Bírák, ügyészek lakótelepe

Nem egészen két év telt el, mire a Kis-Sváb-hegy Déli pályaudvar felőli oldalán Árkay Aladár szecessziós tervei alapján 1912 augusztusára elkészült az ügyészek és bírák villanegyede. A hangulatos, makadámos utcákkal keresztülszőtt telep többnyire emeletes villái mellett – amelyeket Árkay a magyar népművészeti motívumokból kiválasztott ornamentumokkal díszített – egy tizenöt lakásos, alagsorában bolthelyiségekkel kiegészített bérház és a vidéki bírák, ügyészek fiai számára készített internátus is helyet kapott.

Indulatokat váltott ki a múlt század tízes éveiben az Árkay Aladár – ekkor már elismert építész – tervei által a kor historizáló építészetétől homlokegyenest különböző, modern stílusban, elsőként szervezetten létrehozott villatelep megépítése. A ma is álló lakótelep ugyanis a sablonos típusrendszertől teljesen eltérő, egyenként különböző homlokzatú villák sorából áll, amelyek között két egyformát még a figyelmes szemlélő sem tud felfedezni. Külsejük különböző vakolattechnikával, színekkel, majolikával, sgraffitóval, itt-ott freskóval készült, a végeredmény pedig a gyönyörű kis cottage-telep, amelynek házai ma is a Kis-Sváb-hegy déli lejtőit díszítik.
Míg a XIX. században az állandó villát építtető polgárság és arisztokrácia Pestet választotta és Budán csak nyárilakokat emelt, a századfordulótól lényegesen változott a tendencia. Az egymás után megépülő Duna-hidak ugyanis egyre inkább összekapcsolták a folyó két partján fekvő várost. A XX. század elejétől így lassan a villaépítések hangsúlyosabb része a budai oldalra került. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület által megálmodott családiház-telep története az 1910-es években kezdődött. Az egyesület elnöke, Gercsák Károly és főtitkára, Márkus Dezső kúriai bírák ekkoriban vetették fel egy telep létrehozásának ötletét. Példás összefogással, a Pesti Hazai Takarékpénztár, a Magyar Jelzáloghitelbank finanszírozásával és a székesfőváros polgármestere, a műszaki osztály és a közmunkatanács segítségével épült meg az egészséges hegyvidéki részen, ám mégis a fővároson belüli villanegyed. A telep alsó részét – amely a Kékgolyó utcánál kezdődött és tizenöt darab, jobbára háromszáz négyszögöles telekből állt – egy idegen tulajdonú sáv választott el a kisebb területű, ezért harmincegy parcellából álló felső teleptől. Itt épült fel a harminchét, többnyire emeletes villa. Az épületek első csoportja 1911 augusztusától 1912 májusáig elkészült, míg a hátralévőket – az internátussal és a bérházzal együtt – ugyanaz év augusztusában fejezték be. A telep házai között a leggyakoribb az egyemeletes, szintenként három-három szobás típus volt, de akadtak egyedi megoldások is. Ilyen volt Petz Istvánnak a Ráth György utca 32. alatti hatalmas, hat méter magas, kétszintes, télikertes, számtalan szobával, ám egyetlen konyhával sem rendelkező egykori villája, vagy Nagy Elek földszintes, öt szobájával a belső kert felé forduló háza. A rendkívül rövid idő alatt megvalósított telep minden komforttal – vízvezetékkel, csatornázással, villamos és gázvilágítással – történt felszerelése ellenére rendkívül olcsón, mindössze kétmillió forintért készült el. A telep házai közötti hangulatos utcák nevüket a magyar bírói kar kiválóságairól, Csemegi Károlyról, Karap Ferencről, Tóth Lőrincről, Székács Ferencről kapták.