„A nemzeti elkötelezettség természetes igény!”

„Nemzeti értelemben elkötelezett diplomatákra van szüksége a magyar államnak. Olyan testületre, amely a visszahúzódó, pozíciókat átadó magatartás helyett a játékszabályokat betartva tudja érdekeinket képviselni” – húzta alá a Külügyminisztérium személyi átalakításának egyik legfontosabb szempontját Bába Iván közigazgatási államtitkár, akit a kiválasztás sajtóvitát okozó elvei mellett az új kihívásokról, és a szocialista tisztogatási tervekről felröppent hírek kapcsán az elmúlt évtized hasonló tapasztalatairól kérdeztünk.

A rendszerváltással együtt jár a közigazgatás reformja is. A külügyi tárca ugyanakkor jellegénél fogva nehezebben viseli a hektikus váltásokat. Az elmúlt tíz évben talán ennek, talán egészen másnak köszönhetően leginkább a Bem téren állt meg az idő. Milyen állapotban vette át a polgári kormány a Külügyminisztériumot, és miként felel meg a mai helyzet a XXI. század követelményeinek?
– Túlzottnak tartom azt a megállapítást, hogy a Bem téren megállt volna az idő, még ha a belső átalakulás folyamata a kelleténél kissé lassabban is ment végbe. A mai Külügyminisztérium már eléggé messze van a rendszerváltáskor tapasztalt állapotoktól. Akkor és 1998 után is komoly támadások érték a hivatalba lépő kormányokat. Azzal vádolták az új vezetést, hogy a tapasztalt diplomatákat kiszorítja a minisztériumból. Az igazság ezzel szemben az, hogy akkor is csak azoktól szabadultunk meg, akik az új feladatok ellátására – a rendszerváltás, a külpolitikai irányváltás végigvitelére – teljességgel alkalmatlannak bizonyultak. Négy év alatt valamelyest sikerült átrendezni a minisztérium állományát, a ’94-es kormányváltás után azonban egyfajta restauráció következett. S itt most elsősorban nem a minisztérium felső vezetésére gondolok. Nagy számban visszakerültek olyanok, akik messze álltak a XX. század végén elvárható követelményektől. Négy éve ismét felmerült, miként lehetne korszerűsíteni a minisztériumot, ez a folyamat akkor újra elkezdődött, s máig tart.
– Az említett három kormánycsere tehát nem volt zökkenőmentes. Ön szerint, aki az MDF-kormány idején a minisztérium helyettes államtitkáraként dolgozott, s belülről élhette mindezt át, beszélhetünk-e folyamatosságról? Mennyire megosztott ma politikai szimpátiák szerint az állomány?
– Mint már említettem, az új feladatokhoz kapcsolódóan meg kellett újítani 1990-ben a külügy állományát is. A „régiek” jelentős része is partner volt ebben a folyamatban. Természetes ugyanis, hogy a kormányváltás a vezetői és a legfontosabb nagyköveti posztokon bizonyos személyi konzekvenciákkal is járt. Ez történt 1994-ben és 1998-ban is. A kérdés itt valójában az, hogy a minisztériumon belül milyen mértékben engedik dolgozni azokat, akik nem a hivatalban lévő kormány hívének számítanak, a politikai vezetés mögött mennyire működhet a szakma. Ebben a tekintetben az 1994–98 közötti időszak kritikán aluli volt. A másik két ciklussal ellentétben, amikor jó néhány, nem a kormánnyal szimpatizáló diplomata lett vagy maradt nagykövet, a szocialisták érkezésével nemcsak a minisztérium vezetői távoztak. Belső tisztogatás zajlott, néhány tucat embertől megszabadultak, legalább ugyanennyit pedig ellehetetlenítettek, olyan helyzetet teremtettek számukra, hogy el kellett menniük. Részben már előre jelezték – így nekem is –, hogy kivel nem kívánnak együtt dolgozni. E restauráció után 1998-ban ismét folytatódott a rendszerváltás. Ennek során azonban mindig szem előtt tartottuk a folyamatosságot, a minisztérium stabilitását. Tudjuk, hogy mint minden munkahelyen, nálunk sem mindenki a jelenlegi kormánnyal szimpatizál. Tudvalevő az is, hogy munkatársaink egy része külön csatornákon érintkezik az ellenzéki pártokkal, azt azonban állítom, hogy a ház nagy részének szakmai és politikai lojalitása vitathatatlan. A minisztérium tehát működik.
– Ezzel már jócskán áteveztünk a feladatok megoldásának személyi feltételeihez. Megfelelőnek tartja-e a minisztérium jelenlegi állományát az új kihívások leküzdésére?
– A személyi állomány nagy része képes megbirkózni az új feladatokkal, ugyanakkor minél több képzett fiatalra van szükségünk. A generációváltás elkerülhetetlen.
– S ha már itt tartunk, egyik laptársunk titokzatosnak, átláthatatlannak tartotta a Külügyminisztérium felvételi rendszerét. Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Hogyan kerülhet be valaki ide? Meghirdetik-e az állásokat? Nyilvános-e a vizsga, és csakis ezen az úton lehet bejutni?
– Kezdjük azzal, hogy mint minden államigazgatási intézményben, itt is jogszabály írja elő a felvétel módját, azt, hogy ki milyen módon gyakorolhatja a munkáltatói jogokat. A Külügyminisztériumban azonban nem mindenki diplomata, aki köztisztviselő. Ehhez külön felvételi vizsgán kell átesni, amelyet nem hirdetünk meg, de aki eljuttatja hozzánk önéletrajzát, és az alapvető feltételeknek megfelel – diplomás, legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik –, az a felvételi vizsgán részt vehet. Tavaly négyszázan jelentkeztek hozzánk, pontosabban küldték el önéletrajzukat. E létszám fele eljött az írásbeli felvételire is, s közülük mintegy 20-25-öt tudtunk felvenni.
– Milyen szempontok szerint állítják össze a felvételi kérdéseket?
– Esszé, fordítás, műveltségi és szakmai teszt, amelyekben saját szempontjainkat követjük. Már egy fiatal diplomatának is képesnek kell lennie arra, hogy hazájáról, kultúrájáról, nemzetéről beszélgessen. Tudnia kell például, hogy mely országban található ma Gömör, Csallóköz vagy Muraköz, melyik magyar családnál vendégeskedett annak idején Beethoven, mi köti hazánkhoz Bem Józsefet, de fel kell sorolni – mondjuk – két világhírű költőt is. A szakmához kötődően a NATO, az Európai Unió, az európai külpolitika története vagy a térségbeli ügyek kapcsán kell számot adni mélyebb ismeretekről, míg az esszék szintén aktuálpolitikai kérdésekhez kapcsolódnak. Ezután a szóbelin, ahol már a pszichológus is ott ül, elsősorban az illető fellépését, kommunikációs képességét, intellektusát mérjük fel. A felvételi tehát nem könnyű, de nincsen benne semmi átláthatatlan.
– Akárhogy is forgatjuk a kérdést, a már említett lap tendenciózus kérdéssora mögött az a gyanú áll, hogy a jobboldal ezen az úton igyekezett saját káderbázist kialakítani a minisztériumban…
– A fiatalok felvételével kapcsolatban csak elutasítani tudok minden olyan vádat, amely különleges politikai irányultságot vél felfedezni. Azért vezettük be a szigorú felvételi rendszert, dokumentáljuk az egész folyamatot, hogy utólag politikai preferenciák érvényesítésével ne vádolhasson bennünket senki. Azt azonban elmondhatom, egyfajta politikum van ebben a felvételben. Olyan fiatalokat veszünk fel, akik nemzeti értelemben elkötelezettek. Ez is feltétele a bejutásnak. Ismernie kell külpolitikai értékeinket, a térséget, és jól kell működnie „nemzeti reflexének”. S ha ez politikum, akkor ezt vállaljuk.