A Creutzfeld–Jakobs-szindróma miatt a nyugati országban jóval kevesebb marhahúst fogyasztanak, ezzel párhuzamosan az egészséges, koleszterinszegény lóhús iránt egyre nagyobb a kereslet. A piac igényeit kezdetben az Oroszországból és Lengyelországból importált lovakkal elégítették ki, a figyelem azonban áttevődött a szigorúbb állat-egészségügyi szabályokat alkalmazó országokra – köztük Magyarországra.
– Mióta a kínálati piac keresletire fordult, olyan lovakat is exportálnak, amelyek korábban nem kerültek volna a vágóhídra – mondta lapunknak Csónaki József, a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége főtitkára. A lóhús az Európai Unió országaiban az egyik legdrágább húsféleség, bár nem minden nemzet körében egyformán népszerű. Mint Csónaki József fogalmazott: a lófogyasztás mentalitás kérdése, de a Benelux államokban és Olaszországban kedvelt és keresett áru. A piacot az olasz vállalkozók uralják: ők veszik meg a magyar lovakat és szállítják át a határon, és ők működtetik a vágóhidakat is. Vélhetően a Benelux államokat is az olasz kereskedők látják el a lóhússal. Magyarok nem szállítanak vágólovat, pecsenyecsikót külföldre – hangsúlyozta a szövetség főtitkára, utalva arra: sok jogos vád éri a szállítókat, akik nem tartják be az állatok etetésének, itatásának gyakoriságára vonatkozó előírásokat. További gondot jelent, hogy a határon többnyire egyéni azonosítás nélkül szállítják át a vágásra ítélt lovakat. Az állatok tulajdonjogát a marhalevél igazolja, amit az egészségügyi hatóság és a vámszervek kötelesek kezelni – illetve bevonni, amikor az állat elhagyja Magyarországot – s eljuttatni az illetékes önkormányzatoknak. Mivel az ellenőrzés nem terjed ki minden állatra, elképzelhető – noha erre nincs kézzelfogható bizonyíték –, hogy a nem vágásra ítélt állatokat egy-egy ellenőrizetlen szállítmánnyal átcsempészhetik a határon.
Mivel a szövetséghez nem sok lopási ügy kerül, ezek számáról nincs pontos adatuk. Annyi bizonyos: nyugat felé nehezebb átszállítani a sportlovakat, mint Szlovénián át a levágásra ítélt jószágokat.
Magyarországon egy vágóhíd foglalkozik lovak vágásával. Az állatok többségét Romániából importálják, a húst főleg külföldön értékesítik. Több vágóhíd létrehozása nem is indokolt: a magyarok lóhúsfogyasztása elenyésző, a ló pedig nem az az állatfajta, amelyiket megérné vágásra tenyészteni. Sajnálatos módon a hidegvérű lovakat a gazdáik ha akarják, sem tudják más módon haszonnal értékesíteni, mert az igavonókra kicsi a kereslet, sportcélra pedig nem alkalmasak.
A fogyatkozás a hazai állományon belül a „vágócsikóként” emlegetett egyedekre érvényes. Évente ötezer kanca és ivadéka részese a vágócsikó-kereskedelemnek. A minőségi, elit állomány viszont nőtt, a hagyományos magyar fajták létszámát pedig sikerült szinten tartani. A pozitív eredmények részben annak köszönhetők, hogy az utóbbi négy évben kiemelt figyelmet kapott a lótenyésztés. A Széchenyi-tervből harmincszázalékos támogatást kapnak a gazdák a fedeles lovardák felépítésére, a szállások, férőhelyek bővítésére. A mesterségesen vemhesített kancák után és a törzskönyvezés különböző fokozataihoz is jár a normatív jellegű támogatás. Az őshonos magyar fajták megtartását az állam kiemelten támogatja: évi 18 000 forint hozzájárulás adható kancánként (fajtánként maximum háromszáz ló után). A juttatás nem automatikus: a szigorú normáknak megfelelő állatok után adható. Az EU-tagság e téren is előnyökkel járhat: az egyedi, csak az adott országra jellemző lófajtákat az unió külön támogatásban részesíti.
Csónaki szerint a kormányváltással bizonytalanná válhatnak a további tervek: – A közelmúltban a szövetség bevonásával arról tárgyaltak az oktatási és a Gazdasági Minisztérium szakértői, hogy az oktatási programokba beemelik a lovakkal való kapcsolattartást is. Így a szakma kinevelhetné a későbbi lóhasználókat. Hosszú távon nőne az érdeklődés, ami használna a tenyésztésnek is, s arra az útra léphetnénk, mint a nyugat-európai országok és az Egyesült Államok: újrastrukturálhatnánk a lóállomány szerepét. Ez most nyitott kérdés. A lovassport is csak állami és közösségi támogatással működhet, hiszen egy hatszázmillió forint értékű lovat egy sportoló nem tud megvenni magának. Azt már elértük, hogy a lovaglás ne legyen úri passzió: egy-kétezer forintért bárki lóra ülhet.
origo.hu
Tornádó tarolta le Soltvadkertet: tetőket tépett le, jég verte szét az ablakokat – videó
