Az Európai Unió 1990-ben elfogadta a ciprusi görögök egyoldalú (ti. a szigeten lakó török közösség megkérdezése nélküli) „jelentkezését”, de sokáig úgy vélekedett, hogy a tagság elnyeréséig vissza kell állítani a szigetállam huszonnyolc éve megbomlott egységét. Telt-múlt az idő, s az újraegyesítési tárgyalások akkor sem haladtak, amikor éppen folytak, mert egyik fél sem engedett a maga igazából. A görögök voltak türelmetlenebbek, s Görögország az egész EU-bővítés megvétózásával fenyegetőzött arra az esetre, ha a ciprusi görög állam kimaradna belőle. A törököknek akkor nem volt sürgős, Ankara ugyanis úgy számított, hogy a ciprusi rendezés sebességének féken tartásával a saját, már-már feledésbe merült uniós csatlakozását is előmozdíthatja. Nem így lett.
José Maria Aznar spanyol miniszterelnök, aki az EU soros elnökeként nemrégiben Ciprusra látogatott, kijelentette: nincs akadálya a nemzetközileg egyedül elismert ciprusi görög állam uniós csatlakozásának. A jelenlegi egyezkedés Glafcos Clerides görög ciprióta és Rauf Denktas török ciprióta vezetők között már január óta folyik, és tovább nehezítette a török fél dolgát az, hogy Iannos Papantoniou görög védelmi miniszter múlt hét kedden washingtoni látogatása alkalmával sem felejtette el hangsúlyozni: függetlenül attól, hogy megtörténik-e a sziget újraegyesítése, a görög rész csatlakozni fog az unióhoz.
A szigeten csaknem három évtizede létező török állam – amellyel azonban eddig csak Törökország létesített diplomáciai kapcsolatot –, úgy tűnik, immár csak két „nemszeretem” megoldás között választhat: vagy fájdalmas kompromisszumok árán ismét összefűzi sorsát a görögökével, vagy csatlakozik Törökországhoz. Nem könnyű döntés, legkivált, ha figyelembe vesszük, mi mindent át kellett már élniük a ciprusi törököknek, amíg idáig eljutottak. A tárgyalások az előbbi megoldásról mindenesetre gyorsított ütemben folynak, azzal az apró különbséggel a korábbiakhoz képest, hogy most a törököknek sürgős.
A ciprusi török közösség tulajdonképpen soha nem élt igazán jól a saját államában, fizikai fenyegetettsége ért véget a török hadsereg 1974-es partraszállásával, ami paradox módon éppen a brit gyarmati uralom alóli felszabadulással kezdődött. Az 1960-ban függetlenné vált szigetállam alkotmánya a görög többségével egyenlő jogokat biztosított a lakosság mintegy negyedét kitevő törököknek. A függetlenséget – vagyis hogy Ciprus sem Görögországhoz, sem Törökországhoz nem csatlakozik – három ország (az előbbi kettő és Nagy-Britannia) szavatolta. A ciprusi görögök bizonyos köreiben azonban ettől még nem aludt ki a Görögországgal való egyesülés vágya, s egyre gyakoribbá váltak a nem görög – elsősorban török – nemzetiségű lakosok elleni atrocitások. Ezek végül is egy Athén által is támogatott katonai puccsba torkolltak. Az akkori – és jelenlegi – török elnök, Bülent Ecevit a török lakosság védelmében és a sziget Görögországgal való egyesítését megakadályozandó szánta el magát a katonai beavatkozásra. A török csapatok erről úgy gondoskodtak, hogy elfoglalták a sziget túlnyomórészt törökök lakta északi részét, amelyen 1983-ban kiáltották ki az Észak-ciprusi Török Köztársaságot.
„Jóllehet Törökország – a függetlenséget szavatoló hatalomként – jogszerűen járt el, amikor katonailag is beavatkozott – mondja John McGaugh, a ciprusi török állam magyarországi tiszteletbeli képviselője –, a görög propagandának azóta sikerült elhitetnie a világgal, hogy megszállóként jött a szigetre.” Némi nemzetközi – elsősorban brit – segítséggel, véli McGaugh, az új államot diplomáciailag is sikerült elszigetelnie. Nemzetközi elismertség híján a ciprusi törökök állama gazdaságilag és még sok egyéb tekintetben is a kiközösítettek közé került. Potenciális kiviteli cikkei (például a citrusfélék és a burgonya) csak Törökországon keresztül juthatnak el legálisan a nemzetközi piacokra. Ez a kerülő jelentősen megdrágítja, következésképpen versenyképtelenné teszi őket. A befektetők is messzire elkerülik Ciprusnak ezt a területét. Az Aphrodité szülőhelyének tartott szépséges szigetnek pedig valaha ezt a részét is látogatták a turisták, most viszont csak Ankarából van ide közvetlen légi járat. A ciprusi török államban az egy főre jutó nemzeti jövedelem csupán egynegyede a déli, görög résznek, így fokozottan rá van utalva Törökország támogatására. A Törökországban immár egy éve tartó pénzügyi és gazdasági válság azonban a török ciprióták segélyezését is egyre bizonytalanabbá teszi. A munkanélküliség és a megélhetési gondok elől a ciprusi törökök a külföldi munkavállalásban keresnek menedéket. Sokan dolgoznak a helybeliekénél jóval alacsonyabb bérért Ciprus görögök lakta részében, többnyire feketén.
Ilyen körülmények között a ciprusi törökség számára nagyon is csábító az EU-csatlakozás. A brüsszeli „mézescsupor” vonzerejére a görög fél tudatosan épített is. A jobb élet ígérete azonban nem minden – figyelmeztet McGaugh, aki szerint a sziget „újraegyesítéséről” most folyó tárgyalásokon nem is ez a prioritás, hanem a biztonsági garanciák. A török ciprióták a török hadseregnek köszönhetik a fennmaradásukat, ezért annak jelenlétéhez a szigeten továbbra is ragaszkodnak. Cserébe azonban belemennek, hogy görög csapatok is állomásozzanak ott. Emellett azonban úgy vélik, hogy a sziget függetlenségéhez és békéjéhez továbbra is szükség van nemzetközi garanciákra, Görög- és Törökországéra mindenképpen. Nagy-Britanniáéra nem annyira – mondja a ciprusi törökség magyarországi képviselője, mert ahogy fogalmaz, tisztességtelen partnernek bizonyult, s a jelenlegi helyzet kialakulásában London is felelős.
A ciprusi törökök továbbra is elkülönülten kívánnak élni, de hajlandók az általuk most ellenőrzött terület (a sziget mintegy negyven százaléka) egy részéről lemondani. Ezzel azonban nagyjából ki is merült a lehetséges engedmények köre, legalábbis ami azt a tárgyalási platformot illeti, ami Rauf Denktas ciprusi török vezető zsebében lapul. A jövendőbeli állami berendezkedést illetően ugyanis a görög és a török fél álláspontja még mindig fényévekre van egymástól. A törökök svájci típusú konföderációt tartanak a maguk számára elfogadhatónak – mondja McGaugh. A kantonok választanák meg a kormányt, amelynek hatásköre öt-hat, az egész sziget szempontjából fontos területre terjedne ki, mint például a honvédelem vagy a közlekedés és a kikötők, a rendőrségnek azonban kantonálisnak kell lennie. A megegyezést John McGaugh a nem túl biztató kezdet ellenére sem tartja reménytelennek. A törökök és görögök négyszáz évig éltek itt együtt békességben, mondja, ha kölcsönösen megvan a szándék, meg tudnak egyezni az újfajta együttélésben.
Ám épp ez a bökkenő. A görögöket – miután már csak egy karnyújtásnyira vannak az uniós tagságtól – nem sok minden ösztönzi a megegyezésre. A török felet ugyanakkor szorongatják a gazdasági nehézségek. Aki csak egy lakás eladásáról is kénytelen volt tárgyalni ott, tudja, milyen nehéz ilyen helyzetben tisztességes alkut kötni. Az Európai Uniót azonban ez elég kevéssé érdekli, csupán azzal törődik, hogy júniusig megoldódjon ez a régi európai házi feladat.
Közel három évtizedes átkot tört meg kajakos klasszisunk +videó
