Por című szótárregénye, ha úgy tetszik, a „nagy generáció” lexikona is, a szegedié mindenképpen…
– Szerintem csak kétféle generáció van: a tehetségeseké és a tehetségteleneké. Szerencsére olyan időben születtem, hogy az akkor induló írók munkái révén vehette át a próza az elsőbbséget a líra előtt. Minden dicséretnél és fanyalgásnál többet jelentett számomra, hogy a kritikusok doyenje, Baránszky Jób László azt írta a Por kapcsán: az a generáció, amelyiknek van egy Temesije és egy Esterházyja, az legföljebb a Nyugathoz hasonlítható. Amikor ezen sorait olvastam a Magyar Nemzetben – melyeket aztán a Tiszatáj hasábjain egy hosszú tanulmánnyá bővített –, majd leestem a buszról a kanyarban… Mindennél nagyobb elismerést jelentett, hogy ő a barátjává fogadott. Sajnos ez a barátság – hamari halála miatt – alig pár esztendeig tarthatott. Végeredményben a Por is egy hatszázhatvanhat számból álló régi bakelitlemez (nagyon nagy lemez).
– Erről a lemezről pedig beatzene szól. Illetve mindaz, amit ez a zene akkor kifejezett. Hogy a beat mit jelentett Kerouacnak Amerikában, arról lehet fogalmunk. Nehezebb megfogni azonban, mit is mondott a beat egy szegedi srácnak a kádári Magyarországon?
– A szabadságot, a lázadást, és azt, hogy kinyílt a világ. Ugyanis nem a marxizmus, hanem beatzene egyesítette először a világot. Mindössze tizennégy éves voltam, amikor lerohant minket a beatkorszak. Én 1964-ben már ott álltam egy mikrofon előtt, Szeged legismeretlenebb zenekarjaiban énekeltem, és négy évig abba se hagytam a zenélést. Akkoriban minden sarkon volt egy zenekar, akinek hallása sem volt, az a szerelést cipelte. 1968-ban, több okból is visszavonultam. Szörényi Levente ugyanis jobb énekesnek bizonyult nálam… Szegedről egyébként is lehetetlen lett volna betörni a profi világba. De mi nem is azért csináltuk. Viszont a beatirodalom sokszor segített és adott erőt nekem. Persze azoktól is sokat tanultam, akik az irodalomtól vettek el, lévén hogy muzsikusokként szerepeltek, pedig mindeközben költők voltak – ilyenek Bob Dylan, John Lennon, Bruce Springsteen, Paul Simon, Neil Young, Mark Knopfler, Sting, Shane MacGowan és a többiek.
– A Por új kiadását előkészítve több javítást is eszközölt a szövegben. Miért?
– Többnyire hangsúlyokon, na meg a nyomdahibákon kellett változtatni. Persze a tárgyi tévedéseken is: például akkori tudomásommal szemben Rákosit eredetileg nem Rothnak, hanem Rosenfeldnek hívták. Ezek nagyon kis dolgok, de igen sok múlhat rajtuk. Újabb szócikk egy sem kerülhetett be a szövegbe a szerkezet miatt. A leghosszabb betoldások hatsorosak, a leghosszabb húzások mondatosak. A Por a XX. század regénye, és nem a XXI. századé. Persze néha kapaszkodót kellett adni a mai ifjúnak – például amikor egy bankjegyről el kell magyaráznom korunk olvasójának, hogy az bizony zöld volt, tíz forintot ért, és Petőfi portréja szerepelt rajta. Mindenesetre amikor az új, harmadik kiadás előtt újraolvastam a Port – egyéb esetekben sohasem olvasnám újra önmagamat –, a regény újra hitet és erőt adott nekem. Rengeteg dolog, amiről akkor írtam, bekövetkezett, mindemellett megismerkedhettem egy kiválóan tehetséges fiatal íróval, aki mellett ma nem egy ifjú szerző felkötheti a gatyáját. Az illető a harminchárom-harminchat éves Temesi Ferenc…
– Temesi Ferenc a Por című nagyregény révén került be a „nagybetűs irodalomba”. Első könyve Látom, nekem kell lemennem címmel jelent meg. Több mint tíz kötet, valamint a Por–Híd–Pest trilógia harmadfél ezer oldala után milyen érzést ébresztett önben az, hogy újabb kiadásban jelenik meg a Por?
– Meglepetést. Legalább tizenöt éve nem olvastam a Port. Az első kötet, a Por című szótárregény A-tól K-ig terjedő része 1986-ban jelent meg. Eredetileg egykötetes lett volna a kiadás; sokak szerint azért jelent meg két részletben, mert a könyvet megjelentető Magvető igazgatója, az akkor már haldokló Kardos György még szerette volna látni a Port könyv alakban – így legalább az első kötet még életében megjelenhetett. Mindenesetre a Por a Magvető Könyvkiadó ötezredik kiadványaként látott napvilágot. Nem is sejtettem, mekkora reklám ez – és hogy rengeteg olvasót és persze jó sok ellenséget szerzek a könyvemmel. A Por első kiadása néhány nap alatt fogyott el. Persze akkoriban már erősen süvöltöztek a kapitalizmus szelei a nyugati határon, így a kiadó az én nevem is „tőkésítette”. 1987-ben ugyanarról a lemezről, újabb kiadásban kinyomtatták a Port, persze rosszabb papíron. Nemigen volt rá példa akkoriban, hogy egy éven belül kétszer adjanak ki egy könyvet. 1989-ben megjelent a 3. könyv is, amelyet sokan a Por újabb köteteként értelmeztek, pedig nem az volt, annak ellenére, hogy – több esszé, novella és rövidpróza mellett – a szótárregény előtörténete is szerepelt benne. Ebben a kötetben megírtam a regény regényét, mindemellett a legkevésbé sem tekinthető a szótárregény folytatásának.
– Első kötetét a kritika vegyesen fogadta. Utána hosszú ideig hallgatás következett…
– Első könyvem – mily hosszú is kimondani a címét, a mai eszemmel sohasem írnám le még egyszer ugyanezt –, a Látom, nekem kell lemennem két és fél évet raboskodott a kiadónál. Persze én jól jártam, mert akadt olyan szerző is, akinek öt kerek esztendőn át altatták a könyvét. Végül az első kötetem sikeres volt (nem csak szakmai körökben), viszont nem hozta meg azt az áttörést, amire én számítottam. A Látom…-mal az volt a szándékom, hogy megmutassam, mennyiféleképpen tudok írni. Mint a cigányprímás, aki a csillárról lógva is képes muzsikálni. Mindenki előtt nyilvánvalóvá tenni azt, hogy a szakma a kisujjamban van. Erre mindenki azt várta, hogy két esztendőn belül előrukkolok a második kötetemmel. Ha meg nem, akkor el vagyok temetve mint író. Mert első kötetet mindenki tud írni, másodikat már jóval kevesebben. Persze sokan vannak, akiknek legalább 29 kötetük van, mégsem emlékszik a könyveikre senki.
– Közel tíz évet várt második könyve megjelentetésével. Első kötete és a Por megjelenése közötti időszak során nem egy szerzőtársa elkezdte „temetni” önt mint írót. Miért kellett tíz évet várni a „nagy dobásra”?
– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közel négy éve halott barátom, Császár István az első könyvem megjelenése után azt mondta: dedikáljak egy kötetet Illés Endrének is, a Szépirodalmi Kiadó igazgatójának, mert ő az, aki mindent elolvas, ami a kiadónál megjelenik. Akkoriban két szépprózát közlő kiadó létezett Magyarországon: a Magvető és a Szépirodalmi. Na jó: volt még a Móránál a Kozmosz-könyvek. Bár semmi kedvem nem volt, bevittem a kötet egyik példányát, és dedikáltam Illésnek. A következőképpen: „Tisztelettel Illés Endrének.” Nem írtam utána, hogy: a „Történet a szerelemről és a halálról” írójának, pedig ezt a könyvét éppen attól a lánytól kaptam ajándékba, aki a szerelmem volt, és meghalt abban az autóbalesetben, amelyben én is. Én feltámadtam, amiért még hosszú éveken át furdalt a lelkiismeret. Kati emléke mind a Port, mind a Hidat, mind a Pestet végigkíséri. Illés Endre azt mondta nekem, aki vállig érő hajjal, zavaromban rágógumit rágva léptem be hozzá, hogy a következő kötetemet egyenesen hozzá vigyem. Állítólag az akkori bemutatkozásom után Illés azt közölte minden környezetébe tartozó emberrel, hogy „ezt az embert” – mármint engem – soha többé nem akarja látni a kiadóban. Persze én erről nem tudtam, s amikor elkészült a Por szinopszisa, bevittem Illéshez (csak a titkárnőiig jutottam), és letettem az asztalra. Aztán vártam. Egy hónapig. Majd két hónapig. Aztán három hónap múlva – bár százkilencven centis vagyok – már igen kicsi lettem. Két évig húzódott a várakozás ideje. Persze mindvégig beszéltem a barátaimnak az akkor még csak tervként létező Porról. Egy idő után mindenki azt hitte, hogy a Por csupán egy korcsmai regény.
– Ez mit jelent?
– A korcsmai regény annyit tesz, hogy a szerzője egyfolytában beszél róla, viszont sohasem fogja megírni. Mindemellett amikor Kardos Györgyöt, a Magvető vezetőjét kerestem meg a szótárregény ötletével, azzal kezdtem a telefonbeszélgetést, hogy most éppen egy regényt írok. Erre ő azt mondta: „Tudom”, aztán azt tudakolta, mikor jó az időpont találkozásra – nem neki, hanem nekem. Majd amikor megmutattam neki az első – az A, Á szócikkből álló – fejezetet, már azt kérdezte: mennyit kérek előlegként. Tegyük hozzá, hogy a Por ajánlása a következőképpen szól: „A boldog emlékezetű Bálint Sándornak, az utolsó szögedinek ajánlom.” Bálint Sándor kihallgatását annak idején a köztársaság elleni összeesküvés vádjával őrnagyként éppen Kardos György vezette.
– Ez nem lehetett túl jó ajánló…
– Kardos szerencsére nem arra figyelt, hogy kicsoda a szellemi atyám, hanem arra, hogy milyen teljesítményt nyújtok mint író. Illés Endrével szemben, aki viszont kieresztette a kezéből a XX. század – terjedelmében mindenképp – legnagyobb magyar regényét.
– Ezt követően több mint három év alatt készült el a Por. Hogyan lehetett ennyi idő alatt megírni egy ezerötszáz oldalas nagyregényt, amelyik ráadásul nem csupán fejezetekből, hanem elsősorban szócikkekből építkezik?
– Először kiköltöztem édesanyám tanyájára. Három héten át napi hat-hét szócikket írtam meg. Rádöbbentem, hogy nemcsak én írok, hanem a szereplők is – akkor teszem le a tollat pihenni, amikor ők úgy akarják. Aztán amikor a család kilátogatott hozzám, már a gólyákkal meg a tehenekkel beszélgettem. Ez volt az első ideg-összeroppanásom a Por megírása során. Utána kissé visszavettem a tempóból; leszorítottam a penzumot napi egy-két címszóra (hiába, mert elkezdtek nyúlni), és akár a mondat közepén is befejeztem az írást, ha elütötte a tizenkettőt a harang. Ettől függetlenül a regény befejeztéig legalább tíz ideg-öszszeroppanást sikerült túlélnem, de mindvégig figyeltem arra, hogy a szereplők ne győzedelmeskedhessenek fölöttem.
– A Por a 1986-os és 1987-es év legnagyobb könyvsikerévé lett.
– Én folytam minden vízcsapból, egymást váltották a tévéstábok az előszobában. Először betege lettem a sikernek, aztán lezártam ezt a korszakot. Nem szabad, hogy a siker az ember fejébe szálljon. El kell felejteni, de ami fő, tovább kell dolgozni. A siker éppen ahhoz kell, hogy az ember utána továbbléphessen, és merészebbet tudjon álmodni.
– Vannak-e most még merészebb álmok?
– Mindig több művön dolgozom egyszerre. Legalább húsz regény ötlete van a fejemben. Manapság ezek közül folyton előretolakszik az, amelyiknek a munkacíme: Kölcsön Idő. Regényt sohasem lehet ellopni, mert azt a szerző írja, legföljebb címeket és ötleteket. Éppen emiatt nem is szólnék semmit a regényről. Viszont ha valaki együtt akar írni velem, annak ajánlom a Magyar Nemzet on-line kiadásában megtalálható, Dúlalav című, százkezes, internetes regényt. Fiatalokról szól és persze a szerelemről. Az első fejezetét én írtam meg. Mindenki úgy folytathatja, ahogyan a kedve tartja. Már a negyedik fejezetnél járunk, de bárki, bármikor, bármivel beléphet.
Csizmadia Kolos
Közel három évtizedes átkot tört meg kajakos klasszisunk +videó
