Az állatviadal közkedvelt társasági játék volt

Valljuk be: kegyetlen szórakozás az, amikor egymásnak rugaszkodó állatokon kacag a közönség, és addig nem hagyják békében a kifáradt párákat, amíg valamelyik fel nem adja a küzdelmet. A XVIII. századi Pest-Budán az állatviadal egy közkedvelt társasági játék volt. A cirkuszi mutatványnak számító mulatságot a Hecc-színházban rendezték meg estéről estére.

A XVIII. században Pest-Budán is utat tört magának egy újkeletű szórakozás: az állatviadalokat akkor állatheccnek hívták, erről nevezték el színházukat, a Hecc-színházat is. Európa nagyvárosaiban a Hetztheaterek medvetánccal, bika- és kutyaviadalokkal szórakoztatták a közönséget. Az állatviadal 1710-ben honosodott meg Bécsben, innen jutott el előbb Pozsonyba, majd Pestre. Bécsben olyannyira kedvelték az állathecceket, hogy az egész város lázban égett már a kora délutáni órákban.
Pesten és Bécsben is nagyjából hasonlóképpen épült fel egy heccelőadás: délután három órakor a színház erkélyén török muzsika szólalt meg; erről tudta a közönség, hogy elindulhat az amfiteátrumhoz, mert néhány óra múlva kezdődik a produkció.
A színház közelében hangos lárma ütötte meg a járókelők fülét: kutyaugatás, csaholás, lárma jelezte a véres harc kezdetét. A pesti Hecc-színházról a következő leírás született: „Pestre által mentem, hogy ottan láthassam / Vadak viadalát, ’s magam mulathassam / Hetznek hijják: miből áll ez, meg tudhassam, / Otthon a Biráknak, mit láttam, mondhassam” – írta Gvadányi Peleskei nótárius versében.
Az egyik attrakció az oroszlánhecc volt, ilyenkor több kopófalkát engedtek egy szerencsétlen oroszlánra. A drága állatot borsos áránál fogva kímélni kellett, ezért – még mielőtt a kopók kárt tettek volna benne – gyorsan visszaterelték a ketrecébe. A medve az előadás humoros jeleneteit szolgáltatta. Gvadányi így ír erről: „Ez utánn jöve ki egy nagy izmos Medve / Vén vólt ez, játszani nem is vólt nagy kedve / De még is fel vólt ez haragra gerjedve / Mert sokszor kutyáktól vólt már megijedve.”
A bikaviadal volt a másik fő műsorszám a Hecc-színházban. A bikára a hecclegények kutyákat eresztettek, majd amikor az állat „vesztésre állt”, vizet locsoltak a begerjedt kopókra.
A színház állatállománya olyan értékes volt, hogy akár egy nagyobb uradalmat is vásárolhatott volna belőle a tulajdonos. Nézzük meg, mennyit is kóstált akkoriban egy nagyvad: a rablómedve 300 forintot ért. A rablómedve volt a legerősebb állat ugyanis. A kevésbé tekintélyes erdélyi medve ára már csak 100 forintra rúgott. Inkább csak látványosság volt a táncoló medve, 80 forintot ért. A kis méretű medvék 100 forintba kerültek. A színházban hat farkast tartottak: a rabló farkas volt a támadó állat, a heccfarkas pedig az, akire ráuszították a kopókat. Bár ez utóbbiak nehezebb helyzetben voltak, mégis kevesebbet értek erős társaiknál. A lovak hálátlan feladatot kaptak: nekik kellett kivontatni a szerencsétlen, gyakran védekező állatokat a porondra. A lehető legolcsóbb állat a szamár volt: mindössze 8 forintot kóstált. Ebből is látszik, hogy őt becsülték a legkevesebbre tartói.
Kutyából tartottak a legtöbbet. Az Extra Feuer-Hundot 35 fotintra becsülték, a négy közönséges „Ordinari” eb mindöszsze 4 és 2 forintot ért.
Nem a Hecc rendezte az első állatviadalt az országban. Mária Terézia 1751-es gödöllői látogatásakor állatheccekkel szórakoztatták a főúri vendégeket. 1761-ben Miller Ferdinánd a Szent János téren megemlít egy helyet, ahol a polgárság állítólag gyakran mulatozott. Elképzelhető, hogy állathecceket rendeztek akkor ezen a területen. A század végén már a polgárság is kedvelte a heccmulatságokat. Erre utal egy 1773-ban kelt rendelet: „Minden komédiás néző mutatvány esti 7 óra előtt, az állatviadalok (hetzek), azaz amphitheatrumok 4 óra előtt meg ne kezdessenek.”
A Hadi és más nevezetes Történetek 1791-es száma így tudósít az egyik előadásról: „Öt esztendőktől fogva harmadik áldozatja leve itten a múlt Vasárnap (október 18-i, Pestről keltezett hír) annak a botránkozó (sic!) és szív rontó Játéknak, mellyet Hettznek neveznek. Történt u. i. hogy mindekutánna darab ideig ló háton ingerlett volna a Hettz-Mester eggy vad ökröt; le szállott annalutánna lováról, s gyalog akart remeket adni az ökörnek agyon-szúrásában. Elébb kéttzer fel-vetette a Hettz-Mestert: kit is már hólttnak gondoltak lenni a Nézők: midőn ismét fel-tápászkodott az, s térdjére fel-állott. Ezt látván az ökör, néki szaladt, s olly öklelést tett rajta, hogy mintegy 24 óra múlva nagy kínok között szakadt ki a lélek belőle.” Ez az írás is bizonyítja, hogy ezek a heccek gyakran szomorúan végződtek.
Szerencsére az állatviadalok a XVIII. század végétől átadták helyüket a színvonalas cirkuszi mutatványoknak. Ezek a jóval szórakoztatóbb és az állatok számára emberségesebb produkciók rövid idő alatt meghódították a főváros közönségét.