Érdekes változás a francia alkotmányban, hogy az új elnök már nem hét, hanem öt évig áll majd a nemzet élén. Az 1958-ban megszövegezett alaptörvény ugyanis Charles de Gaulle tábornok személyére volt kitalálva, az ő ideje alatt pedig nem volt rá példa, hogy a parlamentre is támaszkodó elnök az ellenzéki többségű közgyűlés szavazataiban legyen kénytelen bízni. A nagy újító azonban 1969-ben lemondott, és az azóta eltelt időszakban többször is „társbérletben” vezették az országot. Miután a parlamentet öt évre választják és az új elnöki mandátum is öt évre fog szólni, valamint mert a két választási esemény nagyon közel esik egymáshoz (nyár elejéig lezajlik mindkettő), vélhetően nem lesz szükség a mostani Chirac–Jospin kényszerű házasságra.
A két nagy, Chirac és Jospin egyébként egymástól nehezen megkülönböztethető gazdasági programmal áll sorompóba. A Franciaországban rendkívül erős szakszervezetek miatt fel kellett készülniük a leginkább munkavállaló-barát tervezetekre és a jelenleg majdnem tízszázalékos munkanélküliség felszámolására. Ugyanakkor Chirac kezében ütőkártya lehet a katasztrofális állapotban levő közbiztonságra való hivatkozás, amiért Jospinnak sokszor szabadkoznia kellett a kampány során. Ez nemcsak az RPR-nek segíthet a választásokban, hanem a nagy túlélő Jean-Marie Le Pennek, a szélsőjobboldali, idegenek kiutasítását szorgalmazó Nemzeti Front vezéralakjának is, aki sokak szerint a harmadik helyet szerezheti meg vasárnap. Igaz, ebben az esetben rosszul jön majd Le Penék jó eredménye Chiracnak, mert az elnyűhetetlen pártvezér épp az újgaullista mozgalmat tartja legnagyobb ellenfelének. Sőt, azt sem tartja lehetetlennek, hogy a végső televíziós vitán már ő vár Chiracra.
Orbán Viktor: A bérmegállapodással a minimálbér feletti bérek is nőnek