Egymásra nézve

Már megszoktam, hogy húsvét- és pünkösdvasárnap, általában keresztény ünnepek idején a szomszéd kertésze reggel hat órakor felberregteti a kétütemű fűnyíróját, és vadul elkezd füvet nyírni. A pihenésnek, a kellemes visszaalvásnak persze vége, mindenki felébred, de szerintem százméteres körzetben a környékbeliek is. Hát igen, többek között ezt a stílust, ezt a magatartást, a másik ember semmibevételét hozta az a bizonyos rendszerváltozás előtti negyven év, az albérlők, a társbérlők szemléletét, aminek lényege mindig az volt: csak a másiknak ne legyen jobb. Ezért lepődtem meg most vasárnap, április 7-én, a választás napján (ami nem nevezhető szent ünnepnek), hogy a szomszéd hajnalra ismét megrendelte a fűnyírást. Nem számít semmi, gondolván, ami a csövön kifér, berregjünk a környékbelieknek. Együtt élni nem könnyű dolog, de miért ne lehetne úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen. Ez is kultúra, a polgári együttélés kultúrája. Jó, megértem, az idegenből átvett szocializmus évtizedei után ismét évtizedek kellenek, hogy helyreálljon a normális rend, köszönjenek egymásnak az emberek, és meghallgassák azt, mit mond a másik s ne gondolja azt, ha több pénze van, akkor ő különb. De térjünk vissza a választásra! Ha belegondolunk, ez a választás is ünnep volt, méghozzá a negyedik szabad választás Magyarországon.
Ezzel a joggal többen éltünk, mint valaha. S ez így volt jó. Igaz, egy időszakot kivéve, a kádári időket, amikor mindenkinek kötelező volt szavazni, és a felnőtt lakosság kilencvennyolc százaléka a Hazafias Népfront – azaz az MSZMP – jelöltjeire kellett szavaznia. Nem volt ajánlatos távol maradni a szavazófülkéktől. Hál’ Istennek, hol vannak már azok az idők! A kényszerszavazást a szabad választás váltotta fel. De mintha még ma is élnének bizonyos kényszerek, belső kényszerek, hogy többen a múltra szavazzanak. Megmagyarázhatatlan belső késztetés lehet ez, amit lehet magyarázni félelemmel, tájékozatlansággal, bizonytalansággal. Ha belegondolunk az iskolákban a régmúlt tantervi agymosásra, a történelmi tények elhallgatására, akkor ez az első fordulós választási eredmény ebben megtalálható.
Akik a polgári haladás, a nemzeti fennmaradás mellett tették le a voksot vasárnap, azokat már nem kell meggyőzni, csak a hitet kell bennük erősíteni. De szép számmal vannak olyanok, akik érdekeik ellen cselekszenek. Mégis több helyen valami megcsillant. Találkoztam olyanokkal, akik azért fordultak el a baloldaltól, mert megnézték a Terror Házát. Egy középkorú dunai hajós, akinek szülei és ő is megrögzötten a szocialistákat támogatták eddig, megváltoztatta véleményét, mert a családalapításhoz igénybe vehette az otthonteremtési hitelt, és a felesége minimálbére ötvenezerre nőtt. Fél éve kapta meg a letelepedési engedélyt az egyik erdélyi ismerősöm, de hogy a testvére igénybe vehette a kedvezménytörvényt, átvehette a magyarigazolványt, így természetes volt, hogy szavazatát a polgári oldalnak adja.
Voltaképpen egyszerű. Körbe kell nézni, egymásra kell nézni, szerintem ne tekintgessünk hátra, mert ott ígéretek bőven vannak.