Mindezek alátámasztásául a Fidesz egyes vezető politikusainak megnyilatkozásait idézik, amelyekben az érintettek többnyire fórumokon, rendezvényeken sarkas megfogalmazású bírálatokkal illették az ellenzék baloldali részét.
Ha azonban megvizsgáljuk a politikai békétlenség „fejlődéstörténetét”, csupán az utóbbi fél év megnyújtott hosszúságú kampányidőszakát nézve is – finoman szólva – árnyaltabb képet kapunk. Az MSZP és az SZDSZ kampánystratégiája érzékelhetően arra az alapigazságra épül, hogy ha valakiről valamit kitartóan állítanak, előbb-utóbb az emberek egy részében nyomot hagy a bírálat, belép a „nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél” effektus. Magyarán: megfelelő közegben ha a stigma nem is, de a gyanú árnyéka azért rajta maradhat az illetőn.
A tárgyalt időszak elején az 1956-os forradalom és szabadságharc szolgáltatott indokot a baloldal méltatlankodására. Mint ismeretes, a temetői megemlékezésen Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt és Kovács László pártelnök mellett Mécs Imre SZDSZ-es képviselőt, 1956-os halálraítéltet megjegyzésekkel illették, illetve kifütyülték néhányan, s ez felkavarta a politikai indulatokat. A szociálliberális oldal azt kifogásolta, hogy a kormány nem határolódott el a bekiabálóktól. Koalíciós részről viszont azt kifogásolták, hogy Mécs Imre csőcseléknek titulálta a megjelenteket. Az ’56-os elítéltek, szervezetek tiltakoztak a minősítés ellen, Orbán Viktor miniszterelnök egy tévéinterjúban pedig csak annyit mondott: méltatlan minden olyan nyilatkozat, amely lecsőcselékezi az egybegyűlteket. Méccsel kapcsolatban úgy fogalmazott: sajnálja, hogy felharsant néhány füttyszó a megjelenése miatt. Személyes sorsát tiszteli, de úgy véli, nem történt olyasmi, amit szóvá kellene tenni. Kósáné Kovács Magda MSZP-s képviselő eközben fékevesztett gyűlölködésről beszélt, Medgyessy pedig már úgy vélekedett november 14-én, hogy a mai Magyarországon nem a jobb- és a baloldal között húzódik a szakadék, hanem a becsület és a tisztaság küzd a jogaiért. Az esetet azért is érdemes felidézni, mert kitűnik: a baloldalban fel sem merült, hogy az ilyesfajta állampolgári megnyilatkozások, illetve bekiabálások szankcionálása, tiltása egyenlő lenne a szólásszabadság korlátozásával. Általában is érdemes megfigyelni, hogy a politikai paletta baloldala a szabadságjogok esetében igen hajlamos a kettős mércét alkalmazni. Így volt ez az utóbbi hónapokban is. Miközben keresetlen s a legkevésbé sem udvarias szavakkal jellemezte a kormányzat működését, rendkívül érzékenyen megfélemlítést hangoztat minden koalíciós bírálat hallatán. Tavaly októberben és novemberben már lényegében a demokratikus szabadságjogok megnyirbálását kérte számon éppúgy, mint ahogy a múlt keddi testnevelési főiskolai rendezvényt, a százezres tömeg előtt elhangzó kormányfői beszédet is rosszallotta. Kétségbe vonták, hogy a tömeg spontán módon duzzadt fel százezres nagyságrendűre, s megfélemlítő erődemonstrációt emlegettek. Ugyanez a reakció tapasztalható a múlt szombati Kossuth téri másfél milliós tömegmegmozdulás bírálatában is. A Fidesz az utcára vitte a politikát – hangzott a demokráciát óvó kritika. Csakhogy az eseményekkel zsúfolt kampány idején talán nem mindenki felejtette el, hogy tavaly november 21-én éppen ők indították el utcai kampányukat, amelynek során képviselőjelöltjeik is pultok, transzparensek mögül agitálták a választópolgárokat. Utcai kampányrendezvényeket, gyűléseket ráadásul ők is tartottak (például március 14-én a Batthyány-örökmécsesnél), igaz, sokkal kevesebb választópolgár érdeklődését kiváltva.
Ugyanilyen kettős „szemüvegen” keresztül szemlélik megnyilatkozásaik tanúsága szerint a politikai pártszimpátiákat is. Legutóbbi, sajnálatos fejlemény, hogy Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónőt máris támadások érték, amiért megjelent a szombati Fidesz–MDF-nagygyűlésen. Mint ismeretes, Puszta Béla Nógrád megyei MSZP-s képviselőjelölt jól „odanyilatkozott”, hogy Egerszegi Krisztina már csak az ország egyik felének lesz ezek után az „Egérkéje”. Az emberi szabadságjogok verbális, csupán szavakban való védelme, s a gyakorlatban való kétségbevonása – mindez valójában egynemű, egyetlen pártformáció véleményét elismerő gondolkodás sajátja. Köztudomású ugyanakkor, hogy a politikai jobboldal egyetlen olyan közéleti személyiséget sem kritizált soha, aki az MSZP, illetve az SZDSZ rendezvényein vett részt, s ezzel segítette kampányukat.
A TF-en mondott miniszterelnöki beszéd kapcsán a baloldal véleménye egyöntetű volt: Orbán Viktor támadásba lendült, negatív kampányba kezdett. Ez igen figyelemreméltó megnyilatkozás, főként annak tudatában, hogy az MSZP és az SZDSZ saját eddigi véleményével került szembe. Így ugyanis elismerték, hogy eddigi vádjaik – amelyekkel a kormánypártokat negatív kampánnyal illették – nem voltak megalapozottak. Az is elhangzott a kormányterveket szövögető baloldal részéről, hogy Orbán Viktor szájából egyre inkább Csurka István beszél. Ez is érthető fejlemény, hiszen a választási ciklus négy éve alatt végighúzódó kampányelem volt, hogy a Fidesz és a MIÉP közeledik egymáshoz. A MIÉP-nek a parlamentből való kiesésével fel kellett oldani a kampányelemek fogyatkozásával járó ellentmondásokat, így baloldali szempontból praktikusan vádoltatott meg a polgári oldal a „MIÉP-esedéssel”. A dolog egyetlen szépséghibája viszont az, hogy hónapokkal ezelőtt – igaz, másféleképpen – mindezek a gyanúsítások már számos variációban elhangzottak baloldali politikusok részéről.
A másik érdekesség: ha valaki a négy évvel ezelőtti újságokat böngészi, bizony zavarba jön, ha elfeledkezik a dátumról – Horn Gyuláék szinte szóról szóra ugyanezeket a vádakat fogalmazták meg az akkor még ellenzéki pozícióban lévő Fidesszel szemben. Múlt év november 12-én Medgyessy kijelentette: a MIÉP-et a Fidesz koalíciós partnerének kell tekinteni, s így veszélyben az uniós csatlakozás. Igaz, előtte Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a Népszabadságnak adott interjújában sokadszorra zárta ki a MIÉP-pel való koalíció realitását (hogy aztán ezt még számtalanszor meg kelljen ismételnie, egészen a választásokig), ám ez nem gátolta sem az MSZP-t, sem pedig az SZDSZ-t, hogy állandó kampánytémaként szerepeltessék a „szélsőjobbal való kokettálást”.
Mécs Imre a Terror Háza megnyitása kapcsán már arról beszélt, hogy ez volt a Fidesz és a MIÉP első közös kampányrendezvénye, s hiába mond később nemet a Fidesz és az MDF egész pártvezetése Csurka István emlékezetes, száz képviselőt visszaléptető ajánlatára, a parlamenti baloldal nem hajlandó levenni a napirendről a választópolgárok „riogatását”.
Mint ismeretes, az MSZP– SZDSZ saját kampányát mindig pozitívnak tartotta, s visszautasította a „jobboldali gyűlöletbeszédet” és az állítólagos megfélemlítést. Fentebb utaltunk arra, saját maguk cáfolták korábbi véleményüket, ám mégis érdemes visszapillantani a pozitív kampányszlogenekre. A MIÉP-pel való rendíthetetlen ijesztgetést már említettük, ám az a hónapokkal ezelőtti kampányelem már elsikkadhatott, hogy az MSZP Tények és hazugságok címmel tartott sajtótájékoztató-sorozatot decembertől. Nagy Sándor szocialista frakcióvezető a parlament utolsó ülésén utalt rá: hirtelenjében semmilyen pozitív elem nem jut eszébe a kormány tevékenységéről. Valójában már a Tények és hazugságok is ezt a beállítást kezdte sulykolni. A kérdés szakmai részétől eltekintve szóbeli arzenáljuk főként a „hazudnak, elárulták, becsapják” kifejezésekben csúcsosodott ki, s ez a beállítás csak tovább erősödött az Orbán– Nastase-megállapodás kritikájában. Folyamatosan a megfélemlítés légköréről beszéltek, miközben a miniszterelnök sem a kampány e korai, sem pedig későbbi szakaszában nem minősítette negatív jelzőkkel az ellenzéket. Igaz, az országot elözönlő román vendégmunkások hada éppúgy nem igazolódott, mint ahogy a minimálbér jelentős emelése sem járt elbocsátásokkal. Az is igaz, hogy míg a rasszizmus vádját folyamatosan lebegtették a koalícióval kapcsolatban, addig az MSZP alelnöke, Szili Katalin volt az, aki úgy fogalmazott: keserű lesz a makói hagyma és a szabolcsi alma is, ha barna kezek szedik le.
Emlékezetes, a parlamenti jegyzőkönyvek egyértelmű tanúsága ellenére végig kitartottak amellett, hogy Orbán Viktor hazaárulónak titulálta a baloldali ellenzéket. Arra is emlékezhetünk, hogy szintén február első felében a kormányfő bostoni útja költségeinek jogosságát vonták kétségbe. Ezt követően – a kampány egyértelmű durvulása jeleként – megvertek egy képviselőjelöltet. A kormányfő csupán annyit mondott: kampányidőszakban nem szoktak véletlenül elverni képviselőjelölteket, s máris magára vonta az MSZP–SZDSZ haragját. A baloldali bizalmatlanság odáig ment, hogy a választási csalás lehetőségét is reálisnak tartotta. Kissé abszurd félelmeik nem igazolódtak, ám túlzott választási reményeik sem váltak valóra. Talán elbizonytalanodásukat érzik, hogy Kovács László pártelnök úgy fogalmazott egy gyűlésen: nem lesz tragédia, ha kormányra kerülnek. Igaz, azt is mondta másutt, hogy Orbán Viktor szeretetről is szóló Kossuth téri beszéde láthatóan elbizonytalanította választóit. Kovács László ezek szerint pesszimista, s úgy látta, az ő választóik töltötték meg a teret s a környező utcákat, hiszen azon a hallgatóságon sok minden tükröződött, csak nem bizonytalanság.
Kongó
Halálbüntetésre ítélhetik a volt kongói elnököt
