Európának szüksége van Magyarországra

Helmut Kohl, Németország exkancellárja tegnap Győrben a polgári kormány újraválasztása mellett tette le voksát. A német egyesítés kancellárja rövid magyarországi tartózkodása alatt újságírók szűk csoportjának adott interjút.

Ön egyike azoknak, akik a legtöbbet tették Európa újraegyesítéséért, valamint a rendszerváltásért Kelet- és Közép-Európában. A térségben azonban ma egyfajta viszszarendeződés figyelhető meg – erősödnek például a posztkommunista erők –, a bővítés halogatása pedig egészségtelen folyamatokat indított el a régióban. Erről álmodott annak idején, amikor Európa újraegyesítéséről beszélt? Nem gondolja, ha úgy, ahogy annak idején ön és Chirac francia elnök Varsóban és Budapesten ígérték, már 2000-ben csatlakoztunk volna az EU-hoz, másként alakultak volna a trendek a térségben?
– Először is szeretném leszögezni, soha nem ígértem, hogy 2000-ben csatlakozhatnak az EU-hoz. Ez az ígéret Chiractól származik, én ilyet soha nem mondtam. Azonban hadd meséljek el egy kis történetet, ami velem esett meg! Amikor 1982 októberében szövetségi kancellár lettem, az első EU-csúcsot, amelyen részt vettem, decemberben, Koppenhágában rendezték. Az európai politikusok között akkoriban a legtöbbet használt szó az euroszklerózis volt. Ezt a szót Európa nevéből és egy bizonyos betegség elnevezéséből (szklerózis, érelmeszesedés) kreálták. Az európai politikában állandóan azt lehetett hallani, hogy ez nem működik, az nem fog megvalósulni. Mindenütt pesszimizmus és lemondás uralkodott. Ez év január elsején azonban reggeltől estig csörgött otthon a telefonom – egész Európából hívtak a kollégák, és gratuláltak a euróhoz. Ha mondjuk már 1988-ban azt mondtam volna önöknek, hogy tizenöt éven belül közös fizetőeszközünk lesz Európában, valószínűleg orvost hívtak volna – mondván, jóllehet ez az ember kancellár, de nincsenek rendben az idegei… Az euró azonban itt van! Holott állandóan azt lehetett hallani, hogy ez nem fog megvalósulni. Hasonló a helyzet a bővítéssel is. Joggal mondta az előbb, hogy bosszantó ez a képmutatás, ami jelenleg zajlik. Nyugat-Európában és Németországban is mindenki azt mondta, ha a kommunista rezsim eltűnik – tehát a fal Berlinben, a fal Németországban, illetve Európában –, akkor szívesen látunk benneteket! Tudtuk, hogy ez a folyamat minden ország számára nagyon nehéz lesz, s óriási egyéni teljesítményt kíván. Ez most megmutatkozik például az agrárpolitikában és sok egyéb másban is. Önmagukon is segíteniük kell, hogy segítséget kérhessenek. Európában nagyon sokan vannak, akik aljas módon azt mondják: „Most annyi saját problémánk van otthon… Persze azt akarjuk, hogy csatlakozzatok az EU-hoz, de még várnotok kell!” Ez aljasság. Ez ellentmond Európa morális tartásának, és valójában tiszta butaság. Másokra is szükségünk van Európában. De ez nem új dolog, hiszen mikor Spanyolország és Portugália csatlakozni kívánt az unióhoz, akkor is azt lehetett hallani, hogy igen, gyertek, de még sok problémát kell megoldanunk például Franciaországban, Olaszországban vagy Angliában. Az EU azonban nemcsak földrajzi, politikai vagy gazdasági fogalom, hanem kulturális is. István király koronája ezer év európai történelmét is jelképezi. S erről nem tudok elfeledkezni akkor sem, amikor a politikában ilyen vagy amolyan problémákat kell megoldani. Nem tudom elégszer aláhúzni, hogy Európának szüksége van Magyarországra, és Magyarországnak szüksége van Európára. Ilyen egyszerű.
– Mit gondol, milyen mélységekig jutott el a rendszerváltás a térségben?
– Ha a háború vége és az 1989 között eltelt időszakot tekintjük, azt kell mondanom, hogy két, két és fél generáció nőtt fel a kommunista rezsim alatt Magyarországon. Ezt nem lehet egyszerűen levetni, és úgymond új ruhát húzni. Azt mondani, most már más ember vagyok. Hiszen ezeknek az embereknek megvan a saját élettörténetük, pozitív és negatív tapasztalataik egyaránt. A szabad demokrácia pedig sok követelményt támaszt az emberekkel szemben – nem kényelmes. Az állam már többé nem mondja meg reggeltől estig, hogy mit kell csinálni, hanem az embereknek saját felelősségükre kell cselekedniük.
– Mégis mit gondol, mennyire vetheti vissza a rendszerváltás lezárását a posztkommunista erők előretörése?
– Nem hiszem, hogy visszavetheti. Késleltetheti, de meg nem állíthatja. A mai napon Budapesten jártam, ahol sok-sok fiatal járt-kelt az utcákon. Ők már egy teljesen új generáció, és az érdekli őket, hogy mi lesz a jövőben, és nem az, hogy mi volt tegnapelőtt.