Feketeláb kaszinó

Bölényekről énekeltem és a teremtő Földanyáról, a mindenség uráról – mondja Devalon James Small Lengs, a feketeláb indiánok orvosságos embere, aztán leteszi dobját, hogy némi keresgélés után előhalássza bőrmellénye zsebéből a fax- és mobilszámát, illetve internetcímét is tartalmazó névjegyét.

Devalon James Small Lengs három napig szinte semmit sem evett. Csak így tisztulhat meg a lélek, s csak így válhat eggyé ember és természet – mondja az izzasztósátorban töltött hetvenkét óra után. Azután néhány perc türelmet kér, mert időnként még egy orvosságos embernek is vacsoráznia kell. Addig legalább van idő megnézegetni a nem mindennapi névjegykártyát. Ami rögvest feltűnik, hogy minden rangot és címet mellőzve Devalon mindössze annyit árul el magáról: feketeláb indián. Illetve, hogy a kártyán mindjárt két név is szerepel. A magyarázatra csak a szerény, tábortűznél főtt estebéd végéig kell várni.
– A feketelábok nyelvén Hosszú Utazásnak neveznek. Amikor felnőttem, akkor kaptam a fehér embertől a Devalon James Small Legs nevet. A nagyapám is orvosságos ember volt. Rengeteget utazott, és mindenfelé gyógyította a betegeket. Azért adta a Hosszú Utazás nevet, mert azt akarta, hogy én folytassam a hagyományt. És ma már én is gyógyítok. De nem mindig volt ez így.
Egy picit hallgatunk, mert Hosszú Utazás szemmel láthatóan valahol a múltban kószál. És valóban, életének történetét igencsak messze kezdi.
– A feketeláb indiánok hazája a több mint háromezer kilométer hosszan a kanadai Saskatchewan folyótól majdnem egészen a mexikói Rio Grandéig, kelet–nyugati irányban pedig a Mississippi-, Missouri- völgytől a Sziklás-hegység lábáig nyúló hatalmas síkság északi részén, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok között található. Én a feketeláb törzsszövetséget alkotó csoportok közül a legtávolabbi, Észak-Kanadában élő törzshöz tartozom. Ott, a messzi észak síkságain már sok ezer éve éltek a gyalogosan vadászó törzsek. Ám a kultúránk akkor virágzott fel igazán, amikor délről a ló, keletről pedig a puska eljutott ide. Saukamappee, egy idős pígen törzsfőnök sokszor mesélte, hogy a feketeláb törzsszövetség – melynek egyik vezető ereje volt a pígen törzs – úgy kétszázötven esztendővel ezelőtt épp a puskák segítségével tudta legyőzni a lovas sosóni, vagyis kígyó indiánokat. Őseink aztán a prémkereskedésnek köszönhetően mind több fegyverhez jutottak, és így egyre több lovat tudtak szerezni a sosóni törzstől. Végül mégis a puska lett a vesztük.
Egyre többen gyűlnek körénk Hosszú Utazás történetét meghallgatni. A nap már lebukott, a felhőtlen égbolton szikráznak a csillagok, s a tábortűz is csendesen lobog, így tökéletes az Óbuda szélére varázsolt vadnyugati idill. Szinte bántó, amikor a fiatalok közül valaki fölteszi a kérdést.
– És?
Hosszú Utazás azonban nem haragszik a közbeszólás miatt, sőt szemmel láthatóan örül az őszinte érdeklődésnek.
– Fehérek és indiánok között barátságos volt az első találkozás. Ám a hódok és bölények esztelen kiirtása elmérgesítette a viszonyt. Mert amikor elfogytak a bölények, az indiánok is fogyatkozni kezdtek. Hiszen mindenük, a pénzük, az élelmük a bölényektől függött. S amikor a feketeláb törzsszövetség tagjainak száma már ötezer alá csökkent, akkor ezt a maroknyi embert a fehérek beterelték egy rezervátumba. A fogyatkozás csak az 1800-as évek vége felé állt meg, s ma már ötvenezernél is több feketeláb indián él a számunkra kijelölt területeken az USA-ban és Kanadában.
A sikeren fölbuzdulva az ismeretlen közbeszóló immár a feketelábok totemállata felől érdeklődik. Az orvosságos ember azonban tántoríthatatlanul tartja magát az eredeti történethez.
– Amikor meghalt a nagyapám, elfelejtettem a hagyományokat, és egyetemre mentem. Építészmérnök lettem. Beköltöztem a nagyvárosba, létrehoztam a saját építőipari cégemet, és évekig azt irányítottam. De nem tudtam megszökni a múltam és a jövőm elől. Egyre erősebb álmok gyötörtek. S amikor megkérdeztem a törzs legidősebb emberét, hogy mit jelentenek az álmok, azt felelte: valami fontos feladat nem hagy nyugodni, mert a gyógyítás a kijelölt utam. Csakhogy én ebbe nem akartam beletörődni. Ittam, és a kábítószereket is kipróbáltam, mert a szörnyű álmok nem csitultak. És csak akkor rendeződött ismét az életem, amikor megértettem, hogy nem térhetek ki a sorsom elől. Azóta jó néhány év telt el. Járom a világot, hogy a nagyapám szándéka szerint gyógyítsam a betegeket.
Többen bólogatnak, igazolván Hosszú Utazás szavait, főként azok, akik három napig a somogyi izzasztósátorban együtt énekeltek és tisztultak a feketeláb indiánnal.
– A lélek segítségével gyógyítok, de ismerem a gyógynövények, gyökerek titkait is. A gyógyításban nagyon fontos az éneklés, mert a lélek az ősi dalokon keresztül éri el a betegeket. Mi úgy hisszük, hogy három egymással párhuzamosan létező világ van. A tó felszíne alatt, melyen a föld úszik, hatalmas szellemek laknak: ők az állatok és a növények felett uralkodnak, míg a föld felett, a kék ég kupoláján túl van a felső világ. E felsőbb világot is szellemek uralják, melyek felérnek az alvilágiakkal, s a legerősebbek közülük a mennydörgésmadarak, amelyek szemük pillantásával és szárnyuk meglebbentésével hozzák létre a villámot és a mennydörgést. S az égi és vízi szellemek állandó harcban állnak egymással, így formálódik a világ. Az évszakok váltakozását pedig a négy szél szelleme okozza, ugyanakkor energiájuk fenntartja és áthatja az életünk valamennyi ciklusát. S a szellemek mondták azt is, hogy mindenféle emberen segítenem kell. Tudatták, hogy az adottságaimat, ezt az ajándékot a Teremtőtől, a Földanyától, a mindenség urától kaptam. Ha rossz módon használnám a képességeimet – tehát különbséget tennék ember és ember között –, akkor az adottságaim rombolóvá válva ellenem fordulnának.
Talán egy órája beszélünk régvolt és nem e világi dolgokról, amikor Hosszú Utazás idejét látja, hogy a jelen Amerikájáról is szót ejtsen. Hosszasan panaszkodik, mint mondja, népének Amerika korántsem az ígéret földje, mivel az indiánok mind a mai napig nagyon roszszul élnek.
– Az indiánok nehezen találnak munkát, így legtöbben állami segélyekből élnek. A fehérek még mindig nem tekintik a népünket egyenrangú partnernek, márpedig az ő segítségük nélkül nem tudjuk áthidalni a kulturális, társadalmi különbségeket. Ugyanakkor az indiánok fölismerték, hogy csak a tanulás lehet az amerikai őslakosság felemelkedésének egyetlen útja. Egyre több fiatal képezi magát, és jár felsőfokú iskolába. Másrészt kaszinókat nyitottunk a rezervátumunk területén. Az amerikai törvények ugyanis adókedvezményben részesítik az indiánok földjén megtelepülő vállalkozásokat. A szerencsejátékból származó bevételeinkből pedig elveszett ősi földjeinket vásároljuk vissza.
Meglepetten látom, hogy a szellemekkel társalgó orvosságos ember milyen zökkenőmentesen alakul át a kaszinók üzemeltetésében jártas menedzserré. De Hoszszú Utazás szerint nincs ebben semmi rendkívüli, mivel az indiánok évszázadok óta játszanak egy botos szerencsejátékot, tehát igazából az elmúlt évtizedekben csak a külsőségek változtak. És Hosszú Utazás úgy véli, hogy a változások korántsem veszélyeztetik a törzsi hagyományokat.
– Két generációval ezelőtt mindenki azt hitte, hogy vége a feketeláb törzsnek. Mégis gyarapodni kezdtünk. Abban hiszek, hogy a kultúránk újabb kétgenerációnyi idő múlva kétszer olyan erős lesz, mint manapság – állítja meggyőzően, hozzátéve, hogy ha a teremtő Földanya, a mindenség ura is úgy akarja, majd ő is továbbadja nevét és hivatását a dédunokájának.