Az új recept

Nagyon is valós gazdaságpolitikai paradigmán alapszik a Széchenyi-terv. A kínálati közgazdaságtan viszonylag új keletű, az 1970-es években teljesedett ki az elmélete, s nem sokkal később több, ma már a fejlettek között számon tartott állam is bevetette a gyakorlatban. Az elv követői elsősorban a gazdaság mikroszférájában látták annak a titoknak a nyitját, amely az infláció és a munkanélküliség leszorításához vezetett. Alapelvük valahogy így hangzott: ha javítjuk a gazdaság jószág- és szolgáltatás-előállító képességét és hatékonyságát, az infláció és a munkanélküliség leszorítását érjük el.
Nagy-Britanniában az 1979-es választásokon hatalomra kerülő konzervatív kormányzat vetette be először ezt az elvet, s drasztikus intézkedéseket hozott, amelyek javították a magánvállalkozások helyzetét, ezáltal versenyképességét, annak révén pedig hozzájárult a munkahelyek növeléséhez. Legelőször a munkaerőpiac rugalmasságát teremtette meg a brit konzervatív kormány. Ezt szakszervezeti reform révén, oktatási és képzési kezdeményezésekkel, a munkaerő mobilitását lehetővé tévő lakásépítési programmal érte el. Másodsorban alapvető reform alá vonta a gazdaság ösztönzésére szolgáló eszközöket. S noha értelemszerűen nem Széchenyi-tervnek hívták, a reform eszközei és céljai megegyeztek a Magyarországon 2000-ben életbe lépő Széchenyi-terv eszközeivel és céljaival: a vállalkozások terheinek enyhítése mellett számottevő állami támogatás áramlott azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek készek és képesek voltak tevékenységük (termelői, kereskedelmi vagy szolgáltatói) fejlesztésére.
A magyar gazdaság köztudomásúan exportvezérelt, ami azt jelenti, hogy a magyar gazdasági teljesítmény, ha úgy tetszik: a bruttó hazai termék (GDP) alakulása elsősorban a külpiacok, döntően az európai államok vásárlási hajlandóságától függ. A ma már komoly nyugat-európai egyetemeken is példaértékűként említett Széchenyi-terv ebben a vonatkozásban éppen időben jött, hiszen a belső „kis motorok felpörgetése”, tehát a mikroszféra sarkallása révén valamelyest sikerült tompítania azt a rendkívül negatív hatást, amit ma már nyugodt szívvel nevezhetünk 2001-es világgazdasági recessziónak. Ez volt az az időszak, amikor a nagy cégek újraértékelték beruházási terveiket, csökkent a fogyasztás a világban, s ezáltal csökkentek az exportra termelő magyar cégek megrendelései is. A Széchenyi-terv beruházásösztönző pályázatai azonban komoly késztetést, érvet jelentettek a jövőjükben bizonytalankodó vállalkozásoknak. Nem pusztán a közvetlen, vissza nem térítendő támogatások sora hatott ösztönzőerővel, hanem az a tény is, hogy az állam nem fest sötét jövőképet, éppen ellenkezőleg, azt vallja, hogy a gazdaság magasabb teljesítménye révén viszonylag csekély veszteségekkel vészelhető át a globális recesszió. Ennek a csekély veszteségnek ma már ismerjük a legbeszédesebb mutatóját, nevezetesen a 2001-ben mért 3,8 százalékos GDP-növekményt, amely csaknem a négyszerese annak, amit az Európai Unió felmutathatott a múlt évben.
A lakás- és az autópálya-építési program a Széchenyi-terv finomhangolása. A lakáshitelkamatok – mondhatjuk – drámai mértékű csökkentése, illetve a bérlakásprogram általi közvetlen állami részvétel fellendítette az építőipart, ami komoly belső teljesítményt generált. Hasonló hatást váltott ki az autópálya-építési program is, amelyben kizárólag hazai vállalkozások vesznek részt. Mindkét tevékenység komoly élőmunka-erőt igényel, ami a magyar vállalkozások piachoz juttatása mellett már-már önmagában is garancia volt a munkanélküliség leszorítására.