Csupán egy kőhíd?

Leleszen kétszer jártam, mindkétszer útlevéllel, mert a volt Zemplén vármegyéhez tartozó, a Latorca mentén található község ma Szlovákiához tartozik. Először premontrei barátaim segítségével a kolostort kerestem fel, másodszor Ágh Tiborral jártam itt népdalgyűjtő és fotós úton, mert az egyik könyvéhez itt kellett felvételeket készítenem. Népdalokat tartalmazó kötet volt, de – jobb híján – az itt látható híd képe került a borítóra. Nem akármilyen híd ez: nem lehet felhajtani rá, mert műemlék.
Ha azt mondom, gótika, mindenki katedrálisra vagy színes rózsaablakra gondol. Ezért biztosan velem együtt elcsodálkozik a kedves olvasó azon, hogy ezt a hidat is oda kell számítanunk. A fél kezem ujjai is elegek, ha össze akarom számolni a történeti Magyarország azon gótikus emlékeit, amelyek nem templomok, de nem is a városi építészet alkotásai. A leltáromban eddig összesen egy szék és egy lakóház szerepelt, de most már ide sorolom ezt a hidat is.
„A gótikus művészet jelentősége az antik görög művészettel állítható párhuzamba – írja Sódor Antal 1972-ben megjelent középkori építészettörténetében. – A görög építészet létrehozta a szerkezetnek és a formának tökéletes egységét. A középkorban ezt a szintet csak a gótikus művészetben találjuk meg, az óriási méretű kőkatedrálisokban, ahol a transzcendentális tartalom és az építmény kőből faragott szerkezetei és formái olvadtak össze nagyszerű harmóniába. A görög művész, amikor az alaktalan kőből formát teremtett, tiszteletben tartotta a kő materiális jellegét. A gótikus kőfaragó azonban a követ még anyagi mivoltától is megfosztotta, hogy szellemi tartalommal telíthesse. Az élettelen kőnek ezen utolérhetetlen tökéletességű megmunkálása egy olyan formai-tartalmi egység szintézisét segítette létrejönni, mely legkisebb részletében is önálló volt, új volt, önmagát adó volt.”
Az elmúlt 100-150 évben sokan foglalkoztak a gótikus stílus meghatározásával. Általában a stílus egy-egy jellegzetes ismérvét ragadták ki, és annak sokoldalú elemzésével próbálták sorrendbe állítani az emlékanyagot. Így például többen a gótikus építészet szerkezeti elemeinek (borda, támív, támpillér) a döntő fontosságát emelték ki. „A német szakírók közül Kugler a csúcsívet tartotta a stílus legfontosabb ismertetőjelének, és ezért az egész stílust csúcsíves stílusnak keresztelte el.”
A szintén német Worringer a kor szellemi tényezőit hangsúlyozta: a lovagvilág fiatalos tettvágyát, a vallásos misztikát, a Mária-kultuszt és a skolasztikát tekinti a gótika legfontosabb stílusteremtő elemeinek.
Kedvenc idézetem Nicolaus Pevsner Az európai építészet története című könyvének bevezetőjében található: „A gótikus stílus nem azért keletkezett, mert valaki feltalálta a bordás boltozatot; a modernista mozgalom nem azért született meg, mert kidolgozták az acélvázas és a vasbeton szerkezeteket – azért dolgozták ki, mert az új szellem megkövetelte.”
Ezek alapján a címben feltett kérdésre – csupáncsak egy híd volna? – a válaszom: számomra sokkal több. Ugyanaz érvényes erre az alkotásra is, mint amit a lincolni székesegyház láttán jegyzett föl 1220 körül egy névtelen kortárs: Non res unita, sed una. (Nem összetett, hanem egységes mű.)