Elszórakozni az országgal

Az Antall-kormány egykori pénzügyminisztere csak kapkodta a fejét annak idején a költségvetési vitában. A honvédelmi kiadásokkal kapcsolatban az egyik szocialista indítvány kevesellte, a másik pedig sokallta a ráfordításokat. „Uraim, legalább annyit tegyenek meg, hogy egyeztessenek!” – mondta a pénzügyek első számú embere.
A jelek szerint azóta sem változott a mentalitás. Az elmúlt négy év parlamenti ellenzéke számára sem létezett más cél, mint állandóan konfrontálódni, minden irányból szétzilálni a kormány-előterjesztést, teljesen függetlenül attól, hogy mit tartalmaz. Ebből következően nem szavaztak meg semmit – akár a nyugdíjasok, akár az egyetemisták, akár a legszegényebb rétegek érdekében szólt is a javaslat.
(Ez a szembehelyezkedés, a folyamatos megosztási szándék vált az MSZP–SZDSZ duó számára a választási kampány alapelemévé is. Sajátos dramaturgia, hogy dolguk végeztével már meg arról papolnak, hogy ők majd lebontják a barikádokat, betemetik az árkokat, begyógyítják a megosztottság miatt elszenvedett sebeket.)
Ők voltak azok, akik különös lehetőséget láttak például abban, hogy a Pest–vidék szembeállítást élezzék, ahol csak lehet – mindig a kormányintézkedéssel ellentétes előjelű stratégiával. Ha a kormány Budapest érdekében készült lépni (elég, ha például az olimpia megrendezésére, az ezzel kapcsolatos fővárosi nagyberuházások tervére gondolunk), akkor azonnal az elmaradott vidék további leszakadása miatt siránkoztak, ha viszont a hátrányos helyzetű keleti régió felzárkózása érdekében történtek lépések, azt a fővárosi szavazóknak úgy próbálták tálalni, mintha Pesttől vonnák el a javakat. A magát „független gondolkodóként” beállító Lengyel László néhány napja az egyik televízió reggeli kampányműsorában a fővárosi adók igazságtalan elvonásáról, vidékre (nevezetesen Debrecenbe) való átcsoportosításáról beszélve lázította a pestieket. A cél ez esetben sem lehetett más, mint a fővárosi voksolók előtt a vidék–Budapest megosztás felerősítése. Jellemző a szocialisták gondolkodására, hogy azt hitték, a cívis- város szavazóit a választás második fordulója előtt azzal édesgethetik magukhoz, hogy elnökük megüzente: nem tekinti Debrecent bűnös városnak. Okkal kérte ki ezt magának a város polgármestere, feltéve a költôi kérdést: vajon mivel szolgált rá Debrecen az elmúlt négy évben arra, hogy most bármiért is meg kellene neki bocsátani?
Ugyanakkor – amikor vidéken kampányolnak a szocialisták – mást sem hallunk, mint hogy kettészakadt az ország, tovább nyílik az olló, a keleti térség elmaradottsága csak fokozódik.
Ugyanez a taktika a minimálbérrel is. A legszegényebb rétegek keresetének drasztikus emelését nem szavazta meg az MSZP– SZDSZ ellenzék, sőt azzal volt tele a sajtó, hogy gazdasági összeomlást is hozhat ez az intézkedés. Nos, amióta világosan bebizonyosodott, hogy semmi nem igaz a jóslatból, a másik oldalról próbálják kikezdeni, s immáron keveslik a minimálbért. Mint mondják: nem lenne szabad megadóztatni. Csak arra nem adnak választ, hogy ha 50 000 forintig adómentes lenne a jövedelem, akkor mi lesz az ennél bruttóban valamivel többet keresőkkel? Kevesebb lesz a nettó jövedelmük, mint az alacsonyabb bérűeké? Mi lesz az annyit emlegetett bértáblával?
Ezeket a rétegeket – akinek kedve telik benne – szépen ki lehet majd egymás ellen játszani… Egy konstruktivitásra fittyet hányó ellenzék elszórakozhat az országgal.